Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Balázs P.: A céhrendszer problémái Győrött a XIX. század első felében

kérelmének, mert maga is képtelen állapotnak tartja, hogy a 7 ezer lakosú Belvárosban 5, a 6 ezer lakosú Újvárosban viszont csak 1 pékmester dolgozzék.

1 Pamacsik János csizmadialegény, aki az ország különböző városaiban (sőt Bécsben is) 6 évet töltött vándorlással, majd utána 5 évig Győrött dolgozott, három társával együtt hiába folyamodik azért, hogy a mesterek közé felvételt nyerhessen. A céh, azon túlmenően, hogy elzárkózott kérelmük teljesítése elől, ezután még munkát sem adott nekik. A magisztrátus a céhek állásfoglalását teszi magáévá, hivatkozván arra, miszerint a mesterséget űzők száma annyira megnövekedett, hogy sokan közülük még a mindennapi kenyeret sem képesek megkeresni.

2 A magisztrátus magatartására talán mégis a legjellemzőbb Maróky Mihály magyar szabólegény mesterré válásának megakadályozása. A magisztrátus ugyanis amellett, hogy a kérelem elutasítását jogszabályilag is megindokolja (az 1805-ben kelt céhrendelet 2. pontja lehetőséget ad a városoknak arra, hogy az élet első szükségleteit ellátó mesterek száma a helybeli „környülálláshoz" alkalmaztassék, s az 1811. évi céhcikkelyek is megengedik a városoknak a mesterek számának limitációját), mellékletként a Helytartótanácshoz felterjeszti 3, Győrből elköltözött szabómester nyilatkozatát is: Zsolnay Istvánét (Ménfőre telepedett ki, mert a magyar szabók Győrött sokan lévén, sőt a szigetiek és a révfaluiak a városba bejárván, „akinek tetszik, annak dolgozni szoktak volna"), Takáts Sándorét (a szomszédos Bácsa községbe költözött, mivel Győrött a magyar szabók munkája nem kelendő), végül Kováts Gáborét (16 évig nyomorgóit Győrött, de 5 év óta a Komárom megyei Mocsa községben lakik), akik most vidéken valamennyien tisztességesen meg tudnak élni munkájukból.

3 A gazdasági fellendülés — s ezzel egyidőben a kézműipar újbóli megerősödése — éveiben meglazul a céhszervezetek és a magisztrátus közötti szoros együttműködés. A céhek újabb virágzásának évei nem kevésbé mutatják e feudális szervezetek korlátait, mint a dekonjunktúra fentebb idézett példái, csakhogy a 40-es években a mesterlétszám limitációjára való törekvések már nem találkoznak a magisztrátus támogatásával. A külső és a belső tanácsnak egyaránt számolnia kell azzal a ténnyel, hogy a városban nagyon is összeszűkült az a társadalmi bázis, amely érdekelt a feudális jellegű céhszervezet fenntartásában.

4 Már a harmincas évektől egyre-másra találkozunk olyan esetekkel, amikor a mesterek monopolisztikus törekvéseivel szemben a magisztrátus a mester jogért küzdő legények oldalára áll. A magisztrátus megváltozott magatartása talán 1829-ben Günther Mihály, győri születésű szappanoslegény hosszan húzódó küzdelmében bukkan elő legelőször, de egyben olyan határozottsággal, hogy a céhek számára is nyilvánvalóvá vált: öncélú elzárkózásukat többé nem tudják már a magisztrátus segítségével közérdekként feltüntetni. Günthernek még a magisztrátus támogatásával is hosszas küzdelmet kell folytatnia azért, hogy — minden előzetes követelmény teljesítése után — remeklésre bocsássák. Hiába intézkedik a tanács, hiába fizeti be Günther a céh pénztárába az előírt 103 forintot, a céh elzárkózik a remekeltetés elől, „mintha kívülök más mester ezen Nemes Város kebelében meg sem élhetne". Hosszas huzavona után a céh végre kitűzi 1 OL Helytartótanácsi Levéltár. Departamentum Civitatense (a továbbiakban: Ht. Dep. Civ.) 1820. évi 25. ki 31., 42., 49. és 53. sz. 2 Uo. 1821. évi 25. kf. 28. sz. 3 Uo. 1820. évi 25. kf. 33. sz. 4 A probléma pesti vonatkozásaira ld. Vörös K., Petőfi és a pesti kispolgár. (Petőfi és kora. Bp. 1970.) 16. 280