Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)
Balázs P.: Győr város gazdálkodása a feudalizmus utolsó évtizedeiben
ban minden városi kiadást véleményezett, s állást foglalt a számvevői hivatal jelentéseivel, valamint a különböző — gyakran magánszemélyektől érkezett — gazdasági jellegű folyamodásokkal kapcsolatban. * * * Bár Győr gazdálkodása sokrétűen tükrözi a polgári fejlődés bontakozását, a feudalizmusból fennmaradt városigazgatási keretek korlátai között a polgárság jogos igényeinek kielégítése csak lassú ütemben haladt a megvalósulás felé. E kérdések rendszeresen foglalkoztatták a város közvéleményét, s az egykorú — olykor túlzásoktól sem mentes — helyi sajtóközlemények arról tanúskodnak, hogy a polgárok e téren is gyökeresebb előrelépést sürgettek. Nem érdektelen néhányat ezek közül is megemlítenünk. Az utcák sepertetését a tanács a városi rabokkal végeztette, akik ezt a vasárnaponkénti feladatot nyilván nem a legnagyobb lelkesedéssel teljesítették, így azután előfordulhatott, hogy a főispáni beiktatás alkalmával is a bevonulási útvonal tele volt szeméttel, 19 egyébként a felelőtlen lakosok nemegyszer a háztartási szemetet az utcára öntötték ki, de a csatornák rostélyainak rendben tartásával sem törődött senki, lévén így „szabad a beleesés nappal, ha tetszik, éjjel, akár tetszik, akár nem". 20 A mellékutcák, kis közök tisztán tartása senkire sem tartozott. A Hazánk 1847-ben keserűen állapítja meg, hogy a Király utcát a Káptalan dombbal összekötő köznek „rondasága" annyira leírhatatlan, hogy botrány nélkül még emlékezni sem lehet rá (pedig ünnepnapokon nagyon előkelő nép szokott itt a székesegyházba menni). Néhány évvel ezelőtt valaki ezer forint tőkét ajánlott fel abból a célból, hogy kamatjából ez a köz tisztán tartassák, de ajánlatát nem fogadták el. 21 A külső városrészek tisztán tartására a tanácsnak még kevésbé volt gondja és lehetősége. A vízikapunál felhalmozódott szemét miatt olykor oly bűz árasztotta el az egész környéket, hogy a hajóknál foglalatoskodók és a sétálók számára nemcsak kellemetlen volt, hanem még egészségüket is veszélyeztette. 22 Télen viszont a jeges utak miatt bosszankodtak a lakosok. A háztulajdonosok mit sem törődtek az utcák jégtélenítésével, a város költségvetésében pedig ilyen munkára nem biztosítottak fedezetet. Nem tudjuk, megvalósult-e a Hazánk azon javaslata, hogy erre a munkára is a városi börtön lakóit használják fel. 23 A negyvenes évek közepe táján — amint erről már korábban szóltunk — a város sokat áldozott Belváros utcáinak kövezésére. De itt is, miként a hidak karbantartásánál is, gondot okozott az a körülmény, hogy a Káptalan domb és néhány híd a káptalan, illetve a püspökség tulajdonában maradt. 24 A püspök ugyan 1843-ban és a következő évben a Rábán négy hidat is építtetett, 25 de a folyók városában e téren mindig akadt volna tennivaló. (1847-ben már attól lehetett tartani, hogy a sétatérre vezető Rába-hídról az átkelők a vízbe potytyannak. 26 ) A közvéleményt rendszeresen foglalkoztatta az utcák és a terek éjjeli megvilágítása is. 1816-ban Belváros utcáit még 30 olajlámpással világították meg. 1836-ban a Belvárosban, sőt 1838-ban már a Majorokban is Argand-féle lámpákat szereltek fel. A gyorsan fejlődő város igényeivel azonban a közvilágítás annál kevésbé tarthatott lépést, mert annak gondját a város rendszeresen nyilvános árverésen a legolcsóbb vállalkozóra ruházta. 27 A szerencsés vállalkozót azután a legkevésbé sem érdekelte, hogy a hajóval érkezők besötétedés után a vízikapun kívül világítás nélküli úton botorkálnak, vagy legfeljebb olykor jó421
