Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Kozák K.: Bajelhárító jelképek, kőfaragványok középkori templomainkban (XI–XIV. sz.)
Kisbény (Bina) stb.]. E vizsgálati szempont következetes véghezvitele hozzásegít bennünket néhány eddig megoldatlan kérdés elfogadható magyarázatához, esetleg megoldásához (25—27. kép). (i(i * Összegezve röviden az elmondottakat, a következő megfigyelésekről, megállapításokról számolhatunk be. 1. Már XI. századi templomainknál, székesegyházainknál megjelennek a kapuk ívmezejében és diadalíveken bajelhárító ábrázolások, jelképek. A legkorábbiak közé sorolható a gyulafehérvári székesegyház korai ívmező-domborműve Krisztus és a két angyal alakjával, valamint egy leveles oszlopfő, amelyen egy fejábrázolás található. Ide sorolhatjuk a szekszárdi vállkövet jelképes ábrázolásával és az a pillérfejezet, amelyen a palmetták között kereszteket találunk (Krisztus jelképe). A tabáni pillérfőt is e csoportba tennénk, bár azt valamivel későbbre datálták. A pécsi székesegyház feltartott karú, meztelen emberalakja és a szirénes másik fejezet, amelyek feltehetően a diadalívhez tartoztak, e korai csoportnak a varázslással történő, baj elhárításra készített példái. Űgy gondoljuk, hogy a templomok ablakainak hármas elrendezése (Szentháromság-ablak) e korai korszakban egyik legelterjedtebb megoldása, megjelenési formája volt a rontó erők elleni, jelképpel történő védekezésnek. 2. A XII. században változás állt be az ívmezők területén. Krisztus alakja mellett megjelenik kétoldalt az oroszlán alakja, vagy Krisztust a kereszt vagy egy életfa helyettesíti. A század második felében a Porta Speciózán Mária kerül az ívmező központi helyére a kisded Jézussal, s körülötte szentek (védőszent), angyalok és az építtető alakja is megjelenik. E típus azonban nem terjed el. A védőszentek alakjaival azonban több helyen találkozunk [Csorna, Gyerőmonostor (?), Gyulafehérvár]. 3. A XIII. században az ívmező-domborműveken Krisztus vagy jelképe mellett megtaláljuk az építtetők, más esetben képzeletbeli szörnyek (kentaur, sárkány, sárkánykígyó) alakjait, amelyeknek a templom más helyén elhelyezett (kapu, diadalív, ablakok, szentély) alakjai ugyancsak bajelhárító jelképként kerültek oda (Gyulafehérvár, Ják, Kisbény stb.). E csoportban újként jelenik meg az ívmezőn az Isten báránya, rendszerint sárkányokkal együtt (Csempeszkopács, Ják, Sitke stb.). Az összefonódott nyakú sárkányok a kapuzatok fejezetein és a hajó oszlopfőin is gyakran megjelennek. E korszak legjelentősebb, a templom védelmét biztosító alkotása a jaki főkapu, ahol Krisztus hatalmával, valamint apostolaival és Máriával, Sámsonnal és oroszlánokkal biztosította a gonosz erők távol tartását. A XIII. század elején a premontreiek templomainál gyakran találkozunk aszimmetrikus elhelyezésű bajelhárító jelképekkel és rejtett megoldásokkal is [Kisbény, Kisdisznód (?), Ócsa]. Űgy tűnik azonban, hogy a népi hiedelmeknek megfelelő megoldások száma is növekszik (Győr, Gyerőmonostor, Kalocsa, Magyarszentpál, Pécs, Szepesbéla). Az arcábrázolások, fejek a jó és a rossz jelképeként még a XIV. században is megtalálhatók. 66 A templomot védő, onnan a bajt elhárító jelképek közé tartozik — ez a szerepe ma is ismert — a Szepesófalui (Spiska Stara Ves) plébániatemplom D-i kapuja előtti kis szélfogó falába másodlagosan beépített két gótikus boltozati zárókő is (26—28. kép). A fényképeket a szerző, a rajzokat Kozák István készítette. 139
