Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Dóka K.: A Rába felmérése a XIX. század első felében

A munkához részletes műszaki tervekre volt szükség. A tervek elkészítéséhez fontos volt, hogy a vízfolyásra vonatkozó adatok rendelkezésre álljanak. Nemcsak pontos helyszínrajzokat igényeltek a tervezők, hanem ismerni kívánták a meder állapotát, a folyó vízhozamát, esését, legnagyobb és legkisebb vízállását, partjának lejtési viszonyait. A szintezés első példáival Magyarországon a XVIII. század végi csatornaépítéseknél találkozunk. 1770—1780 között Kiss József és Gábor szintezték a területet a Ferenc-csatorna építéséhez, az 1780-as években Ballá Antal és Sax Zakariás a Duna—Tisza Csatorna tervezett helyének megállapításához. A későbbi évtizedekben már egyre gyakrabban végeztek lejtmérést a folyók egyes kritikus szakaszain, szabályozás alkalmával. Pl. 1811ben Beszédes József a Sárvíznél, 1817-ben Kevál József a Krasznán, 1819-ben Bogovich a Bodrogon. 1818-ban került sor a Duna Mohács és Földvár közötti szakaszának szintezésére. E munkák elvégzéséhez a hatóságok alkalmanként adtak utasítást.

36 A korábbi részmunkálatok folytatásaként a XIX. század 20-as, 30-as éveiben a magyarországi folyóknál az egész vízfolyásra kiterjedő felmérések kezdődtek meg. A szintezési munkálatok fejlődésében a Körösök felvétele jelentett határt. Az 1821-ben meginduló munkához Huszár Mátyás készített utasítást. Ez a munka nemcsak a folyó szintezésével kapcsolatos konkrét feladatokat határozta meg, hanem egyúttal összefoglalta a lejtmérésre, folyók térképezésére vonatkozó ismereteket is. 1823-ban kezdődött meg a Duna-mappáció, 1832-ben a Tisza és mellékfolyói felvétele, majd 1835-től a Száva, Dráva, Mura szintezése. A szintezéshez, térképrajzoláshoz, a meder vizsgálatához szükséges műszerek a bécsi, később a pesti szerkovácsok és műszerészek műhelyeiben készültek. Legtöbb eszközt a bécsi Voigtlander-oég szállította. A különféle típusú szintező műszerek állványra szerelhető, kb. fél méter hosszú távcsőből és fémcsőbe burkolt libellából álltak. A szintezőlécek a bécsi mértéknek megfelelő láb- és hüvelykbeosztással készültek. A vízállás mérése szondarúddal vagy mérőláncokkal, a víz sebességének megállapítása mérőszárnnyal vagy úszóméréssel történt. A felszerelést a folyó nagyságának megfelelő szelvénykötelek, csónakok, tutajok, csáklyák egészítették ki.

37 A XIX. század első felében a felmérési munkákhoz rendelkezésre állt a szükséges szakképzett munkaerő is. 1786-tól került sor a megyei és városi mérnöki állások megszervezésére. A megyei mérnökök száma ekkor 45 volt, és a későbbiek során a XIX. század közepére 66-ra emelkedett. A Rába menti megyéknek már a XVIII. század végén volt saját mérnökük. A vízügyi munkák — és így a felmérések — központi műszaki irányító hatósága 1788-tól az építési igazgatóság volt. Élén az összes magyarországi építési ügyet irányító direktor állt, mellette a vízügyet az első évtizedekben az igazgatósegéd irányította. 1815től a direktor mellett három segédigazgató működött: a középítészet, út-, hídépítés, vízügyi építkezések vezetésére. Rajtuk kívül 2 segéd (adjunktus), 3 mérnök, 7 rajzoló, 3 gyakornok alkotta a központi műszaki személyzetet. Mivel a vízügyi feladatok növekedtek, 1811-ben az építési igazgatóságon belül megszervezték a hajózási igazgatóságot. E szervezet tíz évig 4 mérnökből, 2 ellenőrből, 2 szertárnokból és 2 gátmesterből állt. Feladatuk a hajóutak ellenőrzése, a folyótisztítási munkák irányítása volt, de részt vettek a folyók felmérésében, a szabályozási tervek készítésében, illetőleg e munkák felülvizsgálatában. Többéves huzavona után 1822-ben átszervezték a hajózási igazgatóságot. Élére a hajózási felügyelő került, mellette 3 mérnök, 2 ellenőr, 1 szertárnok, 2 gátmester 352