Arrabona - Múzeumi közlemények 16. (Győr, 1974)

Timaffy L.: Családi gazdálkodástól a szocialista közösségig

Egyszer megtörtént vele, hogy amíg vízért szaladt, a macska kilopta tányérjából a húst. Kinevették és nem kapott többet, bár volt elég, hiszen öt-hat kövér disznót is vágtak. Azt mondta neki az ipa : tanuld meg, torkos macska ügyes menyecskét nevel! A közép- és kisparasztok kategóriájában több adatközlőm kezdte életét a régi nagycsalád közösségében. Ásványon Fekete Jánosné, Baán Szidónia tizenhat éves múlt, amikor férjhez ment és bekerült a nagycsaládi közösségbe. Hetven év távlatából személyes tapasztalatait mesélte a régi életformáról. — „Tizenkét hold szántón és hét hold erdőn, réten gazdálkodtunk, két lóval, két ökörrel dolgoztunk, s volt három tehenünk, egy anyadisznónk, baromfink száznál is több. Hat hízót hizlaltunk évenként, hármat saját használatra, hármat eladásra. Ipamuram hamar meghalt, így napám volt a család legfőbb parancsolója. Tizenhárom évig éltem együtt vele. Parancsolós asszony volt, de maga is sokat dolgozott. Az urammal jól megvoltunk, csak keveset voltunk együtt. Jó feleség, fele segítség! — dicsért mindig, mert hát szerettem dolgozni, különösen vele, kint a határban. Az uram első fiú volt, de nem ő volt a gazda, nem tehetett semmit az anyja beleegyezése nélkül. Még a gazdálkodásba is mindenbe beleszólt. Öccse csak négy évre rá nősült meg, így négy évig én voltam a fiatal-menyecske, vagyis a szolgáló. De aztán is mindent dolgoztam a többivel együtt. A két fiú közt volt egy lány is a családban. Mikor férjhez ment, az ura vőnek került a házhoz. Neki volt a legkevesebb szava, még a felesége is parancsolgatott neki és azt tette, amit máshol a szolgalegény. Szorgalmas volt, de legszívesebben a vizet járta, meg az erdőt. Halászott, meg aranyászott is, amikor tehette, ha nem kellett a határban dolgozni. Sokszor szidta a napa, hogy ez nem vő, csak »evő«! Korán keltünk mindig, mert reggel főztünk. A napám szeretett főzni, minket nem engedett. Mi csak a kezére dolgoztunk. Beosztottuk egymás között a munkát. Kijártunk a szigetre fejni. Egyik héten az egyik menyecske, másikon a másik volt a soros. Már három órakor indultunk fejni, hogy hét-nyolc órára hazaérjünk. A sógornőm etette a baromfiakat meg a disznókat. Amelyikünk otthon maradt, az segített neki, mert különösen a disznók etetése volt nehéz munka. Aztán jött a takarítás, mosogatás. A kinti munkák idején egyikünk volt mindig a konyhasoros, a másik kettő pedig kiment a határba. Télen fonás volt helyette. A kendermunka is az asszonyok dolga volt. Ami termett nyáron, télen felfontuk. Magunk nyűttük, áztattuk a döglött ágon, kilenc nap után szárítottuk, lábbal meggyúrtuk, tiloltuk, gerebeneztük, volt vele dolog bőven, mire fonál lett belőle. Nagy munkaidőben délben az ebédet a konyhasoros menyecske vitte ki a határba. Öt embernek fejen hordtam az ételt és amikor levették, alig lélegzettem. Sietni kellett, hogy a déli harangszóra kint legyen, akármilyen messze dolgoztak is a falutól. Délután újra a kinti munka következett, télen pedig varrás, foltozás. Karácsonyra kimostunk, a farsangi időben fontunk. A tavaszi munkák előtt foltoztunk, meg újat is varrtunk: ruhát, inget, gatyát, meg zsákokat. Nagymosást minden karácsonyra, húsvétra meg búcsúra tartottunk. De kismosás minden héten volt. Bizony, estig se fogytunk ki a dologból. Este vacsorát főztünk vagy melegítettünk. Utána hamar lefeküdtünk, mert elfáradtunk egész nap. Mi a kamrában háltunk az urammal. Az ágyunk meg az ágybéli volt csak a mienk, azt is móringnak adta velem édesanyám. A gyerekeknek a konyhában, a búbospadkán vetettünk meleg ágyat. A gyerekekre csak közben jutott idő: mosdatni, öltöztetni, fésülni, etetni. Nevelni vagy játszódni velük, babusgatni őket, nem értünk rá, mint a mai asszo192