Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Kiss Á.: A XVIII. századi Miskeyek kérdéséhez
csupán a levéltári kutatás, de a közzétett irodalom eredményeiként is kétségtelen Miskey alezredes volta már a XVII. sz. végén. 20 És éppen nem férhet öszsze a tudományos jellegű történészkedéssel egy ilyen tévedésnek valaminő kicsinyítő tendenciából eredő erőltetése. Azért kell ezt hangsúllyal itt említenünk, mert Bánkuti idézett cikkéből kitűnik, hogy nagyon is jól ismeri Schneider M. írását, amely Miskey I. alezredességéről szól.' 21 A kisnemesi volta vitatásához még megjegyezzük, hogy ez a fogalom ugyan már 1944-et megelőzően is ismeretes társadalmi réteg jelző volt; mindazonáltal erősen vitatható a köznemes, középnemes stb. elfogadott megjelölések mellett. A kor legjelentősebb hazai személyiségeinek sorából ismert több végvár főkapitánya Miskey István unokája, említett katonai pályafutása, Fejér megyei alispánsága, és nem utolsósorban 20 000 holdat is kitett birtokaival akkor sem volt „kisnemes", ha ezt a kétes, pongyola társadalmi jelzőt elfogadhatónak is tartanok. 22 Amilyen módon téves Miskey II. István katonai rangjainak, társadalmi, gazdasági helyzetének erőltetése — utóbbi ugyan nem éppen menthető módon, a helyzet nem ismerete miatt —, oly alaptalan az az állítás, amely „forrással nem igazolt" feltételezések és latin Szövegek félreértését említi. 23 Kiterjedt forrásanyagon alapuló eddigi közleményeink vihetnek valójában csupán a „rideg valóság talajára"; a tudománymentes szférákból valók ellenben a „zárt és merev keretekről, társadalmakról" szóló nézetek. A hazai élet 1700 táján a fordulatok kínálta lehetőségeket ugyancsak gazdagon nyújtotta; az emberi sorsok felemelkedéseinek, alámerüléseinek különösen széles tere volt. Sajátossága Bánkuti I. írásának az is, hogy helytálló megállapításait, így a család általános helyzetére, későbbi sorsára vonatkozó jellemzését korábban megjelent munkáinkból merítheti. 24 Feles bizonyítékként említjük itt még Markó Árpádnak Miskey II. Istvánról formálódott véleményét, aki szerint e „kisnemes főhadnagy" sereg- és csapatszervező érdemeit hadtörténelmünk kiemelkedően tartja számon. 25 Összegezésképpen: nem csupán a cikk írójának szól válaszunk; általánosabb érvénnyel is fel kell vetnünk, helyénvalók-e az olyan írásmódok, amelyek ismert vagy bizonyítható tényekkel szemben állva, valaminő előreadott elképzelésektől befolyásoltan törekednek a múlt kisebbítésére. De bízvást állítható az is, hogy éppen a cikkíró járna rosszabbul, ha hangneme tudományos közléseinknél általánosabbá válhatna. A történelemkutatás sem részleteiben, sem nagyobb íveléseinél nem egyesek kisajátítható külön területe; joggal hihetnők — és hivatott történészeinkkel való érintkezések során győződhettünk meg erről —, hogy a valaminő sajátos körülményekből adódó közzéadások, amilyen egyéni lehetőségeken alapul e sorok írójának a Miskey család múltját illető egybeállítása is, a történésztársadalom, de a napjainkban mind szélesebb érdeklődésű néprajz és anynyi más kutatási ág számára egyébként alig, sőt bizonyos hányadában el sem érhető forrásanyagot jelent. Kiss Ákos 20 Schneider M., Hadtörténelmi Közlemények 34 (1933) 304—305. 21 L. e. j. 22 Nézetünk szerint ez ugyanoly módon alábecsülő, helytelen, ennélfogva tudományos fogalomként alkalmatlan jelző, mint pl. a „kiskatona, kisember, kisöreg" stb., a mindennapi szóhasználat kedélyeskedő, részben tiszteletlenséget is kifejezésre juttató nyelvi kisiklásai. 23 Bánkuti L, i. m., 261. 24 E sorok írója ókor szakos képzésénél fogva is inkább kérhetné számon mások latin ismereteit. 25 Markó Á., Magyarország hadtörténete. Bpest, 1943. 117.
