Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)

Szabó P.: A céhek tárgyi emlékei a győri Xántus János Múzeum gyűjteményében – III. Céhzászlók

A zászlókészítőként feltüntetett „Keller A. Győrbe" valószínű nem azonos Albert von Keller 1844-ben született német festővel.

162 A fezekasok újabb céhzászlója is az újvárosi plébániatemplomban őrzött anyagból került a győri múzeumba 1960-ban. (51. kép) 20. A győri favágótestület zászlója (1868) A mintás vörös damaszt doppelstander valójában még a céhrendszer eltörlése előtt készült, de sajátos tény, hogy a győri favágóknak valódi céhszervezete soha nem volt.

163 Az egylet zászlóhasználata erre az időre egyre szaporodó polgári egyletekkel hozható kapcsolatba, csupán iparos jellegük miatt választhatták a céhekéhez hasonló zászlót. A favágók alakját Holló Alajosnak a győri tűztoronyról készült festménye örökítette meg, de még az 1950-es évek elején is találkozhattunk vidéki városainkban a keretfürészt, baltát, fűrészbakot hátukon vivő kopott ruhás alakokkal, akik a háztartási tűzifa aprításával keresték kenyerüket.

163/a A testület zászlója nagyon hasonlít a fazekasok 1864-es zászlójához, elképzelhető a dekoratőr azonossága is. A damaszt felső szélén a szervezet megnevezésének nagybetűs szövegsávja, alul az ugyancsak aranyfestékkel készült évszám olvasható. A fecskefarok csúcsaiban azonos mesterségjelvény — keresztbe tett keretes fűrész és favágó balta — ábrája látható. A zászlóképeket rojtos aranypaszomány keretezi. Az ovális festmények a jobb oldalon Szt. Józsefet, a bal oldalon a Patrona Hungariae-t ábrázolják. A képek átlagos képességű vidéki mesteremberre vallanak, művészi igényesség nélkül készült, dekorativitásra törekvő szentképek, melyekből e korszakban már a sorozatgyártás nyomán sok példány terjedt el országszerte templomainkban és az igénytelenebb otthonok díszítésére. (52. kép) A favágótestület zászlója ugyancsak az újvárosi templomból került a győri múzeumba 1960-ban. 21. A gyári Iparos Önképző- és Betegsegélyző Egylet zászlója (1896) A céhek megszüntetése után, azok szociális funkcióit átvevő egyletek biztosították a kézművesség immár gazdátlanná vált beteg- és temetkezési segélyezését. Gyakran ezek az egyletek tartották fönn a céhes szervezeti hagyományokat a megváltozott helyzetben. Ezek az öntevékeny csoportok, egyletek a szorosan vett szociális feladatok mellett gyakran a közösségi, kulturális igények kielégítésére is alkalmasak voltak.

164 Közülük az általánosan iparos dalkörnek nevezett önképző- és betegsegélyző egylet zászlója maradt az utókorra e szervezetek egyikének emlékeként. (53. kép) Ahogy az egylet nem kötődött egyértelműen a céhes hagyományokhoz, úgy zászlója is eltér a hagyományostól. A fakult, sárgás színű selyemdamaszt alakja a négyzethez közelítő téglalap. Kvadrát jellegét a zászlóoldalakon alkalmazott fémszálas hímzésű sarokdísz hangsúlyozza. A zászló bal oldali szövegei és ábrázolásai szolgáltatják az egyletről az alapinformációkat. Alul az ívben futó szervezetnév fémszállal hímzett betűi és az alapítás 1896-os évszáma olvasható. A leltárkönyvi bejegyzésben a hagyományosan iparos dalkörnek nevezett önképző- és betegsegélyző egylet középen elhelyezett címere egyesített címeralak. A ba191