Arrabona - Múzeumi közlemények 22-23. (Győr, 1986)
Tomka P.: A sztyeppei temetkezési szokások sajátos változata. A hun halotti áldozat
7. kép Halotti áldozat, Voznesenka (A. K. Ambroz nyomán) radványok, égett agyagdarabkák, körülötte szétszórva több mint 800 lócsonttöredék és néhány cserépdarab került elő 101 . A temetés után a sírra vagy a sír mellé elhelyezett áldozatokról is több tudósítás áll rendelkezésünkre, amelyek különösen fontosak a rekonstrukció szempontjából, hiszen pusztán régészeti eszközökkel nem, vagy csak igen ritkán dönthető el, hogy a temetés és az áldozati gödör megásása vagy az emlékhely emelése között eltelt-e valamennyi idő? Kül-Tegin feliratának ÉK-i oldalán lévő záradék szerint a temetés és az emléktemplom felavatása között majdnem egy év múlt el 102 . Összhangban van ezzel a kínai krónika-adat, amely szerint a türkök a temetés után állították fel az emlékoszlopot, majd a feláldozott juhok és lovak fejeit az oszlopra aggatták 103 . Idéztük az evenki szokást: a régebben a sírra helyezett lófiguráról. Maak leírta magát a tort is, amelynek során a halott lovát levágták, húsát elfogyasztották, a csontokat a sírra vetették 104 . Az Amur menti goldok nemcsak a papírból készített pénzt, állatokat égették el a sírnál, hanem a sír behantolása után az özvegy megölte a halott kedvenc kutyáját is, jávorszarvas vagy bak bőrét terített rá, amit a sír mellett egy karóra akasztottak, végül személyes dolgait helyezték a sírra 105 . A beltireknél a nyereg a koporsóba került, de a nyúzott ló zablával a sír mellé, közeli fára 106 . Az abakáni tatárok 40 nappal a halál után torolták fel a lovat, fejét rúdra tűzve a sír végébe állították 107 , a kirgizek a behantolás után tették a sírra a nyerget 108 . Újra felvethetjük ezek után azt a kérdést, hogy vajon a sopronkőhidai típusú IX. századi temetőkben megfigyelt halotti áldozatot (nyúzott szarvasmarhabőr a szarvcsapokkal, 1—2 edény, mely rendszeresen a koporsón kívül, magasabb szinten észlelhető), nem bizonyos idővel a temetés után ásták-e be a sírgödörbe (legalább is az esetek egy részénél) 109 ? Vázlatos áttekintésünkből annyi megállapítható, hogy a halotti áldozat külön elhelyezése, a temetés, a sír behantolása utáni „másvilágra küldése" általánosan elterjedt szokás volt a török, mongol, mandzsu-tunguz és finnugor népcsoportok körében, amelyhez az áldozat elégetése, eltemetése — nem kötelezően ugyan — hozzá tartozhatott. Véleményünk szerint az az ellentmondás, ami a kínai források állandóan ismétlődő, a türkök hamvasztásos temetkezéséről szóló adatai 110 és a régészeti leletek között van, legkönnyebben úgy oldható fel, ha feltételezzük, hogy a kínaiak nem magáról a (titkos) temetésről, hanem a halotti áldozatról számoltak be. Ugyanez a feltételezés oldja fel azt a furcsaságot, amire Ja. A. 48
