Arrabona - Múzeumi közlemények 22-23. (Győr, 1986)
Gecsényi L.: Városi önkormányzat Győrött a XVII. században
elterjedt szervezet kereteit, feladatait 95 . Igen keveset tudunk azonban a városi hadnagyok, tizedesek XVII. századi konkrét győri működéséről. Az biztonsággal megállapítható, hogy az április 24-i főbíró és esküdtválasztással egyidőben vagy azt követően (legkésőbb május 9-ig) a város közrendjének felügyeletére egy-egy (fő)hadnagyot és alhadnagyot, továbbá négy-négy tizedest választottak a Belvárosban és Újvárosban. Érdemes felfigyelni arra, hogy a 12 városi esküdt közül csupán ketten képviselték Újváros polgárságát, a hadnagytizedes rendszer viszont azonos létszámmal működött a két városrészben. Az eltérés magyarázatát valószínűen abban kereshetjük, hogy a belvárosi polgárok alkották a polgárság magvát, közülük kerül ki a polgári vezető réteg, így ők tartottak igényt a város irányítására, a főbíró és a szenátorok tisztségének többségére. Újvárosban lakott viszont a lakosság számszerűen jelentősebb és egyben gazdaságilag-társadalmilag mobilabb része (pl. hajcsárok, kocsisok, mezőgazdasági napszámosok), akikkel nem kevés rendészeti tennivaló akadt. A hadnagy-tizedes rendszer előzményeihez kapcsolódhat a XVI. század közepén (1559) már létezett polgári őrség, melynek kapitányát név szerint 1573-ból ismerjük 96 . A XVII. században nyilván bizonyos módosulásokkal ez a rendszer élt tovább és a végvári katonaság mellett hozzájárult a város és környéke rendjének biztosításához. Az 1640-es évek elejétől a fegyveres polgárok a hadnagyok és tizedesek parancsnoksága alatt rendszeresen vigyázták a várfalakon kívül dolgozó, legeltető, vásározó polgári lakosság nyugalmát, segítették a végvári őrséget a kisebb török portyák elriasztásában, de részt vettek a városba érkező királyi és külhoni követek ünnepélyes fogadtatásán is. A fegyverforgató polgárok a katonai rendnek megfelelően szerveződtek, miként Fodor Gombkötő Mihály városi tizedes vallotta egy tanúkihallgatáson: maga is így „tizedalja" fegyveressel oltalmazta az aratókat 97 . A hadnagyok és tizedesek választásáról az első adatok 1616-ból állnak rendelkezésünkre, s ettől kezdve a század végéig kisebb-nagyobb hiányokkal, de folyamatosan ismerjük a tisztek és a tizedesek nevét. Zömükben — családnevük alapján — az iparospolgárságot képviselték, mégpedig elsősorban azokat a szakmákat, amelyeknek művelői nagyobb számban éltek a városban. (Talán éppen a céhekhez kötődtek?!) 1616-ban a Szabó, Gombkötő, Varga, Ötvös, Nyeregjártó, Borbély, 1640-ben Borbély, Gombkötő, Csizmadia, Szűcs, Varga, Szíjjártó nevű polgárok fordultak elő, de folytathatnánk a sort akár a század második feléből. A hadnagyok és alhadnagyok számára, ha szerény mértékben is, de nyitva állt az előrelépés, az esküdtek közé való bekerülés lehetősége, ami ugyancsak társadalmi szerepükjelentőségét húzza alá. 1622-ben az előző évbeli mindkét hadnagy (Bogyó Szabó Márton és Fülöp kovács), 1629-ben az 1622. évi belvárosi hadnagy Ötvös László, 1644-ben az 1640. évi belvárosi alhadnagy Miklós Pál, 1694-ben az 1690. évi belvárosi alhadnagy Hermann András szerepelt az esküdtek sorában 98 . A legmagasabb tisztségre az 1689-ben megválasztott újvárosi hadnagy Baranyai György jutott, akit 1693-ban főbíróvá választottak. Az 1680-as években mind gyakoribb a hadnagyok és tizedesek két-három alkalommal történő újraválasztása. A hadnagyokat és tizedeseket hivatalos eljárásuk során terjes jogkörű védelem illette meg, így ha valaki ellenszegült nekik, súlyos büntetésre számíthatott. 1630-ban egy újvárosi polgár megtagadta hadnagya és tizedese parancsának teljesítését, amellyel őt a Szent György-napi vásárra strázsának kijelölték, helyettest nem állított, sőt a főbírót és a hadnagyot szidalmazta. Ezért egy rendkívüli városi ítélőszéken április 26-án a városháza épületéhez 10 000 bécsi zsindely szállítására vagy egy gyaloghíd elkészíttetésére kötelezték. En114
