Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)
Környei A.: A dunántúli Polgárszövetség 1919-ben
Az államügyész komolyan vette a figyelmeztetést, megindította az eljárást, és abba bevonta a munkástanács képviselőit is, illetve a nem éppen baloldali Biarcza Rotter Béla kénytelen volt a 'munkásság ellenőrzését eltűnni. A február 17-én megtartott házkutatásnál a szociáldemokraták részéről Steindl Ferenc és Wurm Pál bizalmi férfiak voltak jelen, mint tanúk. A házkutatásnál, amelyen Tóbi távollétében dr. Ditrói Nándor felsőkereskedelmi iskolai igazgató képviselte a gyanúsítottat, három nagy köteg „Dunántúl Népe!" röpirat mellett több politikai kéziratot és röplapot, és a már említett Lovászy-klikk vezetőinek leveleit találták, valamint egy csomó megcímzett borítékot a röplapok szétküldésére. 21 A bűnügynek Sopronban elmaradt a folytatása, mert ekkor már a bűnügy is országos méretűvé nőtt. Az egész Dunántúlon tevékenykedő Tóbi kivívta Dunántúl munkásságának ellenszenvét, a városok munkástanácsai különösen a röplap megjelenése óta figyelték minden lépését. Február 12-én Tóbi megjelent Kaposváron, és ott az említett Bíró és Pongrácz iskolaigazgatók segítségével a gimnázium tanári karában, majd a hivatalnokok társaskörében agitált. A munkásság egész nap figyelemmel kísérte Tóbi agilitását, és késő este, amikor hazatért szállodai lakásába, a baloldali katonák elfogták, s a nála talált több ezer röplappal és levelezésével együtt a Munkásotthonba kísérték. Tóbit ezután Budapestre szállították. Az eset nagy port kevert fel, nagy sajtója volt a dunántúli városokban, és hamarosan kiderültek Tóbi összes kapcsolatai. Tóbi a budapesti ügyészség fogdájában várta ügye kimenetelét. 22 A kaposvári munkásság, a munkástanács nem elégedett meg ennyivel. Schneller Béla terjedelmes cikket közöl a Somogy megyei közalkalmazottakhoz címezve, amelyben leleplezi a Tóbi-féle ideológia és agitáció ellenforradalmi tartalmát és Tóbi kaposvári „elvtársait". (Nagy Ferenc pénzügyigazgató, Stefanies Pál szolgabíró, Tóth Bálint, Bíró Lajos stb.) Ugyanakkor a Népszava is részletesen elemzi a Tóbi-ügyet. 23 A .kaposvári munkástanács folytatta a vizsgálatot, a Tóbinál talált jegyzék alapján házkutatásokat tartott és letartóztatásokat foganatosított. (Pongrácz Károlyt és Reichardt Béla karhatalmi őrnagyot tartóztatták le. Reichardt tisztázta magát, Pongráczot szintén Pestre kísérték.) A házkutatások ügyében a kaposvári nemzeti tanács elmarasztalta a munkástanácsot, mire az kijelentette: „ha nem is járt el a házikutatások elrendelésével teljesen szabályszerűen a vezetőség, az megállapítható, hogy a vezetőség a magyar forradalmat, a magyar népköztársaságot kívánta megvédeni akkor, amikor azokkal szemben, akik ellenforradalmárok gyanúja alatt álltak,; a legradikálisabban lépett fel." 24 Tóbi üzemiéinek ilyetén kipattanása után a soproni közalkalmazottaknak 21 FL. i. h. Házkutatási jegyzőkönyv. — Elkobozták Tóbi József röpiratát. Sopronvármegye (1919) febr. 16. — Házkutatás Tóbi József lakásán. Uo. febr. 18. 22 Elcsípett ellenforradalmár. Somogyi Hírlap (1919) febr. 13. — Tóbi Józsefet Budapesten átadták az ügyészségnek. Uo. febr. 15. — Elfogtak egy ellenforradalmi agitátort. Népszava (1919) febr. 15. — Letartóztattak egy soproni tanárt ellenforradalmi agitáció miatt. Sopronvármegye (1919) febr. 15. — Letartóztatott soproni tanár. Zala (1919) febr. 15. — Megint ellenforradalmárt fogtak. Vasmegyei Hírlap (1919) febr. 15. — Tóbi Józsefet Budapesten átadták az ügyészségnek. Uo. febr. 18. 23 Schneller B., A somogymegyei közalkalmazottakhoz. Somogyi Hírlap (1919) febr. 14. — Dunántúli ellenforradalom. Népszava (1919) febr. 14. 24 Az ellenforradalom. Népszava (1919) febr. 15. — A kaposvári munkásság és az ellenforradalom. Somogyi Hírlap (1919) febr. 15. — A Munkás Tanács ülése. Uo. febr. 16. (Az idézett részt innen vettük.) 428