Arrabona - Múzeumi közlemények 21. (Győr, 1979)
Honvári J.: Győr város szociálpolitikai tevékenysége. A város ínségenyhítés szervezeti kereteinek kialakulása (1929–1931)
Látjuk tehát, hogy effektive még 275 000 pengő sem állt a munkanélküliek segélyezésére, hiszen az elmúlt évi akció deficitjét is ebből szándékozták fedezni. Ha ezt az összeget levonjuk az eredeti előirányzatból, valamint levonjuk még azt a 20 000 pengőt, amit a szellemi szükségmunkák segélyezésére kívántak fordítani, 13 ' 1 akkor mindössze 215 000 pengő állt rendelkezésre a kb. 10 000 lerongyolódott, éhező, nyomortanyákon élő munkanélküliek segélyezésére. 1 főre tehát kb. 22 (!) pengő jutott és ebből egy egész éven át óhajtották a munkanélkülieket „segélyezni !". 134a Az ínségenyhítő Bizottság október 8-án határozta meg a segítés konkrét módozatait. Ennek értelmében elhatározták, hogy az arra rászorulók napi 30 dkg-os kenyérlisztutalványt kapnak, amit liszten kívül más élelmiszerre nem válthatnak be. 135 A szociálpolitikai ügyosztály által kiadott lisztjegyeket a helyi kiskereskedőknél lehetett beváltani, akik azután hónap végén elszámoltak az ügyosztállyal és megkapták a jegyek ellenértékét. 136 Ezen felül az akció keretében a munkanélküliek kapnak még minden hónapban „bizonyos mennyiségű" zsírszalonnát és burgonyát, valamint a betegek, idősek és gyerekek napi V2 liter tejet is. Terveztek még felruházási akciót is, ám a főispán által kezdeményezett — és fentebb már ismertetett — ingyenszénakciót beszüntették nehogy így a „közönség áldozatkészségét két oldalról vegyék igénybe". 137 Még mielőtt azonban a lisztutalványokat kiosztották volna, a szociálpolitikai ügyosztály — szociális missziós nővérek, diakonisszák és főiskolai hallgatók bevonásával — megvizsgálta a segélyért jelentkező 1400 család helyzetét és ennek eredménye az lett, hogy Győrött 1392 család, 4162 olyan személy van, „akiknek segélyezése indokolt". 138 — Ez a segélyért jelentkező nyomorultakkal szemben megnyilvánult nagyfokú bizalmatlanság állandó kísérőjelensége volt az ínségenyhítésnek. Egyrészt így akarták a segélyezésre „jogosultak" számát a lehető legminimálisabbra szorítani, másrészt attól féltek, hogy olyanok is jelentkeznek segélyért, akik erre nem szorulnak rá. — A sajtó szerint „az ügyosztály — mármint a szociálpolitikai ügyosztály — H. J. — állandó gondja, hogy viszszaélések ne történhessenek". 139 Az ínségadó-bizottság egyik ülésén nyomatékosan felhívta a polgármester figyelmét arra, hogy „a munkanélküliek segélyezése körül a legnagyobb óvatossággal és körültekintéssel járjon el, hogy kizárólag csak olyan ember részesül134 A szellemi szükségmunkát a munkanélküli értelmiségiek támogatására szervezték. Győrött a válság alatt kb. 90—100 okleveles állásnélküli volt. DH 1932. ápr. 2. 2. o. 134a Ebből az összegből természetesen még az éhhalált sem lehetett volna elkerülni. Meg kell itt azonban jegyeznünk, hogy a munkanélküliség nem volt állandó jelenség egy-egy család, vagy személy esetében, hanem volt egy állandó fluktuáció. Aki ma munka nélkül volt, holnap talált alkalmi munkát, kereseti lehetőséget, aztán esetleg ismét munka nélkül maradt néhány hónapra. Az olyan munkás, aki végig, a válság egész ideje alatt munka nélkül maradt volna, ritka jelenség volt. Másrészt a segélyezésre szoruló családoknál nem minden esetben volt minden felnőtt munkanélküli. Ha például — ez elég általános jelenség volt — a nagylány dolgozott valamelyik textilgyárban, a roppant alacsony bérből a családot — mint családfenntartó — eltartani nem tudta, akkor ezt a családot is felvették a segélyezésre rászorultak közé. Végül a munkanélküliek sovány keresetkiegészítéshez jutottak más úton is (kontárkodás, alkalmi napszám stb.). 135 GYH 1930. okt. 9. 2. o. 136 GYH 1930. okt. 15. 2. o. 137 GYH 1930. okt. 9. 2. o. 138 GYH 1930. okt. 19. 1. o. 139 Uo. 264
