Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Éry K.: Skelettenfunde von landnehmenden Ungarn aus Szakony - Éry K.: Data about skeletal finds of Hungarian conquerors from Szakony

A festőárunak Mezőtúron és Kunszentmártonban volt a legnagyobb kereslete. Az elsőben a pettyeset, apró mintásat, „kendermagos", Kunszentmártonban a nagyobb mintákat, Kondoroson a csíkosat szerették. Szarvason igen vegyes volt az ízlés. Cibakházán megdörzsölték az anyagot, ha nem fogott eléggé, akkor nem vették meg, mert azt nem tartották igazi festőnek. Itt a sima kéket és a kétszerkéket vették szívesen, akárcsak Mezőberényben. Süvegesek csak a fehér és a világoskék mintásat állítottak elő. Oranzs színűt is árusítottak, de azt a fehérvári és a bécsi Felmayertől kapták viszonteladásra. „Az orandzs pap titka hét lakat alatt volt. Néha sikerült utazóktól receptet szerezni, de hiába próbáltuk, nem sikerült a festés." Mintáztak a műhelyben két-három passzerrel is, de nem szerették, sok munka volt vele, nagy figyelmet igényelt. Olajtarkázást a második világháború után is végeztek kifakult, átfestett delénkendőkre, bordűrözték és közepeitek is kívánalom szerint. Az olajmintás bordűrök mintakönyvét még Süveges Pál készítette a múlt század végén. Ebben abroszok, kendők, de végáru mintázására is szolgáló lenyomatokat találunk. Süveges János elsősorban kelmefestéssel és vegytisztítással foglalkozott már a háború előtt is. Fia vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd átvette apja műhelyét 1960 körül. Tiszafüred (1958. Lakos Lajos 77 éves. Szekszárd, Béke u. 7.) Tiszafüreden a Nyári-féle gyárban tanulta a mesterséget 1896—1900 között. Kb. 30—40 ember dolgozott a gyárban. Kelmefestés és vegytisztítás is a gyár működési körébe tartozott, vasalólányokat is alkalmaztak. Kettő- és négyszínnyomó Perrotine-gépeik voltak. Az utóbbi fehér, kék, zöld és sárga pappal dolgozott, direkt festékkel. Ez a tarka áru Abaújszántóra és általában a Felvidékre, szlovákoknak ment. Nagyban dolgozott a gyár, abba is bukott bele, mert elkezdte eladni a kereskedőknek a 16 krajcáros árut, aztán már nem kellett nekik a jó és drágább. 1900 decemberében már csődbe mentek, az ügyvéd dolgoztatott még egy darabig. Az üzemet 1901-ben számolták fel, sok földje és vagyona volt. „Nyári négyfogatú hintón járt vásárra, igen gazdag volt. Jött a sátor, áru előre, mire elkészültek a kirakodással, akkor jöttek hintón." (Jakkel Sándor 61 éves. 1957. Jászapáti, Petőfi S. u. 15.) Kulcsár Károly [58 éves (1960) segédmunkás; volt kékfestő néprajzi pályamunkája. Néprajzi Múzeum EA. P., 207/1960.] Mesterségét apjától tanulta Mezőkövesden, 18 éves korában indult tapasztalatokat szerezni, így Perjamoson ifj. Grün Péter műhelyében, majd Kaposvárott dolgozott. 1926-ban alapított műhelyt Tiszafüreden, ahol 1940-ig dolgozott. Ekkor áttért a kelmefestő és vegytisztító szakmára; kékfestő műhelye a háború alatt elpusztult Füreden. A helyi jellegzetességekről a következőket írja: „Az orange szoknya végek általában református helyeken viselték, fő fészke Poroszló volt. Füzesabony mellett, Kömlőn pl. majdnem kizárólag a sötét alapon valamivel világosabb kék mintás kalikóból árultunk, mellette Tiszanánán pedig a citromsárga nyomás és a rámás kötő futott." „Fejkendőt viseltek általában Poroszlón, Egyek, Tiszacsege, Tiszaderzs, Abádszalók, Kömlő fehér, sárga és világoskék nyomással. Monor körül, Eszter253