Arrabona - Múzeumi közlemények 13. (Győr, 1971)

Környei A.: Internacionalisták visszaemlékezései a soproni Liszt Ferenc Múzeum gyűjteményéből

mórral, hanem a mesterek pofonjaival is megismerkedett, s ezek az élmények fiatalon a szervezett munkásság soraiba vitték őt. Harci tapasztalatai nem voltak ugyan, de a szakszervezetben öntudatos és politizáló emberré fejlődött. Az osztályharc mikéntjéről és frontjairól nemcsak elméleti fogalma volt a hadba vonuláskor, hanem személyes élményanyaga is, hiszen a munkaadók vele, mint szervezett munkással ellenségként bántak. Majthényi János baloldali radikális értelmiségi körből indult, nem volt kapcsolata a munkásmozgalommal, de elméletileg közel állhatott annak elméletéhez. Végül a tisztiszolga Busies Flórián is találkozott a munkásmozgalommal, mint az 1912-es budapesti munkástüntetést véresen eltipró katonaság tagja. A front élményei nyilvánvalóan valamennyiükben elmélyítették a saját helyzetükkel és a társadalmi renddel szembeni, de mindenképpen a háborúval és a háborús társadalom vezető osztályaival szembeni elégedetlenséget. Ez társadalmi jelenség volt, de a visszaemlékezésben csak Kelemen Géza és Hajtó József ad ennek hangot. Kelemen mint munkaszolgálatos, a front népességének is a legalávetettebb rétegéhez tartozott. A hadifogság élményei elősegítették adatközlőink forradalmasadását. Kiemelkedő e téren Bradács Ferenc szerepe, aki részt vett a forradalom előtti Oroszország munkásmozgalmában. A hadifoglyok osztály öntudatának kifejlődését elsősorban a tiszti és legénységi állományú hadifoglyokkal való megkülönböztetett bánásmód gyorsította meg. Valamennyi adatközlőnk tapasztalhatta ezt, de csak Hajtó József visszaemlékezéséből derül ki, hogy akkor is tudatában volt a helyzet igazságtalanságának. (Csendes György a másik oldalról, a tisztek oldaláról tapasztalhatta ezt. Ugyancsak tiszt lehetett Majthényi János is, bár erről nem tesz említést.) Az orosz társadalom ellentmondásaival találkozott valamennyi legénységi állományú adatközlőnk, mint a táboron kívüli munkahelyek munkása. Erről Bradács mellett Bakó Lajos és Molnár József (az orosz elnyomó rendszer, a kozáksággal való találkozás) visszaemlékezése tanúskodik. Jelentős szerepük volt az Oroszországban levő magyar hadifoglyok forradalmasításában a körükben már a forradalmak előtt működő és azután megerősödő különféle ideológiai köröknek és hadifogoly-szervezeteknek. Erről különösen Kelemen Géza visszaemlékezése tanúskodik. Majthényi János a hadifogságban találkozott a szocialista tanokkal, ott ismerte meg az osztályharc elméletét és vált maga is osztályharcos, kommunista politikussá. Már most felmerül a kérdés, meddig jutottak el adatközlőink a politikai fejlődésben 1918 nyaráig, az internacionalista csapatok megszervezéséig, miért léptek be a vörös csapatokba, miért vettek részt, és miért a szovjethatalom oldalán vettek részt az oroszországi polgárháborúban? (Közbevetőleg megjegyezzük, hogy az itt közölteken kívül volt olyan adatközlőnk is, aki a fehérek oldalán harcolt.) A visszaemlékezésekből több-kevesebb egyértelműséggel kiolvashatók azok a politikai, egzisztenciális és lelki motívumok, amelyek meghatározták adatközlőink hovatartozását. Bradács Ferencnél, bár visszaemlékezésében nem foglalkozik a kérdéssel, egészen világos és egyértelmű a kérdésünkre adandó válasz. Öt egész múltja, benne oroszországi munkásmozgalmi tevékenysége egyértelműen arra predesztinálta, hogy a szovjethatalom mellett foglaljon állást. így egyáltalán nem csoda, ha az első hívó szóra megértette a forradalom megvédésének szükségességét, és a cseh lázadást követően azonnal tudatosan a vörösök oldalára állt. Állásfoglalásában alá kell húznunk a politikai tudatosság szerepét; elbeszélésében utal a felszólításra, kitér a kommunista érzelmű hadifoglyok fegyverfogása szükségességének politikai és katonai indoklására. Ugyan418