Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Lengyel A.: Adalékok a győri munkásmozgalmak történetéhez (3.)

kasok követelése jogos-e vagy jogtalan; az utóbbi esetben a szövetség minden törvényes eszköz segítségével a tag érdekeit védelmezi; feltétlenül jogosulatlanok a munkások alábbi követelései: 1. elbocsátása valamely munkavezetőnek, 2. elbocsátása az olyan munkásnak, aki valamely szakszervezeti vagy ellenállási alapra követelt járulék megfizetését megtagadja, 3. elbocsátása az olyan munkásnak, aki nem tagja valamely szakszervezetnek, 4. elbocsátása az olyan munkásnak, aki akkordmunkát vagy darabszámmunkát vállalni hajlandó, 5. a munkaadó rendelkezési jogának a munkával kapcsolatos korlátozása. A Népakarat e kitételekkel, de az egész akcióval összefüggésben levonta a konzekvenciákat. Február 10-i számában ezeket olvashatjuk: „Kell-e ennél még nagyobb bizonyíték is az építőiparos uraknak, hogy nem a munkások ellen vették fel a szervezkedés harcát? — így akarják, ilyen csellel kisebb iparostársaikat lehetetlenné tenni, hogy azután ezeknek a tönkretételével korlátlanul hozzáfoghassanak az építésekre reá szoruló és lakásokban nélkülöző köznép teljes kiuzsorázásához! — Munkások! Az idő elérkezett arra, hogy szervezkedjetek és tömörüljetek! Kövessétek az uszítók jeligéit minden irányban és minden tekintetben, többé nem vagytok már izgatók !"

li A helyi munkáslapban közölt felhívásnak és az általános felháborodásnak már egy héttel később jelentkeztek az első komolyabb kihatásai. Az Építőiparosok Győri Szövetségének megalakítását kísérő jelenségek, a burkolt népellenes célkitűzések ugyanis nemcsak a szociáldemokraták táborában, hanem a keresztényszocialista munkások soraiban is élénk felzúdulást okoztak. Ez a hangulatváltozás különösen azért volt figyelmet érdemlő, mivel a keresztényszocialisták országos és helyi vezetői mindaddig tagadták az osztályharc indokoltságát, és a szervezett szociáldemokrata munkások rovására írták mindazokat a küzdelmeket, amelyeket a kizsákmányolók ellen folytattak a méltányosabb bérezések, munkakörülmények és a politikai jogok kiharcolása érdekében. Tagságukkal együtt belátták azt, hogy a tőkések és munkáltatók a kizsákmányolási módszerek alkalmazásában nemigen tesznek különbséget a keresztényszocialisták vagy szociáldemokraták között, hanem a legnagyobb közönnyel és könyörtelenül hajtják végre terveiket az egész munkásosztály rovására. A helyi munkásmozgalmak első félévi rendőrkapitánysági összefoglaló tájékoztatásában erre vonatkozólag csak a következő szűkszavú jelentést olvashatjuk: „Folyó év február 17-én a szociáldemokrata és keresztényszocialista párt a Széchenyi téren együttes tiltakozó népgyűlést tartottak, a népgyűlés teljes rendben folyt le."

12 Ez a semmitmondó néhány sor megfelel a tényeknek, de nem érzékelteti azokat a részleteket, fejleményeket, amelyek a közös megmozdulás keretében Győrött lejátszódtak és emlékezetessé tették ezt a demonstratív jellegű tiltakozást. A népgyűlést Lauscher Nándor nyitotta meg, aki az ugyancsák keresztényszocialista Karácsonyi János kályhást ajánlotta az elnöki tisztségre. A szociáldemokrata munkásság azonban ezt az ajánlást nem fogadta el, és így Weisz Dezső látta el az elnöki feladatokat. Az első szónok Bihar Jenő volt, aki beszédében azt fejtegette, hogy ebben az egy kérdésben az elvek különbözősége ellenére is együtt kellene a harcot tovább folytatni. Utána Szívós Pál jelentkezett szólásra. Elsősorban a keresztényszocialisták magatartását bírálta, akik ezúttal sem a munkások megvédelmezése, hanem 11 Na (1907) 6. sz. 12 GySmL:l Győr sz. kir. város tanácsának iratai. 7825/1907. 398