Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)

Timaffy L.: Természeti adottságok hatása a szigetközi szénamunkákra

— a természeti adottságokhoz alkalmazkodva: rendre- vagy elforgatással. Rendreforgatáskor a vellával jól a rend alá nyúlnak, a szénát fölemelik és megfordítva a rendre visszahelyezik. (3. ábra.) Ezt azonban csak verőfényes, szép időben lehet csinálni, amikor a talaj száraz és a fű gyorsan szárad. Változékony időben az elforgatást végzik. Ekkor a szénát megfordítva, nem a rend helyére rakják vissza, hanem elforgatják melléje. így a rend helye üresen marad és ha tovább tart is a száradás a változékony időben, nem „pállik" ki a fű alatta. A laposabb területeken csak ezt a módot alkalmazzák, mert itt a talaj nedvesebb, a párolgást lassítja és a száradás lassabban megy. Ha kedvező az idő és nem esik az eső, akkor egyszeri forgatással nyolc-tíz nap alatt megszárad a széna. Ha közben eső jön, és a rend megázik, akkor újra meg kell forgatni, minden eső után újra meg újra. Ezért nem jó, ha beleér a medárdi esős időszakba, mert akkor néha háromszor-négyszer is meg kell forgatni és a száradás kitolódik 14—15 napra. Közben megfeketedik a széna és sokat veszít értékéből. Cikolaszigeten viszont azt tartják, hogy az ártéri széna akkor jó, ha egyszer megázik, mert nem lesz olyan savanyú az íze. A szénaszárítás tehát teljes mértékben az időjárás függvénye. A Szigetközben még a vízjárás is „beleszól", befolyásolja a munka idejét, menetét, módját is. Évtizedenként egyszer-kétszer előfordul, hogyha száraz, hideg a tavasz, az első kaszálás belenyúlik a medárdi időszakba. Ha ráadásul a Medárd kiadós és gyorsan megjön a nyári zöldár a Dunán: ilyenkor ottlepheti a víz a füvet. Ha csak „alámegy", vagyis nem borítja el egészen, az áradás után lekaszálhatják, amikor megszikkadt az alja. Nagyon nehéz kaszálás ez, mert a homok, iszap rárakódik a fűre és kiveszi a kasza élét. Ezért ilyenkor azt csinálják, hogy „előbb vellával rácsépülnek a fűre", hogy a java homok lepörögjön róla. Azért marad rajta jócskán, és az ilyen szénát a kazalban etetés előtt is megveregetik, kirázzák belőle a homokot, hogy az állatok megehessék. A legnagyobb baj akkor következik be, ha a víz egészen ellepi a füvet. Ilyenkor már nem lehet abban az esztendőben lekaszálni, mert elfekszik az apadás után, és a sarjú átnő rajta. Még a sarjú is elveszik abban az esztendőben, mert nem tudják levágni az alatta levő összetömődött fű miatt, és csak télen, a hó alatt rothad el egészen. Érthető tehát, hogyha ilyen az időjárás, minden erővel menteni igyekeznek a szénát a laposokról. Még esőben is kaszálnak, ha kell. S ha gyorsan árad a Duna, a rendről egyszerre kocsiba rakják, hazaviszik, és otthon, az udvaron terítik szét száradni a levágott füvet. Akkor is hazamentik, ha „már löbög a rend a vízen", bár ez csak szükségből jó, mert ha víz érte, dohos lesz a széna. Sokszor előfordulhat az is, hogy gyorsan árad a víz, s nincs elég fogat a levágott fű hazamentésére, akkor kint az erdőn bafcokat ácsolnak és ezekre rakják fel a szénát. Ennek is kétféle módja van. Az egyik az, hogy négy karót vernek a földbe, ezekre mind a négy oldalon ágfákból „rámát" szögelnek és keresztben ágakat helyeznek rá, erre rakják a szénát. Ez nem mindenütt jó megoldás, mert az elöntött és megpuhult talajban könnyen megsüllyed és összedől a tákolmány. A másik mód az, hogy X-lábú bakokat csinálnak, alájuk talpfákat is raknak, s így az állványok nem süllyednek meg. A bakokat lecövekelik, hogy el ne vigye őket az ár. A rájuk rakott széna felkupacolva kiáll a vízből és megvárja az apadást. Az aljának sem szabad beleérnie a vízbe, mert ettől az egész átnedvesedik és dohos szaga lesz. Még az összegyűjtött petrencéket is ilyen bakokra rakják fel kint a szigeteken, ha gyorsan jön a víz és nem tudják hazamenteni. A gyűjtés a szénakészítés harmadik fontos munkája, (4. ábra) s ezt is az időjáráshoz, vízálláshoz alkalmazkodva végzik — az üzemi lehetőségek keretei 188