Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)
Környei A.: Internacionalisták visszaemlékezései a soproni Liszt Ferenc Múzeum gyűjteményéből
Ott olyan tűzbe kerültünk, a repülők közvetlenül a fejünk fölé kerültek. Annyi volt a halott! Olyan alacsonyan lejöttek, szétvertek bennünket. Akkor már semmi fegyelem nem volt ahhoz, hogy egy katonai visszavonulást tudjunk csinálni. Jó erőben voltam, bírtam, én elkezdtem menekülni, úgy hogy egyedül menekültem. Egyszer csak egy kozák járőr megközelített engem annyira, hogy már dobástávolságra. Nekem volt két kézigránátom, én a két kézigránátot begyújtottam, közibük vágtam. Ez a két kézigránát megcsinálta a hatást a között a 6—7 ember között. Utoljára a Mária-lobogós százados jött elejbém, Márialobogó volt a pikáján, mert ugye volt pika, kard, revolver meg lovassági puska a kozáknak. Odajön elejbém, szemben álltam vele, de ötre be volt töltve a puskám, csőben volt a golyó, csak meg kellett húzni. Elejbém áll, elmond engem minden disznónak, kommunistának, mindennek elmondott az a tiszt, hogy dobjam le a puskát. Én nem dobtam le a puskát, ő meg viszont nem mert csinálni semmit addig. Utoljára, amikor bele akart nyúlni a nyakába, hogy kiveszi a karabélyt, én meg azzal az izével megeresztettem, pofon találtam durrantani a századost, lefordult a lóról, aztán elszaladt a ló vele, a kengyelben pedig benne maradt egyik lába a századosnak. És aztán nem tudom, mi történt vele, én akkor elkezdtem menekülni. Valami húszan voltak litván gyerekek, azok lestek engem egy napraforgótábla széléről, mikor én odaértem, csatlakoztam — azok is vörösök voltak. Valami hétszer támadtak meg a kozákok bennünket, amikor kikerültünk Alexejba. Alexej kis városka volt. 18 Mindig le tudtuk győzni a kozákokat, nem tudtak ártani nekünk, volt közülünk is sebesült, de mi mindig vittük velünk, volt szekerünk. Én aztán bekeveredtem Alexejba, ott már vörösök voltak. Megindult mindjárt a támadás, szemben a kozáksággal, összetalálkoztam Nagy Gyulával, kapuvári gyerekkel, ez aztán annyira izélt engem, annyira: Látod, hogy hogyan történt? (Mert ő is ott volt velem az ezreddel is.) Hogy az oroszok nem állják meg a helyüket, meg így, meg úgy, hogy nem állják meg a helyüket, hogy az az ezred megadta magát. Annyira, hogy rábeszélt, menjünk haza. Bemegyünk Moszkvába, leszerelünk és elmegyünk haza. így kerültem aztán haza. Moszkvában Kun Béla búcsúztatott bennünket. (Kérdés: Maga látta szemtől-szembe Kun Bélát?) — Hogyne. így beszéltem, mint magával, Kun Bélával. Mert az tartotta a beszédet meg lekezelt velünk. Azt mondotta, hogy ha húsz év múlva nem, huszonöt múlva találkozunk. De annak nem lett szerencséje, közben Oroszországban elpusztult, Sztálin elvtárs eltette. — így aztán én húsz, körülbelül november utolján hazaértem Újkérre. Kronstadtban voltunk behajózva, Esztóniánál, jöttünk a Balti-tengeren, Keletitengeren Stettinnek. Itt leszálltunk, vonatra ültünk és jöttünk hazafelé. Linzben is ezek a ronda tisztek elkezdtek bennünket b , magyarul mondva. Magyar tisztek, már akkor keresték a kommunistákat köztünk. Mikor hazaértünk Csótra, a csóti fogolytábornál a detektívek sorfalat álltak, amelyik vöröskatona képe náluk volt, azt mindjárt ki is rántották közülönk, azt elhupálták. Ott mindjárt ütötték-verték, a nyomozók, a detektívek. Nekem szerencsém volt, fénykép nem volt rólam, így aztán én a 14 napi megfigyelő után hazajöhettem Űjkérre. Ezzel befejeződött a küzdelem. (Kérdés: A két háború között emlékezett azért ezekre a dolgokra, hagyott magában valami nyomot?) 18 Alekszejevka, Szimferopoltól ÉNy. 23 Arrabona 433
