Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)

D. Askercz É.: Polgári otthonok a 17–18. századi Sopronban

hogy a múlt századi indítást nem követte olyan nagyszámú publikáció, mint amit a téma megérdemelne. 1957-ben jelent meg Jakó Zsigmond: Az otthon művészete a reneszánsz Kolozsváron című tanulmánya.'•> A szerző szándéka annak vizsgálata, hogy a reneszánsz, „ez a haladó áramlat mennyire járta át a társadalmat és milyen pontokon, mennyire módosította a műveltséget, illetve, hogy milyen határok között beszélhetünk Erdélyben, most már szélesebb rétegekre is kiterjedő ér­vénnyel reneszánsz műveltségről". Egyben megjelöli azt is, hogy a kutatásnak az anyagi műveltség területén a lakásművészet és a viselet köreiben kell el­mélyednie. Különösen fontosnak tartja e tekintetben a leltárak vizsgálatát, hi­szen a tárgyak nagyrészt elpusztultak. Ö maga 112 kolozsvári hagyatéki leltá­rat dolgozott fel, és egyben először nyújt példát arra, hogy rendszeresen — eb­ben az esetben időben és térben határolt —, azonos anyag adatait vizsgálja. A múlt századi közlésekhez hasonló felépítésben a lakás, a lakásbelső kiképzése, bútorzat, asztalnemű (textil és egyéb tárgy), majd a kiegészítő „dísztárgyak", képek, órák, világítóeszközök, a ruházat, ékszer, könyv és tisztálkodás tárgyai és eszközei kerülnek itt feldolgozásra. Rendkívül tanulságos, ahogyan az egyes neveket összekapcsolja az ismert tárgyi anyaggal. Különösen sok dolgot tisztáz a bútortörténet tárgykörében, megmutatva, hogy az egyes bútorokhoz kapcsolt szűkszavú megjegyzések milyen bútorokat fednek, hogyan mutatják a rene­szánsz bútorok elterjedését a polgárság körében, de ezen túl azok változatos formáit is éreztetik. Értékelései sokrétűségükkel segítik az egyes szakterületek mellett az általánosabb művészettörténeti kérdések stiláris és periodizációs prob­lémáit világosabban látni. A leltárak gazdagsága annak kimondására indítja, hogy a polgárság lakás- és berendezéskultúrája a nemességével azonos, illetve annak rétegződése szerint változik. Idézem: ,,A mindennapi élet apró dolgainak megfigyelése szintén igazolja, hogy a reneszánsz művelődésnek azokat az anyagi és szellemi jegyeit, amelyeket 1541 előtt a legelmélyedtebb kutatás is csupán a királyi, főpapi és főúri és jobb nemesi udvarokban vagy velük kapcsolatban mutathatott ki, a 16. század végén már mind megtaláljuk a kolozsvári polgárság körében." Ennek a megállapításnak véleménye szerint csak az adhat végső iga­zolást, ha a kutatás tovább folytatódik, kiterjed más városokra és hasonló ered­ményeket hoz. Voltaképpen Jakó Zsigmond módszerét követi B. Nagy Margit két jelentős művében. 4 A Reneszánsz és barokk Erdélyben című tanulmánykötetének Szé­pülő otthonok fejezetében. Itt találkozunk újra egységes anyagfeldolgozással, az erdélyi udvarházak egykori építési és berendezési adatait feltáró munkával. Mód­szere, mellyel az adatait feloldja, és összeveti a helyük és környezetükből kisza­kított emlékanyaggal, nemcsak pontossága miatt követendő, hanem mert e te­rületen közel visz egy hiteles enteriőr elképzeléséhez. Várak, kastélyok, udvar­házak, ahogy a régiek látták c. munkájában a bevezető tanulmány mellett 17. és 18. századi eredeti forrásműveket is közöl, 17. és 18. századi erdélyi inventáriu­mokat és összeírásokat. Példa nélkül áll az újabb szakirodalomban ilyen meny­nyiségű és minőségű forráskutatás, valamint az a pontosság és rendszeresség, 3 Jakó Zs., Az otthon művészete XVI— XVII. századi Kolozsváron. Kelemen emlék­könyv 361—393. p. Kolozsvár, 1957. 4 B. Nagy M., Reneszánsz és barokk Erdélyben. Művészettörténeti tanulmányok. Bu­karest, 1970. Ua., Várak, kastélyok, udvarházak, ahogy a régiek látták. XVII— XVIII. századi erdélyi összeírások és leltárak. Bukarest, 1973. 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom