Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)

Varsányi P. I.: Hetvényi István: Emlékirat (Egy 1848-as honvéd visszaemlékezéséből)

nézett és kezével feje felett egy tetőirányos félkört csinált, amiből egyszerre megértettem, hogy asszony keres. Még azt hittem, hogy ángyom jött le Komáromba és az keres; de amint kimentem, hát látám, hogy nem ángyom, hanem néném; és igen megörültem. Elmondta, hogy Győrben meghallották, hogy Komáromból elmegyünk, ezért eljött, hogy meglátogasson, és még egyszer elbúcsúzzon tőlem, mert úgy is nem tudja, hogy látjuk-e még valaha egymást. Másnap délután néném Czunpfnéval és Bodrogival visszament Győrbe. Mi pedig azután való napon elhagytuk Komáromot, s gőzhajón utaztunk az első napon Pestig. Estve 7 óra tájban értünk Pestre. Sokan megbámulták a lánchidat, mely ekkor kész ugyan még nem volt, de a láncok, melyek veresre voltak festve, már fel voltak húzva. El nem tudták sokan képzelni, hogy hogyan fog majd azon függeni a híd. A pesti oldalon kikötöttünk. A honvédek nagy része szét ment a városba; ki ismerőseit vagy rokonait látogatni, ki pedig a várost megnézni. Engem Sági hadnagy inspectiósnak rendelt a hajó fedélzetére. Én ezért bosszankodtam, hogy mindenki elmegy, s nekem a hajón kell maradnom; de Sági hadnagy azt mondta, hisz azért elmehetek ám én is a városba, csak éjjel legyek a hajón. Én ezután bementem a városba, s a váci utcában találkoztam Kutasyval, aki igen jó cimborám volt, és Győrben sokszor volt házunknál. Ez anyjával ment, aki fiától való búcsúvétel végett jött Pestre. Ezek hívtak, hogy tartsak velük, s így négyen, én, Kutasy, ennek anyja és egy Pongrácz nevű honvéd elmentünk Kutasyéknak valami rokonjukhoz a Rókus kórházba, akinek itt valami hivatala volt, s a kórház épületében lakott. Itt szívesen látott vendégek voltunk. Vacsoráltunk, beszélgettünk, azután ágyakat készítettek számunkra. Kutasy, az anyja és Pongrácz ott háltak, én pedig visszamentem a hajóra. Másnap délig még Pesten időztünk,

55 s délután mintegy egy óra tájban indultunk el újra. Én egész délelőtt mint inspectiós a hajó fedélzetén, vagy pedig a hajóra való bejáratnál a dunaparton voltam. Itt beszédbe eredt velem egy éltes úri nő, aki özvegy Fischernének nevezte magát, s azt mondta, hogy ő is győri lakos volt, s onnét költözködött Pestre. Ez tanácsolta, hogy ne igyunk dunavizet, hanem vigyünk magunkkal Pestről néhány üveg bort és kútvizet, s igyunk bort egy kis vízzel vegyítve, mert a nagy melegben a sok ivástól megbetegedhetnénk. Ajánlotta, hogy ő majd küld üres üvegeket, s azonnal hozatott egy pintes üveg bort, s én néhány jó cimborával a tarka kendőbe bekötött pintes üvegből a dunaparton iddogáltunk. Délután egy óra tájban elindultunk Pestről lefelé. Egy gőzös és néhány uszályhajó vitt bennünket. Ki a fedélzeten, ki pedig a hajó belsejében helyezkedett el. Én többedmagammal lementem a hajó belsejébe, mely egyébkor gabonaszállításra használtatott. Itt leraktuk fegyverünket és bőröndünket, s a tarisznyában Pestről hozott ebédünket elköltöttük; jókat húzva a Fischerné által ajándékozott üvegek tartalmából. Itt Preng Józsi (aki ugyanezen évben Péterváron meghalt) egy handabandázó, üresfejű, szájas és szeles fiú, nagyot kiáltott egy másikra: „Ne tartsd felém azt a puskát", „Nincs megtöltve" szólt az. „Nem bánom — felelte emez — a gereblyenyél is elsül". Azután felmentem a fedélzetre. Szép tiszta idő volt. A délutánt a fedélzeten töltöttem, többnyire a kormányossal beszélgetve. A bekövetkezett éjszaka nagyon setét és ködös volt, ami miatt utunkat nem folytathattuk, s a Duna közepén — hajói tartom, Mohácsnál — horgonyt vetettünk, s ott háltunk. Itt néhány matróz ladikon kiment, s midőn visszajöttek, éppen akkor egy honvéd, aki a hajó szélén feküdt és aludt, amint álmában megfordult, belefordult a Dunába. A Duna elnyelte, s a setétség miatt menthetetlen volt. Reggel ezen esetet elbeszélték a matrózok. Eleinte senki sem tudta, hogy ki volt a szerencsétlen. Oldal őrmester a fedélzetre rendelt bennünket, hogy majd fel fogja olvasni a fizető lajstromot, s akkor 128