Arrabona - Múzeumi közlemények 15. (Győr, 1973)
Lackovits E.: Egy kapuvári női ruhatár bemutatása
mindegyiket házilag készítették kartonból. Az alsó purucot csak akkor nem vette fel, ha a bokros ümög, a kézelős ümög vagy a selyemdindi volt rajta. Ez a puruc mindig a melleses szoknya fölé került (ing, melleses szoknya, alsó puruc, abaszoknya, keményszoknya stb.). Lt. sz. 71.13.33. Kolbász. Fehér alapon piros mintás, 5 cm széles és 36 cm hosszú kartonzsák kitömve. Két kantárral ellátott, amelyek a vállra jönnek, s a párnácskát a csípőn tartják. Ebből csak egy volt, s ezt állandóan viselte, mivel „ez tartotta meg a ruhát és megadta a formáját". Ahogy tönkrement, úgy készített mindig újat az édesanyja a ruháiból megmaradt anyagból. (Több rétegben összehajtotta az anyagot és úgy varrta meg, hogy se túl vastag, se túl vékony ne legyen.) Tulajdonképpen ez farpárna. A ruhák szabása mindenkinél ugyanolyan volt, „itt divat nem vót". A szoknya csípőt hangsúlyozó, bő, ráncos. Az elején azonban a ráncok megritkulnak, itt van a 3*0 cm-es hasíték is. Mivel minden szoknyához kötényt viseltek, ezért a kötény alatti rész mindig dísztelen volt. Az ujjas nyaknál záródó, végig gombos, hosszú ujjú, a szoknyába betűrhető. A nyakkivágást az ujjas anyagából I cm-es pánttal szegték be. Valamennyi hátán válltól derékig a test vonalát követő 0,5—1 cm-es levarrott hajtás (csípés) húzódik mindkét oldalon. Az ujjak végén pedig a bőséget 0,1—0,5 cm széles levarrott, rövid (kb. 10 cm-es) hajtások csökkentik. Számuk három, legtöbbször azonban négy egy-egy ujjon. Az egész ruhát hangsúlyos és hangsúlytalan részekre díszek alkalmazásával (színes szerszám) bontják, bár a díszített ruha fejezte ki az ünnep méltóságát és a gazdagságot is. 11 Az ünnepi ruha felső és alsó része azonos színű vagy mintájú anyagból készült. Egyszerűbb, hétköznapibb ruhák (otthoni, mezőre járó, esetenként valahová menő) esetében ez nem volt követelmény. A valahová menő ruhák közül elegendő volt, ha csak egy-két öltözet készült azonos színű vagy mintájú anyagból. A kapuvári viselet történetének negyedik korszakában (a II. vh. után) megjelenik a lekötős blúznak a rövidujjú változata, az ún. dindi 12 , amit ugyancsak tőle különböző színű tarka anyagból készült szoknyákkal hordtak. Minden ruhához kötöttek kötényt. Ezek egyszínű (fekete vagy kék) vagy lángszínű selyemből (tüzes színekben színjátszó), hímzett fehér gyolcsból (táncos kötény vagy höveji varrott), vagy kékfestőből készültek. Az ünnepieket csipkével vagy pillangóval díszítették. Kötényből nem volt annyi, mint szoknyából, mivel ugyanazt a kötényt különböző ruhákhoz is felkötötték. Itt a szín és a díszítő elemek adják az ünnepélyességet. Anyagminőségben a kötény már funkciójánál fogva sem volt olyan változatos, mint a ruha, hisz díszítő, ül. ruhavédő szerepet töltött be, ezért Kapuvárott csak vékony kelméből készülhetett. Mivel anyaga vékonyabb, száma pedig kevesebb volt, s a viselésmód következtében a kopásnak erősebben kitett, ezért gyakrabban fel kellett újítani. „Volt úgy, hogy egy évben kettőt is vettünk." A köténnyel ellentétben a legváltozatosabb színű és minőségű anyagból készült kendőhalmazzal rendelkeztek. A „keszkenőkultusz" szinte napjainkig élő szokás volt. Minden egyes ruhához tartozott egy, esetenként két-három kendő. Ugyanazt a kendőt változóan több ruhához is felkötötte Göndöcsné. Egy fekete II Palotay G., ízlésnyilvánulás a népi ruházatban. Néprajzi Értesítő XXXII. (Bp. 1940.) 187. 12 Horváth T., A kapuvári népviselet. Arrabona 9. (Győr, 1967.) 245. 202
