Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Timaffy L.: Családi közösségtől a szocialista közösségig. II.

7. kép. — és ma: géppel A szabályozás, ármentesítés után megindult fejlődés itt is megmutatkozott. A melegágyak elterjedésével a kertészkedés kilépett a kiskertek szűk köréből és átterjedt a szántóföldekre. Nagy területen indult meg Kunszigeten J. híressé vált zöldségtermesztés, Ásványon, Lipóton, Cikolaszigeten a káposzta, majd a paprika, paradicsom termesztése. Mindez rengeteg kézi munkát követelt. A zöldség alá pl. nem volt elég szántani, ásni kellett a földet, apróra megforgatni. Hoszszú, nehéz, fárasztó munka volt az egyelés is. Ugyanilyen sok munkát adott a palánták elduggatása kézzel. Főképp nők végezték, míg a férfiak kannákkal hordták a vizet a közeli érből, s öntözték meg a kis palántákat, hogy életre keljenek. A kertészkedés összefogásra nevelte az egyéni útra tért családokat. Nem volt elég már a régi nagycsalád összetartása, és így szerveződtek az első termelő- és értékesítőszövetkezetek. A felszabadulás után ez a fejlődés folytatódott, korszerű gépekkel, modern technikával. Sőt még tovább léptek! Az időjárás szeszélyeitől is függetlenítették a kertészkedést: ma fóliák alatt, termálvízzel fűtött üvegházakban, nagyszerű primőr árukat termesztenek. b) Az állattartás volt a múlt század végén vizsgált nagycsaládjaink fő jövedelmi forrása. — „Csordajárás volt akkor szinte az egész határ — mondja cikolaszigeti adatközlőnk —, hisz csak ott termett valami, ahová nem jött föl a víz." S ez volt jellemző Ásványra, Lipótra, vagy a Rába partján Csécsényre is. A szűk szántóterületeken inkább csak saját szükségletüket termelték meg, pénzelni így az állatokból tudtak. A természeti adottságoknak megfelelően, a háromnyomásos gazdálkodás rendszerében félszilaj pásztorkodás volt az egész területen. A határ víz járta, külső legelőin kora tavasztól késő őszig kint legelt a félszilaj csorda: tehenek, növendékek, lovak, csikók, míg az erdőket, nádasokat a konda turkálta végig. A belső legelőkön: az ugaron, tarlókon a kezes jószág élt, a napi munkában használt tehenek, ökrök, igáslovak s néhol az urasági juhnyáj. Szent György napján (ápr. 24.) hajtották ki a pásztorok nagy ünnepélyességgel a csordát. Az öregpásztor (számadó) számba vette a messze környékről is idehozott állatokat, régen rovásfára jegyezte fel őket, és még parázsra tett, maga szedte füvekkel körül is füstölte őket a rontások ellen/

1 Elkezdték kinti életüket. 4 Timaffy L., Szigetközi Krónika Győr, 1975. 266