Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Timaffy L.: Családi gazdálkodástól a szocialista közösségig. III.

kassá váláshoz, és hozzájuk csatlakozva csak nagyon átgondolt, a népi kultúrában gyökerező közművelődési munkával lehet a problémákat megoldani. Három tanulmányban igyekeztem bemutatni a Kisalföld parasztságának átrétegződését a régi nagycsaládi közösségből az egyéni gazdálkodás korszakán át a mai szocialista közösségbe és a munkásosztályba. Befejezésül most szükségesnek tartom az átrétegződés folyamatának, okainak s a módszeres vizsgálat tanulságainak összegezését. Munkamódszerem alapja az életmódváltozások okainak vizsgálata volt, öszszefüggésük a természeti, emberi, történelmi adottságokkal, Az elérhető legrégibb emlékanyagból indultam ki, kisalföldi viszonylatban a régi nagycsaládi életformából. Hogyan függött össze ez a mi tájunkban az ősi nemzetségrend hagyományaival, tekintélyrendszerével, a vizek, a felszín szűk lehetőségeinek földrajzi adottságaival és a gazdálkodás, a külterjes földművelés, állattartás fejlettségi fokával. Ezek együttesen határozták meg a nép életmódját, vagyis éppen az tette szükségessé a nagycsaládot, hogy a szűkre szabott lehetőségek, a kezdetleges termelőeszközök mellett mindig és mindenre legyen ideje, ereje a családnak saját körén belül. Ezért éltek így falun. Az első életmódváltozást a nagycsaládok felbomlásával élte át parasztságunk. A Kisalföldön a vízszabályozás, ármentesítés adta meg a mezőgazdaság fejlődésének és vele együtt a nagycsaládi közösség felbomlásának természeti alapját. Ehhez járult a családi tekintélyrendszer kopása, a társadalmi keretek elavultsága és a technikai szint emelkedése. A gabona-monokultúra kialakulása már kevesebb és kevésbé összetett munkát adott, már nem volt szükség a nagycsaládi életformára. A családok így szétkülönültek, és megkezdték egyéni életüket, egyéni gazdálkodásukat. A kiscsaládok megerősödtek, a kor színvonalán művelték földjeiket, tartották állataikat, rendezték be otthonaikat, de azért továbbra is kénytelenek voltak összefogni az erejüket meghaladó munkák idején, mint a vetés közös géppel, aratás, cséplés, házépítés stb. A rokoni kapcsolatok szerepe így megnövekedett. A legnagyobb változást parasztságunk életében a felszabadulás, a szocialista társadalomban az átrétegződés hozta. Ennek lehetőségét külső erők teremtették meg, a belső fejlődés azonban már természetszerű volt. A gyors technikai fejlődés, a gépesítés, kemizálás, a termelés és értékesítés problémái tették szükségessé — a politikai okok mellett — az egyéni gazdálkodásból újabb közösségbe, a termelőszövetkezetekbe parasztságunk átrétegződését. Itt a családok eddigi funkciója megváltozott. Eddig társadalmi és gazdasági közösségek voltak egyszerre. A szocialista társadalomban azonban a család már csak az összetartozás szerepét tölti be, a termelés megszervezése ettől különvált, társadalmi keretek közé, a szövetkezetek kezébe került. Az átmenet az egyéni paraszti gazdálkodásból a szocialista korszakba nem ment könnyen. A szövetkezetek a bekerült jó egyéni gazdákkal jó ideig nem nagyüzemi módon, nagyüzemi eszközökkel és szemlélettel gazdálkodtak. A közösséget részben a bajok, illetve bizonyos külső kényszer kovácsolta össze. Ezért is nem tudták magukénak elfogadni. A nehéz átmeneti korszak után a komoly állami támogatással megindult korszerűsítés indította meg a harmadik életmódváltás belső, természetes folyamatát, ami a mai, kényszer nélküli, tudatosan elfogadott szocialista gazdálkodás szép eredményeihez vezetett. 309