Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Varga I.: A rábaközi főesperesség egyházlátogatási jegyzőkönyvei 1696–97-ből

templomé voltak. De hogy melyek ezek a földek és milyen alapon tartoztak a templomhoz, arról semmit sem tud. Letétbe helyezett érték nincs. Kihelyezett pénzek a következőknél vannak: Féső György tartozik 15 forinttal, Huszár Mihály tartozik 15 forinttal, Féső Ferenc tartozik 15 forinttal, Sebestyén Péter tartozik 3 forinttal. Szany község a Krakay-féle termény ára fejében tartozik 22 forint 90 dé­nárral. Jóllehet a templom jövedelmeiről írásbeli feljegyzések nincsenek, mégsem hasz­nálhatta fel azokat senki sem és nem idegeníthette el a saját kénye-kedve szerint, mert a plébános beleegyezésével és a községi bíró tudtával helyezte el a sekrestyés a pénzeket egyik, vagy másik esküdtnél, vagy pedig szükség esetén a templomra fordította. Régebben volt ugyan egy könyv, amelybe mindent beleírtak. Amikor a sekrestyés személyében változás történt, neki a bevételekről és kiadásokról a vezetőség előtt számot kellett adnia. Plébánia. — Plébánia-épülete meglehetősen jó karban van, a kert a házhoz kapcsolódik. 20 darab jó és rossz állapotban levő szántóföldje van. Ha az egyik évben teremnek, a következő évben jóformán semmi haszon sincs belőlük. E húsz közül hat darab alkalmas a művelésre, a többiek azonban a rajtuk levő tövisbokrok és az árvizek következtében terméketlenek. De ezt a hat darab szántóföldet sem művelik meg a hívek, még szántást sem végeznek a plébános részére. Egyetlen rétje is tele van bozóttal és tövisbokrokkal. Három lelkészi jobbágya van a plébánosnak, akik az általuk lakott zsellér­házat egyenlő arányban birtokolják. Arra kötelezettek, hogy ha vannak, az állatokat gondozzák és ha a plébános kívánja, személyi szolgálatokat is teljesít­senek neki. Jelenleg a plébános nem kívánja őket igénybe venni a szántásnál. Plébános évi fizetésként minden háztól kap V2 köböl búzát és 8 dénárt. Mind­két nemű egyedülálló személytől 12 dénár jár. Minden háztól egy kocsi fát kap. Saját erdeje is van. Stóla: Kereszteléskor 1 tyúk és 1 cipó, egyházkelőkor 1 cipó és 5 dénár, halotti beszédért 25 dénár, temetésért semmi, házasságkötéskor 25 dénár; ha özvegy férfi özvegy nőt vesz el, akkor mindegyiktől 25 dénár és 1 abrosz; ha csak egyik fél özvegy, a stóla ennek a fele. Űj asszony avatásáért 1 torta és 1 meszely bor, az odahaza gyónók és áldozóktól 1 kenyér és 5 dénár. Plébános: Keszthely János, 40 éves, tudományos kiképzésben részesült, ta­nulmányait a Pazmaneumban végezte be, nagyméltóságú Széchenyi Pál szentelte pappá, a jelenlegi győri püspöki helynök. Ez plébániába nincs beiktatva, csupán szóbeli megbízás alapján küldte ide Dvornikovics Mihály püspök, abban az idő­ben győri helynök. Beiktatást nyert azonban első plébániájára, Veszkénybe. Télen a plébánián keresztel. Hivatali teendőinek végzésében hanyagsággal vádolják. Templomi és gazdasági ügyek intézésében is gondatlan, a panaszkodást azonban módfelett jól érti. Házanépe alig van, de az tisztességes. Ö maga jobban szeret társalogni az egyszerűbb emberekkel, mint a tehetősebbekkel. Anyakönyv, leltár nincs. Katolikus 706, ákatolikus 18 él itt. Ezek között van egy Orbán János nevű botrányhős, akit meg kellene fékezni. Iskola. Az iskola épülete nagyon alkalmatlan, összedűlőben van, földje, rétje nincs. Iskola-rektor Horváth Pál, aki jól viseli magát, a gyerekeket is tanítja, de 292

Next

/
Oldalképek
Tartalom