Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)
Varsányi P. I.: Hetvényi István: Emlékirat (Egy 1848-as honvéd visszaemlékezéséből)
nést keltett — Matild lánya is elkísérte, osztozva atyja megpróbáltatásaiban. (Ma mindhárman — szerzőnk, a szuperindendens és Matild lánya — néhány méterre egymástól pihennek a soproni evangélikus temetőben.) E házasságból öt gyermek született, de csak három élte meg a felnőttkort, köztük Hetvényi Lajos (1869—1926) neves soproni líceumi tanár, az ugyancsak Sopronban megjelenő „Képes Luther-naptár" alapítója. Hetvényi-Simstich István tanító életének-munkájának gazdag tapasztalatait kisebbnagyobb cikkekben tette közkinccsé, amelyek ,,A győrvidéki tanító-egyesület értesítője" ben, a „Nép kertésze" és a „Gazdasági lapok" című kiadványokban láttak napvilágot. ++++ Nyugdíjas éveit Sopronban élte, e városban hunyt el 1904. április 3-án, 77 éves korában. Hetvényi-Simstich István emlékiratát 1881. június 12-én kezdte írni Enesén, az utolsó bejegyzés (amely csak családjára vonatkozott) 1887. május 22-re datálható. A 323 oldalas kézirat unokájánál, dr. Várhegyi Lajosné Hetvényi Erzsébetnél maradt meg Sopronban, s neki köszönhetjük, hogy most az abban foglaltakat publikálhatjuk. Érdekes azonban, hogy történész berkekben ismerték a szerzőnkkel történteket (Urbán Aladár egyetemi tanár az 5. honvédzászlóaljról írt munkáiban mint forrásra, Hetvényi Istvánra is hivatkozik +++++ ). Ennek az a magyarázata, hogy az 1940-es években Kuszák István regényes önéletrajz formájában kiadott egy könyvet, amelynek nyersanyagát jelen emlékiratunk szolgáltatta. ++++++ A bevezetőből idézünk: „Bármennyire érdekesen írta is meg Hetvényi emlékiratait, az eredeti részeket mégis át kellett alakítani, a fölösleges részeket elhagyni, a hiányzó mozzanatokat beírniV Tisztelettel adózunk Kuszák István esetében annak, hogy az események, a hősök „... gyöngybetűs sorokból áthelyeződtek lelkem képtárába"; nekünk, e kor elfogulatlan kutatóinak mégis az eredeti forrásokig kell visszanyúlnunk, s azokat az igazi, esetleg „fésületlen" formájukban bocsátani a históriai vizsgálat rendelkezésére. Ezzel kívánunk tisztelegni és szolgálni a nagyszerű kor — 1848—1849 — s benne a közkatona, Hetvényi-Simstich István emlékének. Varsányi Péter István Én mint testvéreim közt a legkisebb, édes apámat 2 éves koromban elvesztettem, s ettől fogva egyedül özvegy édesanyám gondviselése alatt nevelkedtem fel. Keresztapám, Szaksz István pintér volt, s édesanyám azt akarta, hogy annál a pintér mesterséget tanuljam, amibe én bele is nyugodtam, de bátyám Pál rábeszélése folytán 1842-ben — amidőn már egy évig jártam iskolába — újra iskolába mentem a győrújvárosi evang. gymnasium 4-ik osztályába, ahol Turcsányi János, egy igen kitűnő jeles ember volt tanárom. Abban az időben a 4-ik osztályban az akkor úgynevezett syntaxist 1 mindenkinek két évig kellett tanulni, azért még csak az 1845-ik évben mentem az 5-ik osztályba szintén Győrben a Benedek rendűek főgymnasiumába, ahol egy bizonyos Körmendi Placidius nevű igen kövér és igen áldott jó ember lett tanárom, aki az evangélikus tanulókat igen szerette és pártolta. A bencéknél végeztem Győrben az 5-ik, 6-ik és 7-ik osztályt. A többi tanáraim voltak még: a 6-ik osztályban Hörderl Maximilián, a 7-ikben Már Bonifác, a történelem tanára,... Valérián a magyar nyelv tanára, Sztánke Leánder a bölcsészet tanára és Túri Osvald a mennyiségtan tanára, az akadémiai hitszónok volt Simon Zsigmond, az akadémiai 119
