Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

Tanulmányok, közlemények - Sabján Tibor: Adatok a kályhásmesterségről II. (Fruhmann Antal, Győr)

át. Schramm Máriával kötött házasságából egy fiúgyermekük születik, 1908. április 12-én, Fruhmann Ferenc Antal (IV.), aki elemi iskolai tanulmányai után a bencések győri gimnáziumába iratkozott és érettségizett le. A szünidőkben apjával együtt dolgozott, így 12—14 éves korára a szakmát már önállóan is tudta, de iparigazolványt csak apja halálakor 1928-ban kapott. Ettől kezdve a műhelyt egyedül vezette, bár az hivatalosan egy rövid ideig még anyja nevén szerepelt. A munkát 1982-ig folytatja, ekkor a műhelyt véglegesen bezárja. 1987-ben bekövetkezett halála után a ház és a műhely a Xántus János Múzeum kezelésébe került. A kályhakészítés

7 1. Az agyag beszerzése A kályhakészítéshez szükséges agyagot helyi bányákból vagy távolabbi vidékekről szállították. A legjobb minőségű agyagot az úgynevezett „bécsi földet" vagy „osztrák földet" a bécsújhelyi bányákból vásárolták, és hajóval vagy vonattal szállították Győrbe. Nagyapja egyszer 12 vagonnyi agyagot hozatott egyszerre hajóval, ezt aztán évekig használták, mivel a pincében sokáig elállt, nem száradt ki. A bécsújhelyi agyag zsíros, képlékeny volt, magas kaolintartalma miatt „félkaolinnak" is nevezték. Iszapolni, szűrni nem kellett, minden további nélkül felhasználható volt. Formáihatóságát, zsírosságát jól tartotta, könnyen keverhető volt és kevésbé zsugorodott. A trianoni határmódosítások után Poltárról és Nagypetényből szállítottak jó minőségű, kályhagyártásra is alkalmas agyagot. A helyi agyagot az agyagbányai részen (ma Gorkijváros) bányászták. Jó minőségű, félkaolinos agyag volt, melyet elsősorban a fazekasok használtak, de kályhakészítésre is alkalmas volt. Az agyagot felszíni fejtéssel, vagy bányagödrökből és dúcolt kutakból bányászták egészen a 30-as évekig. A területen szabad foglalás volt, de azért a fazekasok a maguk megszokott helyére jártak. Bányászásra az őszi vízmentes időszak volt a legmegfelelőbb. Az agyagot kocsikra rakva szállították haza. 2. Az agyag előkészítése Az udvarra behordott agyagot nem kellett pihentetni, azonnal hozzáfogtak feldolgozásához. Fruhmannéknak az udvar első sarkában volt három darab 100 X 100 centiméteres iszapoló gödrük, amelybe az agyagot összetörve, vízzel megkeverve beáztatták, majd háromszor szitán szűrték át, semülték. Ezután következett a szikkasztás, amelynek során a két méter mély gödörben a föld kiszívta a felesleges vizet. Ekkor az agyagot ásóval kiszedték és kocsikerék nagyságú (átmérője 1 méter, vastagsága 30—40 centiméter volt) tömbökbe taposták össze. A hengereket ruhával letakart deszkára fektették (állítani is lehetett), majd szögletes agyagtömbökbe, stofcfcokba dolgozták össze. A stokk szélessége 60 centiméter, hosszúsága 100 centiméter, magassága pedig 100-^150 centiméter volt. A jó minőségű agyagot nem kellett soványítani. 1910-től erősítés céljából samottlisztet kevertek bele, úgy köbméterenként egy zsáknyi mennyiséget. A samottot iszapolás után lábbal tiporták az agyagba. A nehéz fizikai munkát könnyítette az agyag gépi őrlése. Fruhmannék 1922-ben vettek egy Ganz gyártmányú hengeres őrlőt, melyet kezdetben kézzel hajtottak, majd 1924-ben elektromos meghajtásúvá alakították át. Az őrlőn há145