Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Éry K.: Skelettenfunde von landnehmenden Ungarn aus Szakony - Éry K.: Data about skeletal finds of Hungarian conquerors from Szakony

kb. ugyanennyit hozták. Az apróbb minták népszerűek lettek, összesen kb. 150 lenyomat található a mintakönyvben. Olajtarkázás ma is gyakorlatban van, hetente egyszer kerül rá sor. Hozott régi fejkendőket átfestik fekete, barna, kék, zöld és piros színre — kívánalom szerint, és arra fehér firnejszos festékkel nyomják a mintákat. Heves, Nógrád és Borsod megyékben vannak vállalkozók, akik egy kis mintakönyvet kaptak 20—30 lenyomattal. Ök gyűjtik össze a kendőket, náluk lehet kiválasztani a kendő bordűrjét és közepelőmintáját is, majd továbbítják a csomagot Tótkomlósra. Tavasz és ősz idején van ennek a szezonja, havi 150—200—300 darab kerül tarkázásra. A műhely már szövetkezeti keretben működik. A kivetkőzés Komlóson az 1920-as évek elején, Pitvaroson és Bánhegyesen kb. tíz évvel később kezdődött. Gyula (1961. Mihalik András 70 éves. Petőfi u. 5.) Gyulán a XIX. század közepén Kohlmann Ferenc, majd fia, János volt kékfestő. Műhelyüket Mihalik János vette át 1903-ban, majd ennek fia, András a mesterség folytatója 1921-től. Kohlmannék idejében már kilenc kupával folyt a termelés. 1921 után fokozatosan a kelmefestés került előtérbe, pár évig ugyan még kékfestéssel is foglalkoztak, illetve a bécsi Felmayer-, Enderling-, a Vorarlbergi Romberg-gyárak viszonteladóivá váltak, és ezzel a gyári áruval verték a környék kékfestőit. Gyulán működött Schröder Gotthard is, 1890-ben szüntette be a munkát. Vásározni többnyire Arad megyébe jártak Mihalikék: Kisjenő-Erdőhegy, Vadász, Nagyzelind, Simonyifalva, Tenke, Sarkad, Simánd, Csermő, Szentanna, Szentmárton, Elek, Kétegyháza, Kötegyán helységekbe. „Vásáron a kékfestő mindig az első helyeken, a fronton, a jövő-menő vásárlóközönség szívében kapott helyet, nem voltunk hátra szorítva." „Az nem is volt festő, aki elment a vásárra és nem volt kék a keze. Nem nagyon igyekezett megszabadulni a festéktől, még az apám sem." M. András már klórozással veszi le kezéről a festéket, bár a berzsenyt, indigót és indantrént az sem színteleníti el. Végáruként szoknyának oranzs mintásat készítettek, de nem sokáig, mert a gyárival nem tudtak versenyezni. Egy ideig a gyöngyösi Kovácstól vettek át oranzs mintásat, de az sem volt olyan jó, mint a bécsi Felmayeré. Fehér, fehér-kék virágú anyagok a román Kétegyházán és a sváb Eleken voltak kedveltek. A zöld mintás Kisjenő, Nagyzelind, Kétegyháza vásárain volt kelendő. Sárgát nem készítettek. A szoknya, kötény aljára nyomott koszorút a Bihar megyei magyarok szerették (Sarkad, Kötegyán, Nagyszalonta). Ezen a vidéken viselték a parasztok és napszámosok az apró mintás festőinget. A sima kötényt még a nagygazdák is hordták. „Aztán jöttek a gyárak a kiszabott kész, bordűrös kötőkkel, csak a madzagot kellett rávarrni." Román vidéken a fekete alapon sötétvörös mintázás volt divatos szoknyának, köténynek — fényesre mángorolva. Fejkendő, kétrőfös vállkendő is készült azonos kivitelben. Utóbbihoz többnyire gyapjúdelén fejkendőt és élénk színű kötényt hordtak. A piros mintás árut szintén a bécsiek pesti lerakatából kapták nagykereskedelmi áron. 246