Arrabona - Múzeumi közlemények 15. (Győr, 1973)

Timaffy L.: Győri fémművesek

1. ábra. Az ötvös, arany- és rézműves céh ládája a győri Xántus János Múzeumban a győri Ernestus Pich volt.

7 A céh 1871-ben szűnt meg, az utolsó céhmester, Ortner Márton idejében. A céhszabályzat 24 articulusa. valamint a céhbeli élet hasonló volt más céhekéhez.

8 Néhány lényeges különbséget azonban ki kell emelnünk. Az inasnak pl. beszegődés előtt hat heti próbaidőt kellett letöltenie a rátermettség megállapítására, s a tanulás is négy évig tartott. Rajzban, stílusismeretben jártasnak kellett lennie, és csak vizsga után szabadították fel. A legényeknek kötelező volt a hároméves vándorlás bel- és külföldön egyaránt. Egyik mestertől a másikhoz két hét felmondás, vagyis „búcsúhét" után mehettek. Egy mester csak két legényt és két inast tarthatott. Minden mesternek volt hiteles kézjegye, amit a műre rá kellett ütnie. Mesterré csak a remek elkészítése után lehetett. Ez a győri arany-, ezüst-, rézművesmestereknél: „egy bokor (pár) kupa, egy helymes petsét és egy arany gyűrű" volt.

9 A szabályok meghozták eredményüket: az ötvösök, rézművesek kitűntek műveltségükkel, gazdagságukkal a többi céhbeli mester közül. Szigorú céhszabályok őrködtek a mesterség becsülete felett. Az articulusok szerint „16 próbás arannyal és 14 latos ezüsttel" kellett dolgozniuk, s a mester kézjegye szavatolta a szabályok betartását. Külön articulus rendelkezett a hitelesítésről: „Ha valamely ember arany vagy ezüst marhát betsülni vinne, akarván megtudni, hogy mennyit nyomjon, erre csak a főcéhmesternek legyen ha7 XJM 56.40.2. lsz. 8 Timaffy L., Adatok a győri szíjgyártó- és nyergesmesterek történetéhez. Arrabona 8, 1966, 151. 9 Szádeczky L., i. m. I. 221. 228