Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)
Kisházi P.: Megjegyzések a nyugat-dunántúli régi vaskohászati leletek vasérc- és salakmintáin végzett röntgen-diffraktométeres vizsgálatok eredményeihez
mint a gyengébbekben. Minthogy azonban az ércek minősége gyakran erősen változó lehetett a telep különböző részeiben, valószínűnek tartható, hogy a különböző kemencék, vagy akár egyazon kemence különböző olvasztásainak nyersérce — esetleg szándékosan összeválogatva is — jobb és gyengébb minőségű darabok keverékéből állhatott, és többé-kevésbé eltérhetett egymástól. A szenynyezések mennyiségét növelhette — hasonló minőségben — a környező üledékek érchez tapadt anyaga („meddő") is. 4. Összevetést végezve az olvasztóhelyi és a természetes környezetben talált vasércek kémiai elemzései 1 , valamint az ásványos vizsgálati adatok között, a következő megállapítások tehetők: A vastartalom zöme vasoxidos (hematit, maghemit) és vasoxidhidrátos (goethit, lepidokrokit, amorf gél) ásványos elegyrészekhez lehet kötve, bár egyes érctelepekben vaskarbonátos ásványok (sziderit, ankerit) jelenléte is várható lenne. Mind a vasoxidhidrátos, mind pedig a vaskarbonátos ásványok esetleges pörkölésnél átalakulhattak hematittá vagy maghemitté. Más vastartalmú ásványok (pl. klorit, pirit) csak alárendelt szerepűek lehettek. Az SiCVtartalom forrása a kvarc- és szilikátásvány- (csillám, földpát, klorit, esetleges agyagásvány) tartalomban keresendő. Az A^Os-tartalom javarészt ugyancsak az említett szilikátásványokban található. A fenti három fő alkotón kívül a többiek részesedése általában jóval kisebb. Jelentősebb szerepű lehet még egy-egy mintában a CaO, mely részben plagioklászokban, főként azonban szórványosan jelentkező karbonátokban (kalcit, dolomit) jelenik meg. A kevés MgO-tartalom leginkább kloritokban és esetleges dolomitban lehet. Noha egyes ércek MnO-tartalma a 3%-ot is meghaladja, önálló Mn-ásványt kimutatni nem tudtunk; gyaníthatóan azonban oxid- vagy hidroxidalakban fordul elő. Az alkáliák (nem szerepelnek az elemzésekben) a csillámokban és a földpátokban lehetnek jelen. A P2O5 fő forrása valószínűleg apatit lesz, bár ezt közvetlenül nem lehetett kimutatni. Végül az izzítási veszteségekről még egy-két szót. Pörköletlen ércek esetén a vasoxidhidrátos komponensek, valamint a hidroxiltartalmú szilikátok (csillámok, kloritok, esetleges agyagásványok) vize, illetve az esetleges karbonátok C02-tartalma adhatja az izzítási veszteséget. Pörkölt ércek esetén azonban legalábbis a hidrátos vasásványok vize az előzetes hevítéskor már eltávozhatott, s a többi felsorolt illóanyag-forrás is — a hevítés intenzitásától függően — többé-kevésbé elbomolhatott. A magyar elemzésekben kimutatott (az osztrákok nem adnak meg izzítási veszteséget), olykor elég jelentős izzításiveszteség-értékek értelmezése az eddig elmondottak fényében elég nehéz, s mindenféleképpen egyedi elbírálásuk válnék szükségessé. 5. A hasonló módszerrel megvizsgált salakok ásványos (kristályfázis) felépítése nem látszik nagyon változatosnak, legalábbis ami a komponensek számát és jellegét illeti, bár valószínű, hogy e tekintetben a mikroszkópos vizsgálat szelektívebb és többet mondó lett volna (különösen vonatkozik ez a salakokban gyakran jelentkező üveges, tehát amorf elegyrészekre, melyeket röntgenesen nem lehet meghatározni). Mindazonáltal az eredményekből talán mégis csak következtetni lehetne a felhasznált ércek és az olvasztási eljárások nagyfokú hasonlóságára. Annál élesebben rajzolódik ki a különbség a folyósalakok és a kemencesalakok 3 összetétele között egyéb tekintetben, amire csakhamar viszszatérünk. Előbb azonban lássuk a salakásványokat 4 : Egyetlen salakminta (28.) kivételével valamennyinek fő — sőt legtöbbször legfőbb — komponense a fayalit (Fe2Si04), mely így — jól ismerten — az eljárást alapjaiban jellemző salakelegyrész. Keletkezése a redukciós FeO és a 171
