Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Környei A.: Internacionalisták visszaemlékezései a soproni Liszt Ferenc Múzeum gyűjteményéből

Szamara nem messze volt oda, 40 kilométer sem. Lefekszem, a földön jobban lehetett hallani az ágyúdörgést. Agyusztálták már a kozákokat, cseheket a bolsevikok. Aztán éjfélben egyszer csak elindult ám velünk a vonat. De nem hazafelé hozott ám bennünket Szamarának, hanem föl, Szibériának. Én ismertem azt a vonalat már, mondom is Lakatos Gézának, az újkérinek, Géza bácsi, Szibériába visznek bennünket. Meg ennek a huszárnak is mondok, én aztán nem megyek el. Elhagytunk valami két állomást, mondtam nekik, jöttök? A cseh őr a sarokban bóbicsult, én meg aztán szépen kivetettem magam a vonatból, menetközben, a tehervonatból. Olyan szerencsésen, semmi bajom se lett. Utánam a huszár is. Ekkor kerültünk egy orosz szoldátka nőhöz. Az ura itt volt Szombathelyen fogságban. Olyan nagy barátságban lettünk, hogy elbújtatott bennünket, lebújtatott bennünket a kazal fenekére, odahordta egy hétig az élelmet és a híreket, hogy mi a helyzet. Valószínű, valami jó bolsevista érzelmű lehetett, mert muzsik paraszt volt, nem kozák. Rá körülbelül egy hetire, egyszer csak egy reggel jön az asszony, mondja, hogy mi van, itt benn vannak a vörösök. Mindjárt előjöttünk a kazalból, kimegyek az utcára, ismerős vöröskatonákkal találkoztam, akiket már ismertem azelőtt. Mindjárt adtak papírt, mindjárt mentem be, a kineli állomáson volt a főhadiszállás, ott jelentkeztem az orosz komisszárnál, hadosztályparancsnoknál, az ímeg beirányított Szamarába. Szamarában mindjárt megkaptam a beosztásomat is a helyi őrséghez. A fogháznál meg a szikratávíróhoz jártam mindig őrségbe. (Kérdés: Ez mikor volt körülbelül?) — Tizennyolc szeptember, októberban.

11 Még jó idők voltak. Jó másfél-két hónapig voltam őrszolgálatban. Akkor indult egy menetünk ki a frontra, Kolcsák ellen. Én olyan vágyakozó lettem, jelentkeztem oda, úgy hogy 18 karácsonyát kint töltöttem a fronton.

12 Kint voltam a kozákokkal, meg a Kolcsak embereivel szemben. Ez volt körülbelül 19 márciusáig. Amikor Orenburgot elfoglaltuk,

13 én akkor beteg lettem. Akkor elhoztak Szamarába, kórházba. Szamarában meg sokan voltunk a kórházba, nem volt férőhely, engem elhoztak Rezánba.

14 Rezán az Moszkva felé van. Amikor meggyógyultam, visszakerültem új ra Szamarába. (Kérdés: Mi baja volt akkor?) — Vérhas, meg ez a sok hűlés. Visszakerültem, jó két hónapig voltam ott. 1919 május-júniusában kerültem —• mert igen jó melegek voltak már. (Kérdés: Akkor magának volt már tudomása a magyar forradalomról?) —Hogyne! Az újságok meg az oroszok beszélték. Az orosz újság írt a magyar tizenkilences forradalomról. Visszakerültem megint Szamarába, a helyőrséghez. Ez a Pataki, aki a megyénk párttitkára, ennek nem tudom, nem-e valami ivadékja lehetett, mert Pataki Jánossal voltam, a legközvetlenebb kollégám volt, avval szoktunk barátkozni. No akkor aztán jöttek ám, hogy a Továris Frunzá11 Szamara felszabadítása után, 1918. október elején történt. 12 Az elbeszélő hangjából nem lehet következtetni semmi hamis hősi pátoszra, s a történet egészéből is kiderül, hogy Bakó nem a „hősi, forradalmi harc" után vágyakozott minden áron, csak a nyugtalansága vitte mindig újabb és újabb helyre. A „forradalmi" abban van, hogy ezt mindig a vörösök oldalán csinálta. Az I. hadsereg kötelékébe tartozó 216. nemzetközi lövészezred 2. századába állt ekkor be. CGAKA Ford. 4594 Op. 1. Id. hr. 46. 1. 55. HIL Foto 8. d. 13 1919. március, a Keleti Front döntő eseménye. 14 Rjazany, Moszkvától DK 200 km. 431