Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)
Tóth L.: Az alkotmányos liberalizmus belső vívódása és tagolódása a kiegyezés előtt Győr megyében (1861–1867)
kus kormányzási elveket, melyek „a sír szélére vitték a monarchiát". Nézete szerint a nemzet anyagi és szellemi erejét a parlament és az önkormányzat fogja „szunnyadásából felrázni", melynek első és alapvető feltétele a felelős magyar minisztérium felállítása. Később, a honvédelmi törvényjavaslat vitájában az általános sorkötelezettség mellett tört lándzsát, s nagy fontosságot tulajdonított „a fiatalság harcképessé" nevelésének. Határozottan kinyilvánított elvei bizonyos elemeiben 1848 és 1861 jogfolytonosságát idézték. 115 A képviselőház által a főrendeknek átküldött második válaszfelirati javaslat ellen szavazott (1866. április 16.), főként a közös ügyekben és az adósság átvállalásában mutatott engedékenység miatt. Simor János — mint a kiegyezés feltétlen híve — szintén nem támogatta ugyanezen feliratot, mert nem veszi kellően figyelembe „a korona érdekeit", egyben felszólalásában biztosította az uralkodót, hogy „Magyarország ősi alkotmányának birtokában" a birodalom „tántoríthatatlan oszlopa" lesz. 116 Konzervatív tónusú nézeteit az októberi diplomára és az azóta „lényegesen megváltozott viszonyokéra építette. A megye 1867 tavaszáig várta önkormányzatának helyreállítását, de a módszerekben az 1861-es önálló politikai térfoglalását nem kívánta megismételni. Megcsappant az alkotmányjogi eseményeket nyíltan szorgalmazó liberális baloldali csoport létszáma, vívódás, belenyugvás, keserű lemondás érzései közt egyre jobban szétmorzsolódott a baloldal. A csoport 1861-es vezérei közül Kálóczy nemcsak az országgyűlésnek, hanem a közéletnek is terjesen hátat fordított, Kozma Imre a képviselő-választás vesztese, magányt kereső ember lett, Szilvásy Márton már ötödik éve vármegyei hivatalnok Sopronban, dr. Kovács Pál közéleti szereplése kimerült egy-egy „szavalati estély" rendezésében. A baloldali liberálisok többi tagjai (Kiss Sándor, gr. Zichy Ottó, Zmeskál Sándor, Ráth Károly, Eőry Sándor, Nagy Endre, Liszkay József, Zombath Antal) őrizték 1848 és 1861 szellemét, de igazi politikai ellenhatást már nem tudtak kifejteni. A kezdeményező szerep 1865 után nem az ő kezükben volt, országos pártszerveződés híján dezorientáltnak mutatkoztak. Eöry, Zichy, Kiss beszédei, Nagy és Zombath cikkei arra utalnak, hogy a baloldal is elfogadta Győrött a király iránti tisztelet elvét, a közös uralkodót, a békülékenyebb hangnemet, s mindazt, amit a perszonálunió takart. A közös király személyén kívül minden másban csak az 1848-as viszonyokat ismerték el törvényes alapnak, az osztrák és a magyar, ,birodalomtest" terjes szétválasztását követelték. Ezért volt az, hogy Zichy Ottó és Eöry Sándor az országgyűlésen a közös ügyek és az osztrák államadósságok egy részének átvállalásával szembefordultak, s elutasítottak minden közös ügyet támogató kiegyezési szándékot. A kiegyezés megkötése után új súrlódási pontot jelentett a parlamenti kormányzás és a megyerendszer közötti viszony különböző megítélése, melyben már az új baloldali hullám tagjai (Matkovich János, Enessey Sándor, Krisztinkovich Ede) is részt vettek. Létszámban megerősödött a liberális jobboldal, részint azáltal, hogy többen feladták a baloldali programjukat (Gyapay Dénes, Ziska József, Kautz Gusztáv stb.), részint azzal, hogy új jobboldali generáció is feltűnt (Csukássi József, Beké Béla, Kálóczy Soma, ifjú Jerfy Antal, Nedetzky Sándor stb.). Politikai programjukat nem ők alakították, „adaptálták" a Deák-párti elveket, igazodtak a pesti lépésekhez. A kezdeményező taktika egyes lépéseit többnyire egyeztették a fővárosi elképzelésekkel. A régebbi liberális jobboldal (Szabó Kálmán, Zmeskál István, a Jerfy-Peregi-Perlaky kereskedő-tőkés csoport, Balogh Kálmán) konzervatív irányba csúszott, feltétlenül hívei voltak a kiegyezés megvalósult formájának. 1865 után nyíltan nem léptek fel, de szigorúan kezükben tartották a vármegye és a város hatalmi pozícióit (főleg Szabó Kálmán a megyénél, Zmeskál István a városnál). A megyei és a városi tisztikar újjáválasztása volt a kiegyezési előkészületek utolsó aktu239
