Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)
Tóth J.: Tarjánpusztai vaskohó archeomágneses vizsgálata
2. ábra. A 3., 5., 6. és 7. minták le- és felmágnesezési görbéi a hőmérséklet függvényében. „a" jelöli a lemágnesezési, „b" a felmágnesezési görbét, a szaggatott vonal jelzi a Thelíier módszer alapján a lemágnesezési görbéből számított felmágnesezési görbét. (||J 0 ||, ill. ||Jj|j a minta régi, ill. laboratóriumi térre jellemző mágnesezettségét jelzi, a természetes remanens mágnesezettségre normáivá.) A mérésre E. és O. Thelíier dolgozott ki egy olyan eljárást, az úgynevezett ismételt felmelegítések módszerét, amely lehetővé teszi, hogy már néhány minta mérésével is megbízható eredményeket kapjunk. 2 Az eljárás lényege az, hogy a mintákat zérus mágnesezettségű térben melegítjük, és mérjük mágnesezettségét a hőmérséklet függvényében. Körülbelül 200 °C-nál a minta elveszti az utólag rárakódott zavaró mágnesezettségét, és ettől kezdve már a tiszta termoremanens mágnesezettségét mérhetjük. A minta mágnesezettségét fokozatosan elveszti, körülbelül 700°C-nál zérussá válik. Ezután a mintát ismert mágneses térben hasonló eljárásnak vetjük alá. A kapott le- és felmágnesezési görbe összehasonlításával meggyőződhetünk arról, hogy az általunk mért mágnesezettség valóban termoremanens eredetű-e, meghatározhatjuk az eredeti mágneses tér intenzitását és következtethetünk a minta égetési hőmérsékletére. 3 Méréseink során az volt a fő célunk, hogy az archeomágneses kormeghatározást alkalmazhatóvá tegyük hazai körülmények között. A tarjánpusztai vaskohóból a szükséges helyszíni mérések elvégzése után hét mintát vettem. A minták orientálását teodolittal végeztem. Az égetéskori 165
