Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Környei A.: Internacionalisták visszaemlékezései a soproni Liszt Ferenc Múzeum gyűjteményéből

ber. Molnár József méltatlankodik, hogy internacionalista múltját nem ismerik el, nem kapott érte kitüntetést, s ez a méltatlankodás rányomja bélyegét egyéb állásfoglalásaira is, de pl. megelégedéssel nyugtázza, hogy a mai világban a falu lakói egyenlő anyagi lehetőségekkel rendelkeznek és egyenlő elbírálásban részesülnek. Kelemen Gézának is fáj az elismerés elmaradása, de ez a személyes sérelem nem tudja befolyásolni életét, nem „sértődött ember", a mostani rendszernek odaadó híve, őszintén csodálja és megbecsüli eredményeit. Különös egyéniség Bradács Ferenc, akinek jelenkori magatartását nem annyira a politikai valóság, mint inkább egyéni sorsa határozza meg. Nagyon fáj és nem tud belenyugodni özvegységébe, nagyon egyedül van, ezért „besavanyodott", mogorva öregemberré vált, a környék gyerekeivel állandó háborúskodásban áll, rokonságával is rendezetlen a kapcsolata. Elégedetlen ember, de nem tudja megfogalmazni, mivel szemben és mivel lehetne segíteni rajta. (Évekkel ezelőtt megpróbáltuk szociális otthonban elhelyezni, de többszöri beleegyezés után végül is elutasította ezt a segítséget.) Múltjáról beszélve Bradács Ferenc megfiatalodik, vidám, humoros emberré válik és a társalgásban nagyon kellemes partner. Általában megállapíthatjuk, hogy adatközlőink a jelenben rendezett anyagi körülmények között élnek, nyugodt, a társadalommal megbékélt, elégedett emberek. Számunkra nagy tanulsága volt a beszélgetéseknek az a módszere, ahogyan az adatközlők múltjukhoz nyúlnak, a vélemény: mit tartanak a-jelenben saját oroszországi szerepükről. Általában nem értékelik magasra sem a saját szerepüket, sem az internacionalista csapatok szerepét, inkább arra büszkék, hogy érdekes életutat jártak be, hogy nagy események részesei, tanúi voltak, és olyan dolgokkal ismerkedtek meg, olyan élményeket szereztek, amelyek a falujából ki nem mozdult embernek nem adatnak meg. (Bradács Ferenc, Busies Flórián, Szabó Lajos.) Kelemen Géza bár ismeri és többször hangsúlyozza az oroszor^ szági események fontosságát, saját szerepének kiemelését kínosan kerüli, magát csak szürke közlegénynek jelöli meg. Ugyanígy Csendes György is, aki széles ismereteinél fogva tisztában van az oroszországi események bordere j ével, saját életútját teljesen szenvtelenül adja elő. Majthényi János az eseményeket a saját szempontjából iskolának fogja fel: Oroszországban vált forradalmárrá, emellett ki nem mondottan büszke arra, hogy a legmagasabb szinten tevékenykedett, a magyar és nemzetközi munkásmozgalom meghatározó eseményeinek részese volt, kiemelkedő vezéregyéniségekkel dolgozhatott együtt. Az eseményeket összoroszországi és nemzetközi munkásmozgalmi mércével értékeli, mindig megnevezi politikai tartalmukat és célkitűzésüket is. Bakó Lajos, Hajtó József és Rácz János kiemelten fontosnak tartja az internacionalista csapatok oroszországi szerepét, Bakó és Hajtó a magyar internacionalistákat az orosz vöröskatonák fölé helyezi. Bakó Lajos saját szerepével dicsekszik, de annak nem politikai jelentőségét hangsúlyozza, hanem „kópé módon" azt emeli ki, hogy ő akkoriban milyen kalandos, vállalkozó szellemű „vagány" fiatalember volt. Nagyon érdekes Rácz János nyilatkozata, aki világos és politikus szemlélettel felismeri, hogy a szovjethatalmat a paraszt- és munkástömegek tartották meg, és ugyanilyen szemlélettel a csehszlovákokat sem sommásan ítéli meg, felismeri, hogy politikusaik félrevezették őket. „Internacionalista gőggel" egyik adatközlőnknél sem találkoztunk. Ilyen véleménynek Bakó Lajos testőrtársa, Ágoston Ignác ad hangot: „Igen nehéz harcaink voltak, pláne akkor, amikor még a harcok csak csoportos bandaharcok voltak. Sosem tudtuk, mikor, hol, melyik pillanatban durrantanak le bennün421