Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)
Tanulmányok, közlemények - Timaffy László: A késes- és köszörűsmesterség Győrött
kat, vésőket, gyalupengéket, könyvkötők, nyomdászok késeit, kerti ollókat hasonlóan köszörülik, fenik, az eltörött bicskapengéket pedig pótolják. Ezek a munkák ma már egyre ritkábbak, mert az iparosok maguk is megfenik szerszámaikat. Az ollókat ugyancsak köszörülik, polírozzák, fenik, mint a késeket. A legnagyobb szabó-ollóktól kezdve a papírvágó, húsvágó és házi-ollókon át a legkisebb köröm-, bőrvágó-, pedikür- és kézimunka-ollókig mindenfélét megtalálunk munkadarabjaik között. Az ollókat szétszedik és így köszörülik a nagyságuknak megfelelő kövön. Először a belső lapját köszörülik meg, aztán élt húznak rá, ezzel a hegye is megköszörülődik. Végül a sarkait köszörülik úgy, hogy a két szár könnyen foroghasson és a hegye pontosan összeérjen. Az olló belsejét, a lapot fakorongon simítják le, hogy a belső homorúsága megmaradjon. Ez a hajlat nagyon fontos, mert vágáskor csak az élnek szabad egy ponton érintkeznie. Ha szükséges, a satun finom kalapáccsal javítják meg. Az ollószárak külsejét a késekhez hasonlóan polírozzák, végül kefén fényesítik. Utoljára marad a fenés. Nagyfinomságú, ún. missziszippi-kövön fenik le az éleket, közben egy kis ecsettel petróleummal kenik be. A megfent szárakat összerakják, csavarral vagy nitszeggel satuba fogva összeütik. Borbélyok hajnyíró gépeit, marhanyírógépet edzett acélkorongon élesítik. A húsörlőnek a belső lapját köszörülik meg, majd a kését. Mindkettőt megfenik, aztán összeillesztik, hogy pontosan egymásra feküdjenek. A korcsolyákat először satuban laposra reszelik, majd különösen kemény homokkövön víz nélkül köszörülik. A mesterséghez tartozik az esernyők javítása. Nemcsak ma, hanem a XVIII — XIX. században is nyáron ez adta a legtöbb munkát. Nyáron mindig kevesebb volt a köszörülni való, csak ősszel, télen sokasodott meg, főképp a disznóölések idején. Az ernyőkből nagy volt a választék, a kényes női napernyőktől az erős férfi esernyőkig. A fanyelű ernyőket esztergáltatták, enyvvel ragasztották, a bambusz- és fémfogantyúkat javították, a fémrészeket pótolták. Az aszszonyok a sérült huzatokat stoppolták. Ma szintén ezt teszik fogók, ollók, kalapácsok segítségével. A városi mestereknek még századunk elején is felhajtóik voltak, akik járták a környező falvakat, összeszedték a köszörülni valókat, behozták a műhelybe, s ha elkészült, visszavitték a tulajdonosokhoz. A kényesebb ollókat, késeket, borotvákat, szerszámokat, javítani valókat inkább velük élesíttették, mint a vándorköszörűsökkel. A régi műhelyekből még kis üzlet nyílt az utcára, ahol különböző késeket, ollókat, borotvákat, zsebkéseket, ernyőket árultak. A gyári tömeggyártás miatt a harmincas-negyvenes években leálltak a kések készítésével, mert a finom szolingeni áruk kiszorították őket a piacról. A százéves Hoffmann-cég műhelye, kis üzlete Győrött ma már egyedül őrzi ennek a régi szép mesterségnek emlékét, hagyományait. Timaffy László JEGYZETEK 1 Bedy V., Adalékok a győri ipar történetéhez. Győri Szemle 1941. 2 Veliki J., Egy debreceni kismesterség a kapitalizmus korában. Déri Múzeum Évkönyve 1971. 3 Bálint S., A szögedi nemzet II. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1976—77. 4 Nyuli B., Egy régi mesterség és annak családi háttere. Honismereti pályázat, kézirat Győr 1989. 5 Nyuli B., uo. Ábrákat ld. VIII—XIII. t. (Szerk.) 142
