Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)
D. Askercz É.: Polgári otthonok a 17–18. századi Sopronban
tését nem érinti, csak az ingóságok összeírásában jelent változást, s így sajnos a lakások berendezésére ekkortól kevesebb anyagot nyújt. Az eddig elmondottakból is következik, hogy nagyon sok és fontos dologra találunk adatokat a leltárakban; a polgárság vagyoni és társadalmi rétegződésének pontos felmérésére éppúgy szolgálnak adatokkal, mint az ezzel összefüggő tárgyi kulturáltságra is. Ahhoz, hogy a lakások berendezési szokásait megfigyelhessük mindenekelőtt azt kell tisztáznunk, hogy mekkorák voltak a lakások, milyen és hány helyiség jelentette a 17. és 18. században a házak lakóegységét, az átlagos lakást. A leltárak topografikus rendje nagy segítségünkre volt ennek megállapításában. Mindig feljegyezték a helyiségek nevét, azok egymásutánját, sőt a házbeli helyüket is. Ezért készíthettünk az összes ismert leltárból egy olyan táblázatot, amelyen csak a helyiségeket tüntettük fel és amelynek segítségével megállapíthattuk, hogy milyen volt a házak átlagos lakásnagysága. A 17. században a háztulajdonosok átlagos lakásméretei a következők. Többnyire hat helyiségből állottak, ezek közül kettő a szobák száma (lakószoba-lakókamra), minden esetben találunk konyhát, további kamrát vagy kamrákat és valamilyen egyéb szerepű és elnevezésű helyiséget is, ez: vagy előtér, pince, padlás, istálló volt. A lakások szobái igen nagy méretűek voltak ekkor. Ennél vannak kisebb helyiségszámú és nagyobb lakások is. A 18. században ez a lakásméret úgy módosul, hogy a helyiségek száma megnő, elsősorban a lakószobák, lakókamrák számára vonatkozik ez. Általánosabb lesz a 3 szobás lakás, ezzel egyidejűleg a lakószobák mérete viszont csökken. A mellékterek ugyanazok, mint a 17. században. Mindezek ismeretében kívánjuk megvizsgálni azt, hogy a lakásokban és azok különféle helyiségeiben milyen berendezési tárgyak, bútorok voltak. Valamint azt, hogyan változik meg a lakás képe a két század folyamán. Ezt kívánjuk az eddigi feldolgozásoknál pontosabban, számszerűen is meghatározni, s amikor az általánost keressük, az egyes lakást is mindig áttekinteni, és arról is minél pontosabb képet kapni. Ehhez alakítottunk ki egy olyan módszert, amellyel az egyes lakások bútoregyüttese, ezen túlmenően az egyes helyiségek bútoregyüttese is könynyen áttekinthető. A megismert nagyszámú hagyatéki leltárból választottunk ki mind a két évszázadban 17—17 darabot, 7 olyanokat, amelyek véleményünk szerint jól reprezentálják a soproni gazdag patríciusréteg lakberendezési szokásait. A válogatáskor az vezetett bennünket, hogy mind vagyoni, mind foglalkozásbeli és társadalmi szerep szerint lehetőleg minden réteg képviselve legyen. A leggazdagabbak és a szegényebbek közötti különbség nem olyan nagy ezen a körön belül, hogy ne kaphatnánk egy viszonylag kiegyenlített és az átlagot jól megközelítő képet. A 17. század elejétől a 18. század végéig nagyjából egyenletes időközökből választottunk egy-egy leltárt. A leltárak alapján olyan táblázatot készítettünk, amelyről az egyes lakások teljes bútorzata mellett az egyes helyiségekben levő bútorok is leolvashatók. Tekintve, hogy a berendezés alapjait képező bútorok minden lakásban előfordulnak, a táblázat függőleges osztását e bútorok adják, ezen túl pedig a leltárak következnek az elkészülésük időrendjében. Erre az osztásra vezettük fel a helyiségek bútorzatát. Ez segítségünkre volt a szobák közötti különbségek felmérésében éppúgy, mint a két század berendezési és bútorhasználati szokásainak összehasonlításában. — Mielőtt ezek ismertetésére térnénk, szólnunk kell még a leltárak nyelvéről is. Német nyelven készültek ezek, s a különféle elnevezések feloldásában ez gyakran oko7 A kiválasztott és az alább közlendő leltárakat Tirnitz József másolatai alapján dolgoztuk fel. Lásd a függelékben! 93
