Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Kozák K.: Bajelhárító jelképek, kőfaragványok középkori templomainkban (XI–XIV. sz.)
A fentiekből az is kiolvasható, hogy az elmondott módon történt varázslás egyaránt alkalmas rontásra és a baj elhárítására. Ezt látszik bizonyítani még az is, hogy a magyarszentpáli pillérfőn — amely a diadalív É-i oldalán lehetett — a „szégyentelen" nőalak mellett, a hajó felé eső oldalon megtalálható a Krisztus jelkép, a két farkára állított hal közti életfa, amely a román kori emlékanyagban máshol is megtalálható hazánkban (Pécs, Borosjenő). A pécsi székesegyház szirénes oszlopfőjén oldalt nem találjuk meg a halábrázolást, bár a rongált felület és a borosjenői példa nyomán elképzelhető egykori megléte. A fejezet egykori helye a D-i mellékhajó volt, a diadalív pillérétől ide átfutó hevederívet tartotta Gosztonyi rekonstrukciója szerint. A hevederív É-i része az ún. Ádám és Éva néven ismert alakokkal díszített fejezetről indult, amelynek ikonográfiái magyarázata nem volt eléggé egységes. 50 Legutóbb e fejezetekkel Zádor Mihály foglalkozott és helyesen látta meg, hogy az oszlopfőt nem Ádám alakja díszíti, és a kentaur vagy a szirén sem magyarázható Évaként. Az oszlopfő ábrázolását Gerevich Tiborral és a hasonló felfogást képviselő kutatókkal szemben nem bibliatörténeti, hanem a francia jellegű pszichomachikus ábrázolások közé sorozza, a jó és a gonosz küzdelmét látja abban (14. kép). 51 Kutatásunk során mi is a fenti magyarázathoz jutottunk el, s azt a már elmondottak bizonyítják. Az eddigiekben a kapu, az ablak és a diadalív fejezetén elhelyezett — és új megfigyelésként említve, általában egyik oldalán — hasonló tartalmú, védő és baj elhárító jelképnek tartható emlékeket elemeztük, vizsgáltuk. Ezek csoportjába soroltuk a most tárgyalt két pécsi oszlopfőt is. Anélkül, hogy a korábbi magyarázatokkal vitába kívánnánk szállni — hisz a pécsi székesegyház korszerű, régészeti, építéstörténeti vizsgálatára még nem került sor —, felvetjük a két tárgyalt fejezet más helyre való lokalizálásának {pl. a diadalív) lehetőségét. 52 Zádor Mihály itt említett dolgozatában számos példával bizonyította, hogy a XI— XIII. századi Ádám—Éva ábrázolások egészen mások, mint a pécsi oszlopfők. Mi most a felemelt karú ember ábrázolásával kapcsolatba hozható néhány hazai és külföldi példát említenénk meg az elmondottak bizonyítására. A felemelt karú ember legközelebbi párhuzamait a kisbényi (Bina) kapu „atlaszá"-ban, a vértesszentkereszti „jongleur"-ben, valamint a bábaszéki szenteltvíztartó emberalakjában találjuk meg (15. kép). 53 Távolabbi párhuzamai Itáliában (Modena), 50 Gerecze P. } A pécsi székesegyház egykori oltársátra és többi szobrászati maradványai. Arch. Közi. 20 (1897) 72—129. — Gerevich T., i. m. 140—141., CXVI— CXVII. tábla. — Kaposy V., i. m. 78—83. — Szőnyi O., A pécsi püspöki múzeum kőtára. (Pécs, 1906) 52—55., és 10—12. kép. — Gosztonyi Gy., A pécsi Szent Péter székesegyház eredete. (Pécs, 1939) 225. 51 Zádor M., A pécsi székesegyház ún. Ádám és Éva oszlopfőjéről. Arch. Ért. 1963. 2. sz. 195—204. 52 Egyrészt szeretnénk helyesbíteni a szirénes „gyámkő" kifejezést — amelyet még az előbb említett munkában is így neveznek (203., 16. kép) — oszlopfőre, mert az az, másrészt megindokolni azt, miért gondoljuk mi máshol e két oszlopfő eredeti helyét. A pécsi kőtárban van egy harmadik, hasonló méretű és anyagú, kockafejes oszlopfő Is. E három mérete, anyaga alapján azonos szerkezeti szerepet töltött be a korai székesegyházban. A sima, egyszerű kockafejezet arra utal, hogy a hiányzó többi fejezet is egyszerűbb lehetett, mint a most tárgyalt kétalakos oszlopfő. Azok fontosabb helyen — amint láttuk a magyarszentpáli, a kisbényi és a később még szóba kerülő győri faragványról és a tűrje v. premontrei prépostság templomának É-i fejezetéről — a főhajó diadalívének fejezetén lehettek. 53 Hmiszlmann L, i. m. 24—26. és II. tábla 1. ábra. — A. Kozák Ê., i. m, (1970) 277—279. és 9. kép. 3 Arrabona 17. 129
