Arrabona - Múzeumi közlemények 21. (Győr, 1979)

Honvári J.: Győr város szociálpolitikai tevékenysége. A város ínségenyhítés szervezeti kereteinek kialakulása (1929–1931)

törvénycikkel bevezetett kötelező betegségi, baleseti és öregségi biztosítás, bár a nyújtott szolgáltatások színvonala itt is roppant alacsony volt.

5 A munkanélküliek helyzetének javítására az MSZDP — több európai tőkés ország példájára hivatkozva — a munkanélküliség elleni biztosítás bevezetését követelte.

6 A munkanélküliség elleni kötelező biztosítás gondolata már jóval a válság kitörése előtt felvetődött; a népjóléti és munkaügyi minisztérium által kidolgozott törvényjavaslat elfogadására azonban — a gyáriparosok érdekvédelmi szervezetének, a GYOSZ-nak a tiltakozása miatt — nem kerülhetett sor. A válság első éveiben — a fokozódó munkanélküliség által előidézett feszültségek enyhítése érdekében — ismét napirendre került a munkanélküliség elleni biztosítás sürgős bevezetésének követelése. — így 1930-ban a IX. Szakszervezeti Kongresszus is foglalkozott — többek között — ezzel a kérdéssel és a küldöttek hangsúlyozták, hogy a kormánynak „Különös kötelessége gondoskodni, hogy az önhibájukon kívül munka nélkül maradtak védelemben részesüljenek . . ."

7 Az elfogadott határozati javaslatok követelték a munkahiány esetére való biztosítás sürgős törvénybe iktatását minden bérért, fizetésért dolgozó munkásra és alkalmazottra. A biztosítási díj Va-át a munkáltató, '/V-át a biztosított, a fennmaradó~ utolsó harmadot pedig az állam és a község fedezze. — A törvény életbelépéséig „az önhibájukon kívül munkanélkülivé vált munkások és alkalmazottak az állam és a község terhére azonnal segélyeztessenek" — szögezik le a határozatok.

8 A munkanélküliség elleni küzdelem másik eszköze az MSZDP szerint a napi 8 órás munkaidő törvénybe iktatása lett volna, ti. a magyar iparban a 20-as évek végén lényegesen 8 óra felett volt az átlagos napi munkaidő, így ennek a bevezetése újabb munkások foglalkoztatására teremtett volna lehetőséget.

9 A szociáldemokrata párt vezetői azt bizonygatták, hogy a munkanélküli-segély bevezetése nemcsak a munkásoknak, hanem az államnak és a vállalkozóknak is érdeke.

10 Ennek ellenére az állam és a tőkések továbbra is a legteljesebb mértékig elzárkóztak a munkanélküliség elleni biztosítás bevezetése elől, a munkanélkülisegélyről pedig hallani sem akartak, mivel úgy érveltek, hogy a „munka nélkül juttatott jövedelem rossz hatással lenne a munkaerkölcsre".

11 Sőt, egyes szakírók — a kapitalizmus válságára való hivatkozással — nemhogy a tőke újabb szociális terhekkel való megterhelésének vállalására buzdítottak volna, hanem arról cikkeztek, hogy „feltétlenül szükséges csökkenteni bármilyen fájdalmas 5 Dr. Laczkó I., A magyar munkás- és társadalombiztosítás története, Bp. Táncsics, 1968. 6 Gál B., A IX. Szakszervezeti Kongresszus, Szocializmus, 1930/4. sz. 7 Uo. 104. old. 8 Peyer K., A IX. Szakszervezeti Kongresszus, Szakszervezeti Értesítő, 1930/4. 8. old. 9 1929-ben a szakszervezetek egy 93 058 dolgozóra kiterjedő felmérést végeztek a dolgozók munkaidejére vonatkozóan. E felmérés szerint: 48 órát és ennél kevesebbet dolgozott egy héten a dolgozók 48,72%-a 48—51 órát dolgozott egy héten a dolgozók 5,47%-a 51—54 órát dolgozott egy héten a dolgozók 3,26%-a 54—60 órát dolgozott egy héten a dolgozók 18,12%-a 60 óránál többet dolgozott egy héten a dolgozók 24,43%-a (A nyolcórás munkaidő törvénybeiktatása. Szakszervezeti Értesítő 1929/1. sz. 2. old.) Peyer számítása szerint a 8 órai munkaidő bevezetése kb. 30 000 embernek adna munkát (Szakszervezeti Értesítő, 1928/4. 1. old.) 10 Gál B., A szociális biztosítás Európában és Magyarországon. Szocializmus, 1929/2. 11 Kővágó L.—Pintér I., Munkássors—munkásgond 1919—1944. Bp. Hazafias Népfront, 1962. 11. old. 248