Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)

Éry K.: Skelettenfunde von landnehmenden Ungarn aus Szakony - Éry K.: Data about skeletal finds of Hungarian conquerors from Szakony

1934-ben. A sima kötényanyagot görgőre pámolták, sodorták fel, azon simí­tották ki. Vásár: Lepsény, Lajoskomárom, Balatonkajár, Berhida, Balatonfüred, Ba­latonlelle, Kenése, Nagyvázsony, Tab, Ádánd, Mezőhidvég, Ozora, Mezőko­márom, Pincehely, Tamási, Veszprém, Tótvázsony. Végáru női ruhának és köténynek készült a műhelyben. Vásári körzetében csak fehér virágú anyagokat értékesített. A sváboknál egészen sötét alapon apró minta, a magyaroknál középkék alapon inkább a nagyobb minták voltak ked­veltek. Ingnek és gatyának is viselték aratásban a kékfestőt. — Hozott anyagra mintáztak abroszt és fejkendőt. Perrotine-gépét a Kékfestő Múzeum vásárolta meg és állította fel eredeti helyén, Pápán. Veszprém (1955. Húsvét Lajos kékfestő, 48 éves. Jókai u. 41.) A műhelyt Húsvét Antal alapította 1870 körül. Halála után özvegyét Reizer Márton kékfestősegéd vette el, aki nevét Húsvétra magyarosította. Az üzemet Húsvét Lajos 1920—30 között vette át mint örökös, majd ifj. Húsvét Lajos adat­közlőnk a mesterség folytatója. Vásárok: a két világháború között: Zirc, Csetény, Szentgál, Városlőd, Ajka, Tótvázsony, Nagyvázsony, Pécsely, Szentantalfa, Zánka, Balatonfüred, Kapolcs, Devecser, Balatonfőkajár, Enying, Lajoskomárom, Mezőkomárom, Szabadhidvég (Somogy m.), Siófok, Balatonkiliti, Ádánd, Kőröshegy, Balatonlelle, Lepsény. Vásáron a járásbelieknek volt előnye, iparon belül koruk szabta meg a ki­rakodás sorrendjét. Somogyban pl. ha a fehérvári Montskó is megjelent, akkor is hátrább szorult, mert a Veszprém megyeieknek volt előnye a földrajzi kö­zelség miatt, jóllehet híresebb és erősebb cég volt a környékbelieknél. A szakmát a kék sátrak reklámozták, a cégtábla kötelező volt, legfeljebb egy kendőt akasztottak ki a sátor sarkára. Hangos szóval nem reklámoztak. Az árusítóasszonyok mindig festőruhában voltak, tavasszal kaptak 1—2 új ru­hát, ez volt a reklám. Vásárban a férfiak is festőingben árultak. A zirci vásár mindig igen nagy volt, itt Székesfehérvár, Pápa, Győr és Veszprém kékfestői egyaránt megjelentek. Sokszor előfordult, hogy 2—3 sátor­nál egyetlen vevő sem volt, mert mindenki egynél, a felkapott mintát akarta venni. Amikor az elfogyott, akkor megismétlődött az eset a másik sátornál. A falusiak közül a jó ízlésűnek tartott asszony után ment a többi, ha az vala­mire rámondta, hogy nem szép, akkor azt senki nem vette. Ha jónak mondta, akkor az utolsó centiig elfogyott az a mintás áru. Ezek a vezéralakok rendsze­rint a módosabbak közül kerültek ki. A vásárlók elsősorban svábok voltak, akik a csaknem fekete alapú, fehér mintás, fényesre mángorolt árut kedvelték. A kelmét indigóvörösre festették, 20—25 cúgot kapott, majd savazás, szárítás után faggyús keményítőn kétszer áthúzták. Ez megtörte a vörös színt feketére, mángorlásnál elősegítette a fényesedést. Simából habosat kértek. Ez rendkívül munkaigényes volt. Habosra egy nap csak hat véget tudtak mángorolni, míg tarkából 24 véget. A márkóiaknál figyelték meg, hogy a felnőtt leány ugyanazt a mintát vette meg, mint hajdan az anyja viselt lányként. A márkóiak egyéb­ként a „holdas" mintát, a rátótiak a pettyeset szerették nagyon, ezek hagyo­mányos minták voltak. A mintafa is így kapta a ,,rátótipöttyös"nevet. A Bala­ton melléki magyarok között a világoskék alapú nagy minta, a sváboknál a sö­220

Next

/
Oldalképek
Tartalom