Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)
Tóth L.: Az alkotmányos liberalizmus belső vívódása és tagolódása a kiegyezés előtt Győr megyében (1861–1867)
tisztikar kialakítására kell törekednie. Mindenesetre megtagadta a jegyzőkönyvben levő óvás törlését. Forgách fel is menti ez alól, s csupán „véletlenének tulajdonítja, s megjegyzi, hogy „az idézett óvás minden káros következmények nélkül feledékenységbe merül". Pálffy helytartó „darabont"jellemét a Balogh-féle „megalkuvás" nem nyugtatta meg. 1862 februárjában számon kérte Balogh főispántól, hogy Beké Auguszt városi főbíró temetésén a megyei és a városi tisztikar miért nem vett részt. A helybeli katonaság ezredesétől származó jelentés szerint a lakosság szép számmal vett részt, de a tisztikart „nem üdvözölhette". Balogh válaszában nem a tisztikart védelmezte (ott volt ugyanis megfelelő képviselettel), hanem azt, hogy „egész múltja, valamint jelen állása a legszigorúbb ítélet alá vonatik". Személye iránti bizalmatlanságnak minősítette a levelet, és egyértelművé tette lemondási szándékát, de rámutatott elhatározása mélyebb okára: „a megyei közélet nevelésében nyert önállóság meg nem fér a jelen igazgatási viszonyokkal". Pálffy engesztelő hangú levélben visszatáncolt és kijelentette, hogy „ily rendkívüli érzékeny kifejezésre... legkisebb okot sem adott". Egy másik leiratban arra kötelezte a háborgó főispánt, hogy a tiszti óvást felolvasó Bély alispánt figyelmeztetésben részesítse. Kapcsolatuk azonban továbbra sem volt felhőtlen. A két konzervatív politikus vitája azonban nem tekinthető személyeskedésnek és magánproblémának. Jócskán volt ugyanis politikai anakronizmus abban, hogy a provizórium megyei hatósága saját létezését és működését törvényellenesnek nyilvánította. Sőt a január 7-i tisztiszéki ülés határozata az alkotmányos hatóságot mentegeti, miszerint valósággal belekényszerült a „túláradásokba". A Balogh-féle „erő kiegyenlítési" és hazai szövetségest kereső taktika közeledési szándékot mutatott a liberális jobboldalhoz, a históriai alapokat hangoztató közjogi törekvésekhez. E partnerkeresési és -megnyerési szándék azonban óvatos taktikai „fondorlat" volt, hiszen az elvi kérdésekben komoly eltérés volt a főispán és a liberálisok véleménye között. Baloghék programjában nem szerepeltek ugyanis az 1848-as törvények, csak később, 1864 táján bukkantak fel ennek egyes elemei. Amit 1861-ben még nem lehetett zászlóra tűzni, azt később lassan felszínre lehetett hozni a liberális taktika térnyerése következményeként. A megyei konzervatív-liberális közeledés egészen 1865-ig nem jött létre, a hőn óhajtott bizalomtaktika megfeneklett Szabó Kálmánék elutasító magatartásán. Balogh ezért a városi liberális erők leválasztásához folyamodott — sikerrel. 1861 szeptemberétől a városi hatóság jelentős posztjait jobboldali liberálisok foglalták el, akik Korbonics polgármester lemondásakor a helyükön maradtak. Az elhatározáshoz nemcsak „túlzó-mentességük" adott alapot, hanem az is, hogy a város önálló közigazgatási jogát ismét elvesztette, és visszakerült megyei irányítás alá. így a főhatóság a város élére nem nevezhetett ki olyan polgármestert, aki a tisztikart kicserélte volna. Balogh főispán pedig igen nagy türelemmel viseltetett a város iránt, nem feledte, hogy 1861 januárjában őt is beválasztották tiszteletbeli tagnak az alkotmányos bizottmányba. A tisztikar baloldali liberális tagjai 1861. november 9-én kiléptek a szolgálatból az alkotmány felfüggesztése és a közgyűlések betiltása miatt, 20 a maradottak Tomcsányi tanácsnok vezetésével „az újabban kinevezendő tisztikar" megbízásáig végezték tovább munkájukat. Igen ám, de alkotmányos jogállásukat megtartották, s pusztán csak az igazgatási teendők folyamatosságára, az ügyintézés vitelére vállalkoztak: „... ajánlkozásunk csak addig tart, míg alkotmányos állásunkkal ellenkezésbe nem jövünk...". Ez adott jogalapot arra, hogy az 1862-ben esedékes újoncállítást megtagadják. Január 17-én kijelentették, hogy „mostani alkotmányos állásukban ... az újoncállításhoz segédkezett nem nyújthatnak...", s egyben azonnal „a városi ta215
