Arrabona - Múzeumi közlemények 15. (Győr, 1973)

Horváth I.: Horvátzsidány hiedelmei

valói voltak az új földesuraknak. Ezért a földesurak sem bántották nyelvüket, hanem tudomásul vették, hogy jobbágyaik horvát nyelvűek és engedték, hogy nyelvüket szabadon használhassák. — A nép között a papság volt az a tényező, amely ébren tartotta a nyelvet.

9 Ezt bizonyítja az a tény is, hogy 1769. aug. 20-án gróf Révay Antal által kibocsátott új urbárium, mely Horvátzsidány és Peresznye hegyközségeink működését szabályozta, horvát nyelven íródott.

10 Sőt, ennek az urbáriumnak a 10. artikulusa kimondja, hogy a hegyközségi gyűléseken csak magyarul és horvátul szabad beszélni, latinul nem.

11 Az idetelepedett horvát községek közül nagyon sok elmagyarosodott vagy elnémetesedett. Azok a falvak, amelyek megőrizték nyelvüket a mai napig, a nyelv mellett megőrizték folklórjukat is, különösen a hiedelmeket, szokásokat. A népdalokban már nagy a környező népek befolyása. Ahogyan megőrizték a nyelvet a régi állapotban, ugyanúgy a hagyományok, a hiedelmek, szokások az ősi, déli hazából hozott állapotot őrizték meg. A horvátok annak ellenére, hogy sokat érintkeztek a környező népekkel, zártságukat megtartották. Különösen a hiedelmeket őrizték meg az asszonyok, ők a legtöbb esetben nem is tudtak más nyelvet a horváton kívül.

12 Horvát irodalom a kalendáriumokat és a vallási kiadványokat kivéve nem volt. így a nép kultúrája szinte kizárólag a hagyományok őrzése lett.

13 A faluban megvolt a gazdasági tagozódás. Két réteget lehet megkülönböztetni: a paor (paraszt), akinek volt néhány hold földje; a felső határ 18 kat. hold volt, — a zeljar, akinek nem volt földje. A zeljar (zsellér) a módosabb gazdáknál vagy a legtöbben különösen Ausztriában találtak munkát. Ezek mint summások, vagy az építőiparnál mint idénymunkások dolgoztak. A faluban a hagyományok nagy erőt képviseltek, különösen a hiedelmek. A házasságoknál szerepet játszott a föld, de ez áthidalható volt. A hiedelmek, különösen a boszorkányság azonban áthidalhatatlan akadályt jelentett. Ha egy családról azt tartották, hogy az asszony vagy a férfi boszorkány, akkor a gyermekei a faluban nem találtak házastársat. Ha egy legényről azt mondták, hogy bjele vilék járnak hozzá, az sem talált a faluban leányt, aki hozzá ment volna. Ezek a szomszéd falvakból házasodtak. A falu hagyományerejét a második világháború utáni változások ingatták meg. A rádió megjelenése, a gazdasági egyenlőtlenség megszűnése, az iskola, végül az új gazdasági rendszer és tv térhódítása megváltoztatta a régi elveket, törvényeket. Az adatközlők között a legtöbben már csak mint emléket ismerik az egyes történeteket. A többiek néhány dolgot még hisznek, a többit csak hallomás alapján mondják el. A tollfosztókban még most is szívesen mesélik egymásnak a régi történeteket, de a hallgatók közül a legtöbben csak mint történetet hallgatják, már nem hisznek a bjele vilék létezésében, és a boszorkány históriákat sem hiszik el. A fiatalok már nem is törődnek a régi mesékkel, őket már a mai világ problémái érdeklik. Mint tényező azonban ezek a hiedelmek még ma is éreztetik hatásukat. Ma is sok esetben haragot tart néhány család, A fiatalok nem is tudják, de az idősek még emlékeznek rá: a harag oka az, hogy azt tartották, a szomszéd boszorkány 9 Urosevics, i. m. 112. 10 Vö. Letna Knjiga 1931. Niuzlju 67—68. o. 11 Letna Knjiga 68. o. 12 Vö. Urosevics, i. m. 111—112. 13 Vö. Narodni Kalendar 1973. 182. o. 170