Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)
Kozák K.Levárdy F.Sedlmayer J.: A győri székesegyház Szentháromság (Héderváry-) kápolnája
a hasonló korú átalakításoknál, munkájával itt is azt érte el, hogy a valóban középkori épület eredetiségét tette kétségessé, és épp a restaurálás révén az emlék elveszítette hitelét. Míg Lippert munkáját korszerűtlenséggel vádolni semmiképpen sem lehet, az 50 évvel későbbi, Aigner 71 és Csányi 76 által 1912—14 között elkészült külső restaurálás javára még ez sem hozható fel. Dvofáktól származó és Möller által ekkor már gyakorlatban is igazolt új helyreállítási elvekkel ellentétben a kápolna külső tömegét Csányi neogótizálta : középkorias főpárkányával, gótikus profilú oromfalképzéssel, valamint a barokk kori toldás és az eredeti déli homlokzat egységesítésével. Az újonnan rátett eternitpala fedésű félnyeregtető építészeti szempontból negatívan értékelhető, amely a megvalósított formában legfeljebb az emlék állagmegóvása, az egyszerű vízelvezetés miatt volt kedvező. Csányi a kápolna barokk kori toldásából mintegy 2 méteres szakaszt elbontatott, miáltal a középkori csigalépcső ismét szabaddá vált. Feltételezhető — noha erről tervrajz nem készült — az is, hogy a teljes nyugati hozzáépítés elbontására is törekedett, ez azonban nyilvánvalóan a Lippert-féle munkákon a karzat és boltozattoldás bontása miatt hiúsulhatott meg. A külső átalakítása — szemléletmódban — alig különbözik az 50 év előtti purista belső restaurálástól. Fél évszázad elmúltával merült fel újból a kápolna helyreállítása. Az említett restaurálásokon kívül a terv kialakításakor figyelembe kellett vennünk a teljes székesegyház új külső helyreállítását, a részletes régészeti és falkutatás eredményeit, gyakorlati szempontokat. A munka speciális tervezési és megvalósítási feladatai miatt a helyreállítást az OMF magára vállalta, bekapcsolódva a már folyó nagyarányú külső felújítás munkálataiba. A székesegyház a második világháborúban súlyosan megrongálódott, utána csak a legszükségesebb állagmegóvása készült el. A műemlék gyökeres, műemléki elveknek megfelelő helyreállítása 1969-ben kezdődött: a toronysisak visszaépítésével. 74 A következő évben a klasszicista nyugati homlokzat és hozzá tartozó részeinek, 1971-ben pedig az épület összes többi homlokzatának felújítására került sor. Lényeges módosítás is történt a műemlék tömegmegjelenésében: visszaállították a hatalmas nyeregtetőt a hosszházra, miközben — nagy előnyére — eltűnt az Aigner—Csányi-féle álbazilikális tetőforma. A hamis „stílszerű" részleteket, mint a főhajó párkányát, az új tetőforma eltakarja, és egyszerűségében elkerüli a főhajó párkányának másként nehezen megoldható problémáját. A hajók fölé helyesen visszaállított korábbi egységes tetősík és a választott fedésanyag természetesen befolyásolta a kápolnára állítandó új tetőformát és héjazatát is. A tömeg kiemelése miatt meglehetősen magas hajlásszögű nyeregtetőt tartottunk előnyösnek, az egyidejű megvalósítás és nívós volta miatt itt is ugyanazon fedés anyagot : a természetes palát választottuk. Nyeregtető fedte a kápolnát a középkorban is, erről tanúskodik a székesegyház déli falán álló megmaradt kővályú, amely egyben meghatározza a fedélszék falmenti talpmagasságát is. A tető egykori hajlásszögére 72 Aigner Sándor (1854—1912) építész, neves restaurátor és tervező, a Műemlékek Országos Bizottságának tagja. A budai ún. Mátyás-templom restaurálásának irányításán kívül tervei szerint építették át gyökeresen a veszprémi székesegyházat. 73 Csányi Károly (1873—1955) építész, művészettörténész, a budapesti Műegyetem építészettörténeti tanszékének adjunktusa, majd tanára. Steindl Imre mellett részt vett több műemlék restaurálásában és felmérésében, valamint átépítésében. 74 A székesegyház új helyreállítását, toronysisakjának visszaállítását, egységesítő tetősisakjait, homlokzati felújítását Pilt Rudolf építész tervezte. A munka műemléki irányítását, ill. művezetését Kriszt György, az OMF területi főelőadója végezte. 139
