Arrabona - Múzeumi közlemények 22-23. (Győr, 1986)
Szabó P.: A céhek tárgyi emlékei a győri Xántus János Múzeumban – II. A pecsétnyomók
A kézműves szervezetek pecséthasználatát egyidősnek tekinthetjük a céhek klasszikus formáinak elterjedésével. A városi polgárság pecséthasználata a XV. században terjedt el, és e század második felétől ismerünk pecséteket a céhek adminisztrációjából. Jelentősebb mennyiségű lenyomat inkább a XVI. század második felétől maradt. Ekkor indul a győri gyűjtemény pecsétlőanyaga is, amely formailag hasonló példányokkal gyarapodott a céhrendszer fennállása alatt 18 . A polgári pecsétek — így a céhpecsétek is — nem autentikusak, jogi ügyletek bizonyítására nem voltak kizárólagos érvényűek 19 . Használatuk a céhek belső ügyeiben, egymásközti levelezésben, igazolások, bizonyítványok hitelesítésében volt általános. Fontosabb, fellebbviteli esetekben mindvégig a közhitelű pecsételési joggal rendelkező hivatalnokok okmányai voltak jogképesek. A céhek pecséthasználata részben az „írástudatlan" korszak aláírást helyettesítő jelrendszere volt. Másrészt — nem elhanyagolható szempont —, a testületi szellem fontos kifejezője, a szervezet hivatalos megnyilvánulásának, jogi személyének megtestesítője volt. A győri céhek pecséthasználatának első írott dokumentuma a XVII. század elejéről, a török megszállást követő céhes (újjá-) szerveződés időszakából való. A csizmadiák privilégiuma 1604-ben megfogalmazta, hogy ,,... a Chehnek tulajdon pechetie legyen, mely pechetet oltalomért az Chehnek ladaiaban tartassik, és mely pechettel az Mestereknek hire nélkül semmi levil ne pechiteltessék..." 20 . A győri mesteremberek társulatainak ügyviteli gyakorlatában a pecsételésnek a tanulólevelek kiadásakor volt legnagyobb jelentősége. A céhek iparhatósági jogköre talán a szakképzés terén volt legtöretlenebb. Az aláírás nélkül kiadott XVII. századi bizonyságlevelek pecsétjei kizárólagos hitelesítő jegyek voltak, de a XVIII. században aláírással ellátott tanulóleveleket is „szokott Pöcsettye" alatt tartozott kiadni a céh. A később divatba jött vándorkönyvek igazolására szintén pecsétet is használtak. E füzetekbe összegyűlt céh- vagy mesterpecsétek gyakran érdekes szakmatörténeti sorozatot adnak 21 . A céhek adminisztrációjában a hatóságokkal és társszervezetekkel folytatott levelezésben is szerepet kapott a pecsételés. A XVII. században már megjelentek a mesterbélyegzők lenyomatai is iratainkon, mint magánpecsétek és mint szervezeti tagok jelei. Ezeken gyakran az illető szakma szokott emblémájának hangsúlyos eleme szerepel a méretei miatt egyszerűsítve. Feliratuk legtöbbször csak a tulajdonos monogramját tartalmazza. Ilyen magánpecséteket láthatunk a győri vargamesterek határozatán, amelyben a külterületen lakó révfalui céhtagokat kötelezik a céhtisztségek (és a vele járó költségek) viselésére 22 . Hasonló pecsétgyűjteményt találunk a győri esküdtek lajstromán, mesterségek szimbólumaival ellátott polgári magánpecsétek lenyomatait 23 . A pecséthasználat területeinek érintése után a pecséthasználat módját vázoljuk. A XVII. századi pecseteléseknél a természetes viasz alkalmazása gyakori, melynek színező anyaga általában sötét (zöld, fekete) volt, a lenyomatot többnyire a két lap közé csöppentett anyagra, vagy a viaszra tett díszített szegélyű papírlapra ütötték. Hasonló megjelenésűek az ún. „papírfelzetes" ostyára vert pecsétek is. Előfordult, hogy a felső lapba ejtett bevágásba csurgatták a viaszt, vagy az ebbe fűzött szalagot fogatták össze a viaszpecséttel. A papírfelzetes pecséteknél erőteljes ráverésre volt szükség, hogy a borítólap anyaga átvegye a nyomólap rajzolatát. Ennek nyomát szétvert szárú pecsétlőink őrzik. A XVII. század második felétől elterjedt és kizárólagossá vált a spanyolviasz használata. A korábbi rangjelző színhasználat kötelező ereje erre az időre elavult, a spanyolviaszba nyomott pecsétek túlnyomó részben vörös színűek. A különféle iratok méretének és a pe132
