Arrabona - Múzeumi közlemények 21. (Győr, 1979)
Gecsényi L.: A győri céhek a XVI. sz. második és a XVII. sz. első felében
fegyver javítása, pótlása ugyancsak külön szakosodott ipari kiszolgáló bázist kívánt, még a hivatásos fegyvermesterek mellett is. Nem véletlen tehát, hogy elsőként a hagyományaira támaszkodó szabóipar, valamint a szíj-, nyereg-, pajzs-, lakatgyártó, csiszár- és kovácsmesterség lendült fel és szervezte újjá szakmája kereteit. 1566-ban 2 szíjgyártó, 2 kardcsiszár, 2 lakatos, 1 nyereggyártó, 2 pajzsgyártó és 2 kovácsmester, továbbá meg nem nevezett társaik kérésére a káptalan, mint a város földesura, a jelzett szakmák („mechanici") közös szabályait összefoglalta és kiadta. 12 Őket két év múltán (1568) az önálló céhbe tömörülő szabók követték. Ez esetben a céhmester és öt mester kérte a kiváltságokat. 13 A két céhlevél nem átvétele más városok hason jeli egű privilégiumainak, hanem a bevezető szöveg szerint is a helyi gyakorlat írásba foglalása. A káptalan előtt megjelent mesterek mindkét esetben kijelentették, hogy eddig írásos szabályaik nem voltak, de a jövőbeni viták elkerülésére most összeállították azokat, és kérték a káptalant foglalja írásba őket. A „mechanikusok" által összeállított szabályokban a káptalani átírás során kisebb módosításokat is végrehajtottak. Közös vonásuk, hogy nyomatékosan hangsúlyozták a céhláda szerepét, fontosságát. Szóltak a céhmester (a „mechanikusoknál" kettő) választásáról, a peres ügyek intézéséről, a műhely öröklés rendjéről, az özvegyek jogairól, a céhek feletti káptalani (földesúri) joghatóságról. (Ez utóbbi minden káptalani kiadású szabályzat nélkülözhetetlen kelléke!) A vagyoni jellegű perekben 4 forintig a céh saját hatáskörében intézkedhetett, azonfelül a városi hatóság kapott törvénykezési jogot. A „mechanikusok" szabályai szigorúan kimondták, hogy készítményeik védelmet élveznek, s azokat kereskedő vagy idegen iparos a városban nem árulhatja. Az ilyen személytől az árut el kellett kobozni éppúgy, mint a céhből kizárt vagy kontár mesterektől. A céhben tömörült valamennyi szakma esetében határozott szankciókat rögzítettek a nyersanyagok eladására és vételére vonatkozó szabályok megsértői ellen. A pajzsgyártók érdekei védelmében elrendelt marha- és lóbőrvásárlási tilalmat a céhlevél egyedül a szíjgyártókra és a vargákra nézve oldotta fel. A kereskedőktől vagy mészárosoktól bőrt vásárló személyt viszont, a szíjgyártók javára, az áru teljes elkobzása fenyegette. A céh az új mester felvételét a mesterremek elkészítéséhez, majd az összehívott mesterek számára adandó tisztes ebédhez és egy itce bort kitevő „köszönőpohárhoz" kötötte. Ezen felül a céhládába 2 forintot kellett fizetni. Egy éven belül kötelező volt megházasodnia, esküvője napján a mestereket újabb ebéden vendégül látnia és 2 forintot adni a céhládába. A mester fia, ha apjánál tanult, akkor fele, ha idegennél tanult, akkor teljes fizetséggel tartozott. A pénzbeni bevételeket szociális célokra (betegek ápoltatása, egyedül álló mesterek temetése stb.) fordították. A szabók az új mestertől tanulólevelet és származási bizonyítványt kértek, Fizetnie kellett felvételkor 2 forintot, 4 font viaszt és a mesterebédhez 7 tál ételt és elegendő bort kellett biztosítania. A szűcsök privilégiumait nem ismerjük. Önálló céhük képviseletében 157612 GySmL:l GyKHL Fel vallási jzkv. 2. k. 602. 1. 13 Uo. 2. k. 808. 1. A nyereggyártók „sellarius", „sellator" néven szerepelnek az eredeti szövegben. Ez elsősorban a „szekérgyártót" jelent, viszont ez a kifejezés később sehol sem fordul többé elő, helyét az epipharius = nyereggyártó veszi át. 149