Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)
Gecsényi L.: Győr megye gazdasági-társadalmi helyzetének néhány kérdése a XVII–XVIII. sz. furdulóján
dalmakkal rendelkező plébániák gondoztak, olykor még romjaikban is a falvak magvát alkották. Ha a szalmatetős, vert falú házak tönkre is mentek egy-egy martalóchad gyújtogatása nyomán, a faluhelyet jelző templomok körül rövid szünet után újra megindult az élet. A pusztán maradt települések határát a földesurak bérletbe adták legelőként, kaszálóként a szomszédos jobbágyságnak. 1609-ben, amikor a háború után először írták össze a királyi adó kivetéséhez a megye portáit, még 32 falut jelöltek teljesen pusztaként (déserta) az összeírok. Közülük 12 már nem is nyerte vissza többé falu jellegét, 3 pedig csak a legújabb időkben. 4 A nagy pusztulás, amely tömegesen, örökre elnéptelenítette a településeket, a XVI— XVII. század fordulóján lezárult. A tömeges és teljes pusztulás befejeződését szeretnénk itt hangsúlyozni, hiszen jó néhány település éppen a következő száz esztendőben lett rövidebb-hosszabb időre lakatlan, esetleg véglegesen elhagyott faluhely. így a XVII. század folyamán néptelenedett el a Bakony lábánál a győri káptalan és a Szápáryak faluja Borba, valamint a köznemesi birtok Csád-Néma. A XVII. század hullámzó török—magyar harcai közepette a század második felében azonban viszonylagos nyugalom jelei észlelhetők. Ezt tükrözik egy 1671ben készült megyei összeírás adatai is. 5 Ez idő tájt 75 településen (Sziget- és Csilizköz 26, Tóköz 15, Pusztai j. 34) — Győr nélkül — a szokásos népességszámítási módszer szerint, 15 000—15 500 ember élt. Társadalmi megoszlásban a lakosság 51%-át telkes jobbágyok, 12%-át házas zsellérek, 27%-át a hazátlan zsellérek és családtagjaik alkották. A fennmaradó töredék a külön összeírt juhos gazdák, juhászok és molnárok között oszlott meg. Egyedül a megye pusztai járásában 105 juhászt jegyeztek fel, akiknek zöme Mezőőrsön és környékén, illetve Téten és környékén élt. A mezőörsiek és pázmándiak, szentivániak és nagybarátiak bériették évről évre a töltéstavai, söptéri, táplányi, bőnyi, Örkényi, alapi, ill. a Komárom megyei tarczi, neszkenyei, börcsházai, szolgagyőri pusztákat nyájaik és gulyáik számára. A békésebb időszakot jelezte, hogy a hódoltságban ismét értékes lett a magyar urak szemében a birtok, s míg évtizedeken át hozzá sem férhettek földjeikhez, a hetvenes években határperek sorát indították és jelöltették ki pontosan falvaik, pusztáik határát. A falvakban ismét növekedett a szántóföldi művelés alá vont területek nagysága, és olyan helyeken említenek szántóföldeket 1672-ben a mezőörsi és szentiváni határban, ahol nemrégen még nyájak jártak. A mégoly csekély stabilizációt a török sereg több mint másfél évszázad után, újból Bécs ellen indított hadjárata roppantotta össze. A szultáni seregek két irányból, Buda felől a Duna menti úton és délkeletről Fehérvár irányából vonultak át a megyén, miközben a császári helyőrség által megvédett Győrt ostromzár alá fogták. Miként 1529-ben, most is széles sávon romboltak és pusztítottak. Ennek nyomán teljesen elnéptelenedett Szentmárton, melynek menekülő lakosságát részben megölték, részben rabbá tették; puszta lett Ság, Csanak, Kismegyer, Koroncó, Szentiván, Gönyü; súlyos károkat szenvedett Mindszent, Pér, Gyarmat, a szigetközi Száva s kivétel nélkül valamenyi Győr környéki település. 6 Nem érték károk a Sziget- és Csilizközt. A Bécs alól visszaözönlő törökök, majd a nyomukban érkező birodalmi hadak és segély csapatok ismételten végigrabolták, -dúlták e vidéket. A győri német helyőrség és a császári hadsereg itt állomásozó egységei már addig is sok kárt okoztak a megyében, de a nyolcvanas évek fosztogatásai mindent felülmúltak. A megyén százá382
