Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)

Tóth L.: Az alkotmányos liberalizmus belső vívódása és tagolódása a kiegyezés előtt Győr megyében (1861–1867)

rendezvények szervezése, s olyan társadalmi erőt kezdtek felmutatni e mozgósítások, hogy 1863. május 13-án a helytartótanács „a hazai közönség kizsákmányoltatásának" minősítette az eseményeket, melyeket „kegyelet és könyörérzet különféle hazafias és emberbaráti czé­lok ürügye alatt" szerveztek az egyletek. 63 A kormányszék nem tudott mást tenni, mint azt, hogy ráfogta az egész mozgalomra, hogy bevételük „tsak aránylagos csekély mérték­ben fordíttatnak a kitűzött czélra", és a legszigorúbb könyvelést és elszámolást követeltette meg tőlük. Visszaélésekről persze szó sem volt. 64 Az ínség körüli egyleti buzgólkodás mindenesetre olyan színben tűnt fel, mintha a hivatalos közéleti struktúrán kívül működne egy másik nem hivatalos politikai automatizmus. Pálffy helytartó idézett levele Győrre vo­natkozóan többé-kevésbé ezt a megállapítást igazolta. A politikai szándék nyíltabb formáját vélte felfedezni a helytartótanács a kereskedelmi gyűlde és az olvasóegylet munkájában. 1863. március 30-án határozottabb korlátozó intéz­kedések megtételét követelte Pálffy a megyei hatóságoktól, mert „a győri caszinó... s az ottani olvasóegylet... az alapszabályokban meghatározott rendeltetését figyelmen kívül hagyván, a társadalmi összejövetel helyett politicai vitatkozás gyűlhelyévé akarnók átvál­toztatni". 65 Több alapszabály-módosítás után, 1864. július 24-én alakult meg a Győri Köl­csönsegélyező Iparos Egylet (Győri Kölcsönösen Segélyező Pénztáregylet), mely az 1863-ban alakult Győr-Szigeti Kölcsönös Kisegítő Egyletből fejlődött országosan is figye­lemre méltó szervezetté. Megalakulása után 48 órával 512 részletet jegyeztek be az aláírást gyűjtő ívre. Az egylet nevében is jelezte, hogy a pénz- és a hitelélet elégtelenségében szen­vedő kisipart és kiskereskedelmet kívánta támogatni, mely a teljes bukás szélére sodródott a provizórium évei alatt. Működéséről, belső szervezettségéről több vidéki város élénken érdeklődött. 66 Simor püspök bábáskodása alatt alakult meg 1863-ban az iparossegédeket tömörítő Katolikus Legényegylet, mely tagjait „az értelmi vakság és tudatlanságból" akarta kiragadni és vallásos családi nevelésben részesíteni. Tudományos szempontból a legna­gyobb jelentőséggel az Orvos- és Gyógyszerészegylet bírt, mert „a közegészség feletti őr­ködés" mellett a győri népbetegségek kutatására, nyilvános tudományos felolvasóestekre vállalkozott. Dr. Karika Antal elnök vezetésével szélesebb körű természettudományi vitaes­teket és ismeretterjesztő előadásokat is tartottak a kaszinó épületében. Munkásságuk igen hasznos kulturális missziót töltött be, főleg a népbetegségek felismerése és gyógyítása terén. Említést kell még tenni az Amerikából 1864-ben ismét visszatért Xántus Jánosról és radikális baloldali baráti köre által alakított Győri Körről, mely az olvasóegylettel szemben a radikálisabb baloldali, nemzeti (1848-as) szellemet képviselte. Xántus mellett Nagy End­re, Probszt Ferenc és Fischer János egy nyugati mintájú, kaszinószerűen működő, szabad­elvű, nyílt politikai vitát vállaló szervezetet akartak létrehozni, melyre a liberális jobboldal a sajtóban tüntetőleg reagált. Az 1865. február 17-én benyújtott alapszabály-tervezetet Zmeskál István polgármester elutasító véleménnyel látta el, az olvasóegylettel „azonos irá­nyúdnak nevezte Xántusék tervét, s megjegyezte, hogy... „egyik a másikat megbuktatná", köztük „támadó versengés" alakulna ki. A kiegyezés felé fordult liberális rétegek eleve ki­látástalanná tették a Győri Kör működését, mely nyíltan hirdette az ország terjes független­ségét és 1848-hoz való hűségét, a nyugati — főként amerikai mintájú — polgári átalakulás szükségességét. 67 A bukás úgy elkeserítette Xántust, hogy később Amerikából írt levelei­ben csalódottságának és elkeseredettségének adott hangot a liberális megalkuvás láttán. Végül a közéleti gondolkodás irányaira szemléletes tanulságokkal szolgál a sajtótermé­kek terjesztése és olvasottsága. 1863. U. negyedében több mint kétszer annyi német nyelvű 226

Next

/
Oldalképek
Tartalom