Arrabona - Múzeumi közlemények 14. (Győr, 1972)
Kozák K.Levárdy F.Sedlmayer J.: A győri székesegyház Szentháromság (Héderváry-) kápolnája
pótol. 57 Szerkezeti szerepe miatt e faltesten nagyobb áttörést nem készíthettek, ezért a szentély északkeleti ablaka helyett csak vaknyílást építettek. A belső oldal felől a kávaprofil és a kőrács — az architektúra egysége miatt — az üvegsík mélységéig készült el. (Sajnos, a kőrács hiányzik, lenyomata a hátfalon nem határozható meg. Elképzelhető, hogy a mérmű elhelyezésére sohasem került sor?!) A székesegyházra merőlegesen épített másik faltesten, a diadalíven több periódust lehetett megfigyelni. Igazolja ezt a levésett felület, valamint a hajó felőli oldal alsó részén jelentkező bekötetlen falcsatlakozás is. A diadalív alsó szakaszán mutatkozó elválás a kápolna egészére vonatkozó megállapításunkkal magyarázható: az első feltehetően csak embermagasságig megépült terv szerint a diadalív alaprajza eltér a maitól, mintegy 30 cm-rel vékonyabb volt. Az építés folytatásakor a diadalívet a hajó irányában szélesítették, ezért ez oldalon mintegy 2 m magasságig a diadalív szélesített újabb falazata a székesegyház falazatához bekötés nélkül csatlakozik. A diadalívnek szentély felőli oldalán ilyen végigfutó elválás azért nem mutatkozik, mivel szélesítése csak a hajó irányában történt. Érdekes, hogy a diadalív nem igazodik a székesegyház mellékhajójának pillérrendszeréhez, sem az első fázisában, sem a kiszélesített állapotában. Ettől nyugatra a mellékhajó következő pillérállásánál azonban kiderül, hogy a kápolna hajójának hosszúságában támpillér, faltest nélkül is egyensúlyban vannak a térlefedő szerkezetek: a székesegyház hosszhajójából származó boltozati oldalnyomást a kápolna boltozata egyensúlyozza úgy, hogy a két erő eredője a rendkívül vékony faltestből nem lép ki. Ez egyértelműen és önmagában is igazolja, hogy a kápolna építése és a székesegyház mellékhajójának építése, beboltozásuk csakis egyidőben készülhetett. A kápolna elbontott eredeti nyugati hátfala szintén nem állt szemben székesegyházi hevederívvel, illetve a feltételezett nyugati torony pár keleti síkjával. A kápolna felől elsősorban a karzatnívón figyelhettük meg a falazatok egykorúságát, a levesesek alapján. Alul a kutatás nem lehetett teljes, mivel ehhez az eklektikus karzatívet és a karzat alatti „hímeskövet" kellett volna elbontani, illetve megbontani. Az eredeti nyugati fal bekötöttségét azonban a kápolna padlásterében is meg lehetett figyelni a megmaradt falszakaszon. A székesegyház és a kápolna fala is e magasságban tégla, csupán az architektonikus részletek készültek kőből. A székesegyház mellékhajójának és a kápolnának egyidejű felépítését bizonyítja még a padlástérben megmaradt kővályú és kiváltóíve is. Ez a kővályú — ismereteink szerint — a magyar emlékanyagban egyedülálló építési szerkezet. Három méternél hosszabb, két darabból készült a kápolnahajó mögötti szakasz vályúja; az elemek lejtős irányának megfelelően egymásra fedve vezetik a vizet a nyugati homlokzat felé. A diadalívtől keletre szintén egy kőelem vezette le a vizet a kápolnaszentély északi tetősíkjáról, nyilvánvalóan a támpillér en levő áttörésen keresztül. A kutatás másik fő kérdésében ugyancsak közös álláspontra jutottunk, mégpedig abban, hogy a kápolna több középkori periódusban épült ki. Erre mindenekelőtt az architektúrában jelentkező „szabálytalanságok" hívták fel figyelmünket. Igazolva látjuk, hogy a furcsaságok a már említett embermagasságban abbamaradt első építkezéssel, ül. annak következményével magyaráz57 A székesegyház gótikus támpillérének alsó szakasza kváderkőből, felső része általában téglafalazatú, kváderkő sarokkiképzéssel. Bizonyos, hogy az anyagváltás egyben különböző építési periódusra is utal. 119
