Arrabona - Múzeumi közlemények 15. (Győr, 1973)

Timaffy L.: Győri fémművesek

gantyúkat, sarkokat készítettek. Rézrudakat öntöttek lakatosok számára, akik aztán tovább munkálták, vagy gépalkatrészeket öntöttek ki hozott minta után kisiparosok megrendelésére. Sok háztartási fémtárgyat készítettek és javítottak: díszes késeket, villanyeleket, kanalakat, mozsarakat, rézedényeket, tálcákat, evőeszköztartókat, szalvétagyűrűket, hamutartókat, virágvázákat, lámpadíszeket. Szerződés szerint javították, tisztították és karbantartották a győri kávéházak csillárait, s 18'80-tól ötven évig ők készítették Győr utca- és házszámtábláit, amíg a gyáripar ki nem szorította őket. A táblákat horganyból öntötték, kireszelték, megfestették, és maguk szögelték fel a házak falára. Sok munkájuk volt, igen sokat kellett dolgozniuk, látástól vakulásig, hiszen hetenként több száz lószerszám- és bútorveretet készítettek el a javítások mellett. A húszas évek végéig nemcsak Győrből, hanem egész Dunántúlról kaptak megrendeléseket a soproni Renner-céggel együtt. A harmincas évek gazdasági válságával kezdett hanyatlani a forgalom, s aztán nem tudtak versenyezni az olcsóbb gyári holmikkal. Minden munkát kézzel végeztek. Technikájukat öt fő munkakategóriába sorolhatjuk: az öntés, domborítás, cizellálás, lemezvágás és a patérozás vagy bevonás, később a galvanizálás. Az öntés volt fizikailag a legnehezebb munka. Először az öntőmintát készítették el. A szabványos csatokról, karikákról, véretekről mintadarabjuk volt. A különleges díszes darabokat pedig először lerajzolták a kellő méretre, utána fából kifaragták vagy plasztilinból mintázták meg, és gipsszel kiöntötték. Erről készítették el az öntőformát. Az öntéshez kétrészes formaszekrényt, formakasznit használtak. Mindkét részt megtömték nedves formálófölddel, majd az öntőmintát „leformálták" a földbe. A formát egy sima deszkára rakták, s erre tették rá a földdel megtömött szekrényt úgy, hogy a földes részébe a minta benyomódott. Ezután megfordították, s az alsó szekrényre pontosan ráillesztették a földdel tömött felső szekrényt is, így a forma alsó és felső felületének egyaránt megkapták a negatív ját. Mindkét szekrényt beszénporozták, hogy öntéskor a föld ne ragadjon össze, majd a mintát óvatosan kivették. A szekrényt pedig kemencében kiszárították. Ezután összeillesztették az alsó, felső részt és préssel összeszorították, így készen várta a fém beöntését. A rezet, bronzot, horganyt házi kemencéjükben olvasztották meg grafittégelyben. Ezek a tégelyek különböző méretűek voltak, 50 kilótól néhány dekáig a kívánt mennyiségű nyersanyagot gyorsan megolvasztották. A kemencében kokszba ágyazták az öntőtégelyt. A koksz beizzott, és leghamarabb az ón, horgany, sárgaréz olvadt meg, legtovább a bronzot kellett hevíteni. Ha a fém megolvadt, a tűzről nagy fogókkal kiemelték a tégelyt, és öntővillába rakták. Ebben vitték az öntés helyére, és így öntötték be az olvadt fémet a formaszekrénybe, a rajta lévő csatornán keresztül. Félretették egy-két óráig, amíg kihűlt, aztán szétbontották a mintaszekrényt és kivették a kiöntött anyagot. Egy jó negatívról cinből 50—100 darabot is ki tudtak önteni, rézből, bronzból pedig csak egyet. Ha már nem kellett, kipiszkálták a földet a szekrényből, és új munkára készíthették elő. A kiöntött darabokról pedig letisztították a homokszemeket, majd lereszelték az egyenetlenségeket, és végül csiszolókkal fényesre csiszolták. így készültek a lószerszámok fémrészei, a bútorveretek, gépalkatrészek, háztartási fémtárgyak, s az egyházi felszerelések egyes alkotórészei. Az utca- és házszámtáblákat pedig úgy öntötték, hogy a betűket, számokat mintatábláról viasszal ragasztották fel az öntőmintára, és így formálták az öntéshez. A nyersanyagot: rezet, bronzot, horganyt vették, de régi „avítt" fémtárgyakat is összetörtek és megolvasztottak. A műhely egyik legrégibb szerszáma a több mint százéves öreg 233