Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)
Környei A.: Internacionalisták visszaemlékezései a soproni Liszt Ferenc Múzeum gyűjteményéből
(Kérdés: Kun Bélát tetszett ismerni Kolozsváron?) — Hogyne. Kolozsváron nem, ott ismerkedtem meg vele, Moszkvában. Akkor, amikor Kazánból Moszkvába kerültem, először, másodszor, amikor 18 végén kerültem Moszkvába, és Moszkvában dolgoztam Kun Béla, Szamuely Tibor, Vántussal. Tulajdonképpen Vántus Károly mellett dolgoztam, aki akkor az ottani agitációs iskola vezetője volt. 9 A Kremlben laktunk és persze az agitációs utakat (tettünk), először Permben voltunk, ott hárman együtt voltunk. 10 Kun Bélánéval beszélgettünk sokat és Szamuely Tibornéval, ő is férjével együtt volt, férje egyold'ős velem. Laci az fiatalabb volt, Kun Béla 3 vagy 4 évvel idősebb, mint én. Kun Béláné pontosan annyi idős, mint én. — Szamuely Tibor, mikor Moszkvába mentünk, a Dresden Szállóban volt az irodánk, a központunk, és akkor átmentünk, átjöttünk a Kremlből. Ott volt egy nagyon érdekes kávéházféle, klub-poétov, költőknek a klubja. Egyszer oda bementünk Szamuely Tiborral, én is tanárember, ő is nagyon értette a kultúra vonalát is nagyon át tudta érezni, tisztában volt a követendő elvekkel, különösen tárgyaltuk Lunacsarszkijnak a politikáját. Ö aztán tudta azt, hogy én mint volt piarista kispap, — annak idején a Sík Endrével együtt érettségiztem, ő is itt volt Sopronban, de nem tudtam vele találkozni, Sík Endrével tartjuk a barátságot —és azt mondta nekem, azok az elvek, amiket tulajdonképpen piarista rend lefektetett, az alapítója Rómában az utca kövéről szedte össze a gyerekeket és tanította a szegény proletárgyerekeket. Azt mondta, .most itt lesz az ideje, hogy majd a proletárkultúrát felépítsük, ugyanúgy, mint a rend alapítója annak idején kijelölte a piarista rendnek. —• Szamuely Tiborral annak idején sokat beszélgettünk, hiszen később ő népbiztos és egyidőben az oktatási ügyeket is intézte. Szamuely Tibor. Akkor is, mikor itthon mentem egy agitációs útra, Szolnok, Debrecen és Nagykárolyba, akkor is mondta, hogy most aztán igazán a rend alapítójának a szellemében tudnák működni, ha akarnak. — Természetesen ma is működik piarista rend és két gimnáziuma van Pesten is és Kecskeméten, és nagyon szépen 'működnek, nagyon eredményes mind a tudományos vonalon, de egyébként is a szocializmus építésében nagyon nagy részt vesznek. — Gyorsírási tudományomat, amit Moszkvában is használtam, mint jegyzője az értekezletnek. Gyorsírási tudományommal tartottam fenn magam két évig a kolozsvári egyetemen. Mert hiszen kiadtam a jegyzeteket matematika-, fizikaielméletifizika-jegyzeteket, erőtan, energiaterjedés, energia átalakulása, vektortan, ezeket adtam ki, és abból éltem és tanítványaim voltak. Mert édesapám, mint gyári irattáros, 5 gyerekes családdal nem nagyon tudott támogatni. Sőt, mikor a piarista rendet otthagytam, egy évig szegényke nem is szólt hozzám, annyira meg volt lepve, hogy mertem otthagyni a piarista rendet. így is megmutattam, hogy elvégeztem az egyetemet, nehézségékkel és küzdelmekkel, de mégiscsak. Nem volt olyan könnyű akkor tanulni, mint most. Most, aki akar, akiben van egy kis kedv és tehetség, az kiművelheti magát. Akkor anyagilag nagy küzdelmekkel lehetett elvégezni az egyetemet. Én magam azt nagyon jól tudom. (Kérdés: Ennek a hadifogoly-kongresszusnak szervezéséről tetszene valamit mondani. Mikor kezdik szervezni, hogyan, milyen formában és milyen nehézsé9 Vántus az OK(b)P magyar csoportjának titkára volt. Az iskolára 1.: Internacionalisták I. k. 251. o. 491. o. 10 A Közép-Uraiban a Káma partján. 479