Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

Tanulmányok, közlemények - Sabján Tibor: Adatok a kályhásmesterségről II. (Fruhmann Antal, Győr)

Egy modellkészletből 40—50 kályhát lehetett készíteni. Ha a sablon nagyon átnedvesedett a napon megszárították. A gipszsablont nem kellett megolajozni, mint a fából készültet, mivel az agyag nem ragadt bele. A stokk szeletelésére használták a húrt, amely egy 60—80 centiméteres citerahúrból és a két végére kötött pálcikából állt. A húrral a lejtni húzó deszka mellett szelték az agyagot. A léceket híg agyaggal, slégerrel ragasztották a stokkra. A csempék kiveréséhez faidomokat használtak. A szélek egyengetésére szolgált a keskenyedő nyelű, kiverő, melyet deszkalapból faragtak ki. Az egyenes csempékhez két idomot használtak: egy 5—6 centiméter vastagságút, melyet a rumfra fektettek rá, és egy kisebb méretűt, melyet a rumf közé helyeztek. A sarokcsempéket a fentebb bemutatott kiverő lapockával és egy 6—7 cm vastag, egyik élén lekerekített idommal ütögették meg. Az idom közepén és egyik oldalsó élén a kalapálástól mélyedések keletkeztek. Itt jegyezzük meg, hogy a kiveréshez használt műkő márványok helyett korábban fából is készítettek derékszögű sablont. Az egyik használaton kívüli példányukat megtaláltuk a műhelyben. A piátok szabásához különböző fajtájú mércéket használtak. A legegyszerűbb változat egy keskeny léc volt, melynek oldalát apró bevágásokkal jelölték meg. A bonyolultabbak állíthatós kis konzolokkal rendelkeztek, melyeket csavarokkal rögzítettek. Ezt a mércét sublemek is nevezték. A piátok szeletelését késekkel végezték. Ezek a háztartásból kiszorult egyszerűbb eszközök voltak. Az agyag kaparására, elsimítására szolgáltak a citlingek, melyeket fémlemezből, gyakran fűrészlapból készítettek. Megkülönböztettek elhúzó és simító citlinget. Ez utóbbinak voltak féméllel ellátott fa változatai is. Szabott csempék sarokélét a vágóval metszették le. Ez egy derékszögű sablon volt, melynek vágataiba kést lehetett illeszteni, majd a sarokra szorítva végighúzni. A vágónak két fokozata (két vágata) volt, aszerint, hogy kevesebbet vagy többet akartak-e az élből bemetszeni. Párkányok készítéséhez használták a párkányhúzókat, melyeket 6—7 milliméter vastag falemezből vágtak ki. A téglalap alakú lemezek oldalaiból kettőhárom összetett párkány profilját fűrészelték ki. Fruhmannéknak körülbelül 25 párkányhúzó sablonjuk volt. A mázazás eszköze volt egy nagyméretű mázas tál, amelyben a mázat tartották. A cserépből készült edény átmérője 56 centiméter volt. Ezt a tálat később egy nagyméretű alumíniumlábassal helyettesítették. A csempék megöntéséhez használták a mázazó kanalat, amely egy öblös merőkanál volt. A máz kimérésére szolgált a porcelánból készült mérce, amely egy közönséges orvosságos tégely volt, valamint egy háztartási mérleg. A csempék és részeik ragasztásához használták a vizes tálat, amely egy kétrészes, fából készült edény volt. Ehhez tartozott egy ecset is, amellyel a ragasztandó felületeket kenték meg. A kályha rakásának a szerszáma volt a faragókés, amelynek egyik oldala éles volt. A citlinghez hasonló szerszámmal a csempék mázvédő peremét az úgynevezett snittet faragták le. A faragókést kalapáccsal ütötték. A csempesorok felrakásához különböző hosszúságú Zéceket használtak, melyekhez a csempéket acélkapcsokkal rögzítették hozza. Az acéldrót vágásához csípőfogót használtak. A csempék beállítását a vízmértékkél végezték. Volt egy fémkeretes és egy fából készült vízmértékük is. A csempék csiszolásához hasz162