Arrabona - Múzeumi közlemények 21. (Győr, 1979)

Lengyel A.: A Bach-kori Győr nevelésügye az önkényuralmi rendelkezések tükrében

landósított rendes tanár alkalmazását tette kötelezővé az 1856. évi január 20-án kelt rendelet. Ezek elsősorban a neveléstani és nyelvészeti anyaggal bővítették a növendékek ismereteit. A kétéves tanítóképző intézetek tárgyai alapjaikban azonosak voltak a főelemi iskolák tantárgyaival, csupán tananyaguk mennyiségében tértek el a népiskolai szint felső fokozatától. A képzésben jelentkező tulajdonképpeni differenciáltság abban nyilvánult meg, hogy a tanítói pályára készülő fiataloknak a nevelés-tanítástan, a zene, mértan és mezei gazdaságtan alapelemeit is el kellett sajátítaniuk. A tanítóképzés ügyének elősegítése és meggyorsítása mellett azonban a kultuszkormányzatnak — a színvonal emelése érdekében — a felvételi feltételeket bizonyos fokig meg kellett szigorítania. Ez gyakorlati szempontból annyit jelentett, hogy ettől kezdve az új férfiképezdékbe csak azokat vették fel hallgatókként, akik a gimnázium vagy reáliskola alsó két osztályát elvégezték, jó magaviseletűek voltak, a zene iránti fogékonyságukról tanúságot tettek és betöltötték 16. életévüket. A főelemi iskolai végzettség tehát már nem volt elegendő, és a kétéves képzés után beiktatott képesítő vizsga eredménye sem volt közömbös abban a tekintetben, hogy a végzett növendékek milyen minősítést kapnak beosztásukat illetően. A jelöltek ugyanis főelemi, alelemi és altanítóságra nyertek képesítést és ezek közül pl. Győr város népiskoláiba csak az első és harmadik kategóriába osztott nevelők kerülhettek. Az egyetlen tanítónőképző intézet természetesen Pesten nyílt meg 1856-ban. Az intézkedés elvileg kétségtelenül lényeges előrelépést jelentett a múlttal szemben, hiszen ez az iskolafajta egyrészt megnyitotta a nők előtt a kenyérkereseti pályát, másrészt lehetővé tette a leányifjúságnak a fiúktól elkülönített és ezáltal magasabb szintű képzését.

32 Gyakorlatilag persze alig volt érezhető e fontos lépés kihatása, mivel évenkint csak 30—40 leány nyerhetett itt képesítést és a vidékiek bejutása — még a győrieknek is — szinte határos volt a lehetetlenséggel. Ha esetleg nagyon jó összeköttetések alapján mégis sikerült valamelyik provinciális család gyermekét felvétetni, az társadalmilag minden bizonnyal a felső, vagy legalábbis a középső rétegek soraiba tartozott. A germanizáló törekvések és a nemzetellenes tanítási módszerek persze a nőnevelés egész komplexumában is érvényesültek, ha nem is olyan mértékben és következetességgel, miként a fiúgyermekek és a serdülő ifjak oktatómunkájában. — Akik azonban e részben pozitív irányú jelenségekből arra következtettek, hogy ezek az 1856 második felében bekövetkezett enyhülési hullámok átrezgéseivel, pedagógiai kihatásaival magyarázhatók, azok meglehetősen tévedtek, mert a politikai és egyéb jellegű engedményeket a birodalmi kormány csak átmeneti szükségmegoldásnak tekintette. A történelmi fejlemények ugyanis olyképpen alakultak, hogy a párizsi béke megkötése után Ausztria külpolitikai tekintetben nagyon elszigetelt helyzetbe került, és ennek messze kiható hátrányai a monarchia egész területén csakhamar érezhetőkké váltak. A birodalmi kormány persze továbbra is azt a látszatot kívánta kelteni a nagy nyilvánosság számára, mintha európai helyzetében megerősödve került volna ki a konfliktusokból, s ezért politikai vonalvezetésének változatlan fenntartása, sőt folytatása mellett, úgynevezett „enyhítő intézkedésekkel" próbálta a belső állapotok megszilárdulását, a konszolidációt a külvilág előtt igazolni.

33 32 Nagyné Szegvári K., A nők művelődési jogaiért folytatott harc hazánkban. (1777— 1918.) Bp. 1969. 101. 33 Lengyel A., A Bach-korszakban. (Várostörténeti tanulmányok. Győr. 1971.) 315. 240