Arrabona - Múzeumi közlemények 19-20. (Győr, 1977-1978)
Gömöri J.: Jelentés a nyugat-magyarországi vasvidék Győr-Sopron megyei lelőhelyeinek kutatásáról I.
A 3. kohó munkagödrében a kifolyt salak felett egy 49 cm hosszú, 20— 30 cm széles, 5—10 cm vastag kohópalástdarabot találtunk, amely külső vörös részével felfelé feküdt. Ez a kohó felépítményéhez tartozó darab, egy másik, 51 cm hosszú, 8—14 cm széles és 6—9 cm vastag darabbal, amely mellett élén feküdt; akkor zuhant a munkagödörbe, mikor az apró salakokkal már részben feltöltődött. Tehát a kohót nem rombolták szét azonnal az utolsó olvasztás után. E két jelentős töredék alkalmas arra, hogy segítségükkel a kohó magasságára következtethessünk. A mai felszín felett áll, helyesebben a régi műhelyszint felett: 10 cm, lezuhant: kb. 50 cm. Ehhez még hozzáadandó kb. 10 cm-nyi, hiszen tudjuk, hogy a toroknyílásnál a kohó fala 2 cm-nyire vékonyodott, a lezuhant darabunknál a legkisebb falvastagság 5—6 cm volt. így a kohó magasságát 70 cm-ben állapíthatjuk meg. A nemeskéri salakhalmokban (38. ábra) a fúvócsövek között számos homokkal erősen soványított kohópalástdarabot találtunk. Az 1200—1400° hőmérsékleten kiégett, 120 belül szürke, kívül vörös kohódarabok vastagsága aszerint változik, hogy a kohó falában milyen magasan helyezkedtek el. Alul 10 cm vastag darabok helyezkedtek el, felül a kürtőnél a falvastagság 2 cm-re csökken. (39. ábra.) Ha e töredékeket vastagságuk szerint egymás fölé helyezzük, szintén kb. 70 cm-es kohómagasság jön ki. így a 3. kohó mérési adatai és a töredékek alapján a soproni Liszt Ferenc Múzeum Fabrícius-házi régészeti kiállításán a nemeskéri 121 kohót hitelesen rekonstruálhattuk. A mellnyílás méretére és formájára határozottan utalnak a mellfalazatok (40. ábra). A fúvócsövekhez hasonlóan a nemeskéri kohók is igényesebb kivitelűek a tarjánpusztaiaknál. Emellett nincsenek annyira a földbe mélyesztve, hanem szinte teljesen a felszínre épültek. Ezen említésre méltó különbség mellett azonban egész felépítésük, fújtatásmódjuk és a bennük végzett vasnyerés technológiai folyamatai megegyeztek. 122 Sőt, ha a két telep topográfiai helyzetét 123 és belső szerkezetét nézzük is, hasonlóságot fedezhetünk fel fontos római utak melletti elhelyezkedésükben 124 , a római villák közelségében 125 , a területek honfoglaló törzsi helynévvel való elnevezésében 126 , a vastermelés háziiparszerű 127 , illetve szolgáltató falu keretein belül folyó művelésében. 128 Aknakemencéink külföldi analógiái közül először a közeli szlovákiai leleteket, például Pobedim II. telep vasművességgel kapcsolatos emlékeit nézzük meg. 129 Az orsógombok és különböző csonttárgyak arra utalnak, hogy itt is háziiparszer űen végezték a vas kohósítását, mint majdnem minden „nagymorva" településen. A telep 5. objektuma 130 egy lemélyített aljú aknakemence, amelynek agyagból épített föld feletti részére a megtalált töredékek utalnak. Ez a szabadon álló kohó abba a római kori Barbaricumban általánosan elterjedt típusba tartozik, amelynek császárkori példányait nagy számban tárta fel K. Bielenin a lengyelországi Kielce környékén. 131 A korabeli vaskohászat egyik legnagyobb centruma a kis-lengyelországi vasvidék; megtaláljuk azonban ezt a mélyített aljú aknakemencét a csehországi 132 , kelet- és nyugat-németországi, dániai 133 és dél-oroszországi 134 császárkori kohók között, utóbbi helyen a csernjahovi kultúrában. Emellett azonban már a római korban feltűnnek, 135 de a kora középkorban terjednek el szélesebb körben az olyan aknakemencék, amelyeknek alja nem egy salakfelfogó gödör, hanem csak egy kisebb mélyedés, amelyből esetenként salakcsapoló nyílás vezet a kohó előtti munkagödörbe. Ez az utóbbi típus, amelybe a tarjánpusztai és nemeskéri kohók is tartoznak. A pobedimi III. telep leletei között a vaskések nagy száma Pleiner szerint arra utal, hogy itt helyi kovácsműhelyek működtek, amelyek specializált kézművesei igényesebb kivitelű 145
