Arrabona - Múzeumi közlemények 21. (Győr, 1979)
Honvári J.: Győr város szociálpolitikai tevékenysége. A város ínségenyhítés szervezeti kereteinek kialakulása (1929–1931)
1. a jövedelemadó vagy a szolgálati illetmény. Ebben az esetben az ínségadó 5—10 000 pengő jövedelemig a jövedelemadó 5%-a, 10 000—20 000 pengő jövedelemig a jövedelemadó 25%-a, 20 000 pengő jövedelmen felül a jövedelemadó 50%-a. 92 2. A társulati adó. Ebben az esetben az ínségadó a társulati adó 50%-a. Az ínségadót 1930 II. félévében és 1931-ben tervezték kivetni. „A polgármesteri ínségakcióra befolyt adományokat az ínségadóba nem tudhatók be." 93 (sic!) Ez a tervezet a város gazdagjai körében nagy felháborodást váltott ki. Bár az adott szituációban az ínségadó bevezetésének a szükségességét senki sem merte kétségbe vonni — így a „kritikusok" magát a konkrét tervezetet kezdték el bírálni. Egy „adófizető polgár" a névtelenség homályába burkolózva már a rendelettervezet nyilvánosságra hozatalát követő második napon sokallta az ínségadó kulcsát, és demagóg módon az adókulcsok progresszivitását hiányolta. Ezért a város vezetőségének tervezete „ilyen formában az ínségadóra vonatkozóan el nem fogadható", hiszen ez az újabb adó „olyan nehéz teherrel sújtja majd éppen a középosztálybeli szabadpályán mozgó családokat, hogy azoknak rendes életét teljesen felborítja". 9 ' 1 Tiltakozott a tervezet ellen a győri fűszer- és vegyeskereskedők szakcsoportja is. 95 Október 16-án a Nádorvárosi Polgári Kör ülésén Füves Károly — aki egyébként a Győri Keresztény Községi Párt elnöke volt — a javaslatot egyenesen „igazságtalannak" nevezte és azt javasolta, hogy „hárítsuk át a következő évekre ezt a terhet. Azért inkább függő kölcsönből fedezzük a szegény segélyezést, mint ínségadóból." 96 A lényeg világos — elhárítani a vagyont közvetlenül bármily csekély összeggel is sújtó veszélyt, és inkább városi kölcsönfelvétellel kell fedezni az ínségesek ellátását. Nem is beszélve ennek az ötletnek egy másik előnyéről, nevezetesen arról, hogy a városi kölcsönök törlesztése nemcsak és nem kizárólag a nagy vagyonokat sújtaná, hanem — a különféle fogyasztási, forgalmi stb. közvetett adók révén — az ínségsegélyezés terheinek jelentékeny részét a dolgozó tömegekre hárítaná át. A tervezet hivatalos vitájára először a szeptember 27-én összeült városi kisgyűlésen került sor, amely olyan vitát váltott ki, hogy a kisgyűlést egy nap alatt nem is tudták befejezni. A kisgyűlés alaphangja az egyértelmű elutasítás. Drobni Lajos szerint az ínségadó-javaslat egyenesen „megdöbbentő". Az adó tervezett kulcsa olyan magas, hogy ez „zsebbenyúlás, fejbeverése a polgárságnak. Ha egy ilyen adótervezettel áll szemben, akkor nem lehet (mármint Drobni — H. J.) bizalommal a város vezetősége... iránt." 97 Meixner Ernő dr. szerint sem lehet a tervezetet elfogadni, azt „lényegesen át kell dolgozni". 98 Ezen a felháborodáson egyáltalán nem lehet csodálkozni, hiszen lényegileg azok döntöttek a tervezetről, akiket a tervezet közvetlenül érintett, ugyanis a törvényhatósági kisgyűlés 25 tagjából mindössze 3 fő akadt, akiknek a tervezet értelmében nem kellett volna ínségadót fizetni, 99 vagyis a kisgyűlés tagjai közül csak 3 főnek 92 A Dunántúli Hírlap szerint az adó kulcsa a következő volt: 5000—10 000 pengő az adó 25%-a, 10 000 pengő jövedelmen felül az adó 50%-a DH 1930. szept. 19. 2. o. 93 GYH 1930. szept. 18. 4. o. 94 DH 1930. szept. 20. 2. o. (Kiemelés tőlem — H. J.) 95 DH 1930. szept. 30. 2. o. 96 DH 1930. okt. 17. 1. o. 97 GYH 1930. szept. 29. 6—7. o. 98 Uo. 99 GYH 1930. szept. 30. 3—5. o. 259
